Darren Lynn Bousman, a Fűrész-filmek (2-3-4) után sem távolodott el túlságoson a műfajtól. Ezúttal egy thrillert forgatott, amelyben egy erős női szereplő áll a középpontban.  Itt nem a fizikai, hanem a lelki terror dominál.

A film pár bűnözőről (testvérek az istenadták) szól, akik szorult helyzetükben (egyiküket meglövik) éppen hazatérnének, csakhogy a korábbi családi fészekben nem az anyjukat, hanem bulizó idegeneket találnak, akik az alagsorban próbálják átvészelni a közelgő vihart. Az egyik testvért csúnyán meglőtték, így őt össze kéne foltozni. A lakókból így túszok lesznek, közben pedig megérkezik a mama is, akit Rebecca De Mornay (A kéz, amely a bölcsőt ringatja) alakít.

A túszhelyzetet még fűszerezik azzal, hogy a szorult helyzetbe került áldozatokról is érdekes dolgok derülnek ki. A mama megérkezésével pedig egyértelművé válik, hogy ki is a főnök a családban. A túszok élete egy hajszálon múlik. A nehéz helyzetben pedig elválik, hogy ki a legerősebb személy a lakásban.

Azt kell mondanom, hogy elég jó kis thriller lett a Mother's Day. Bousman végig fenn tudja tartani a feszültséget, a színészek elég jó alakítást nyújtanak. Rebecca De Mornay egyértelműen uralja a filmet, de Jaime King is jó alakítást nyújt. Van pár meglepő fordulat is, a túszokért pedig lehet izgulni, így csak ajánlani tudom a filmet. Természetesen akad pár hülyeség is filmben, de az összkép erősen pozitív. Értékelésem: 70%.

Most decemberben sikerült jó pár filmet megnéznem, de arra már nem lesz időm, hogy mindről külön írjak, így egy bejegyzésben most öt filmről írom le röviden a véleményemet. A Tovább után tehát pár sorban leírom a véleményemet a következő filmekről: Super 8, Ismeretlen férfi, Underground, Király!, Hanna.

Tovább »

Időhiány miatt most csak pár sorban írnám le a véleményemet három filmről. Egy thriller, egy kalandfilm, valamint egy vígjáték kerül most terítékre.

Fekete hattyú

Az Oscar-díjas film nem igazán találta meg a hozzám vezető utat. Egy balett táncosnő megpróbáltatásait követhetjük nyomon a film alatt. Nina (Natalie Portman) megkapja a Hattyúk tava főszerepét, de neki kell eljátszani a Fehér és a Fekete Hattyút is. Ez pedig nem kis feladat. A balett nem igazán az én világom, így nem is igazán tudtam átélni a filmet. Azt viszont meg kell hagyni, hogy a film vége, a díszelőadás zseniális volt. Ez volt számomra a film csúcspontja, ami felhúzta nálam a Fekete hattyút 70%-ra. Portman nagyot alakított.

A Karib-tenger kalózai: Ismeretlen vizeken

Nem igazán vártam a 4. részt, mivel az előző két folytatás is nagy csalódás volt számomra. Az Ismeretlen vizeken se lett egy korszakalkotó kalandfilm, de egyszer azért meg lehet nézni. Johnny Depp teljesen uralja a filmet, de csupán egy karakterre nem lehet építeni egy filmet. Hiába van mellette több kiváló színész is, ha a karaktereik nincsenek rendesen kidolgozva, a történet pedig hagy maga után rendesen kívánnivalót. A játékidőt is túl hosszúnak tartottam. A látvány jó volt, meg azért poénok is akadtak, így összességében 60%-ot megértek a látottak. Ja, és voltak itt gyilkos vámpír-sellő-Pókemberenők is.:)

Utódomra ütök

A Bekúr család története már trilógiává bővült, de a harmadik felvonásra már sikerült szinte teljesen kigyomlálni a sztoriból a poénokat. Amennyire jó volt az Apádra ütök, itt már annyira nem működnek az újrahasznosított poénok. Hiába van itt például Jessica Alba, de neki csak annyi szerep jut, hogy még mindig veszett jól néz ki. Keveset lehet csak röhögni, ez pedig nagy probléma egy vígjátéknál. Itt is van sok jó színész, csak éppen a rendező nem tudta kiaknázni a bennük rejlő lehetőségeket. Értékelésem: 50%.

A horror és a thriller a mozi világában is rétegműfaj, a sorozatoknál pedig még inkább ez a helyzet. Nem túl nagy a választék, szóval igazán kíváncsi vagyok, hogy mit fogtok válaszolni a következő kérdésre:

Melyik a legjobb horror vagy thriller sorozat?

Nem teljesen ugyanaz a két kategória, de közel állnak egymáshoz, ráadásul kicsi a választék, így ismét csak egy címet kérnék, valamint az indoklást is, ha kérhetem.

Előző kérdés.

Walter Sparrow egy átlagos ember, de a születésnapján egy olyan bűnügyi regényt kap a feleségétől, ami fenekestül forgatja fel az életét. Az olvasás során Walter szép lassan a 23-as szám bűvkörébe kerül. Elkezdi kibogozni a szálakat, amely ki tudja, hogy hová vezetnek.

Jim Carrey-t leginkább vígjátékokban szoktuk látni, de ezúttal egy thriller főhősét alakítja, méghozzá egész jól. A filmet Joel Schumacher rendezte, akinek köszönhetünk jó (A fülke) és rossz (Batman és Robin) filmeket is. Ezúttal a jó filmek táborát erősítette.

A film fő nyomvonala a könyv szerzője utáni kutatás. Ezt nagyon szépen követhetjük nyomon a játékidő során. A néző és Walter számára is komoly felfedezéseket tartogat a 23-as szám.

Tetszett a film hangulata, de leginkább mégis a történetet tudnám kiemelni, ami elég érdekes volt ahhoz, hogy végig lekösse a néző figyelmét. Különösen jók voltak azok a jelenetek, amelyek során megelevenednek a könyv lapjai. Bejött Carrey narrálása, valamint a baljóslatú hangulat is.

Sokáig halogattam a film megnézését, de végül kellemesen csalódtam. Nem azt mondom, hogy egy remekművet láttam, de egy picit kiemelkedik az átlagból. Vannak A 23-as számnak gyengeségei, de Carrey játéka és a remek thriller hangulat miatt érdemes megnézni a filmet. 65%-ot megérnek a látottak.

A történet egy bentlakásos elit gimnáziumban játszódik. A film a hazugságra épít, a hazugságokat pedig pár unatkozó diák terjeszti el. Miután megölnek egy lányt a közeli erdőben, néhány diák elhatározza, hogy megvicceli az iskola tanulóit. Elterjesztik az interneten, hogy a gyilkos az iskola területén ólálkodik, újabb áldozatot keres, ráadásul a következő gyilkosságokat is részletesen leírják. A kitalált történetek aztán kezdenek valósággá válni. Vajon tényleg van egy gyilkos az iskolában?

A film jól épít a bizonytalanságra. Senki sem tudhatja, hogy kiben bízhat. Mindenki gyanús a másiknak. Ez a történet fő erőssége. Egész jól kidolgozták az alapokat, de a megvalósításnál már akadtak problémák.

A szereplők között találhatunk ismerős arcokat, főleg a sorozatok világából. Itt van például Lindy Booth, aki egész jó alakítást nyújtott ebben a horrorban. Mellette itt van még a fiatalabbik Winchester az Odaátból (Jared Padalecki), valamint egy ismeretlen zenész, valami Jon Bon Jovi is kapott egy fontos mellékszerepet.

Sokat hezitáltam azon, hogy megnézzem-e ezt a filmet. Főleg a színészek miatt döntöttem úgy, hogy nem hagyom ki az alkotást, és jól is tettem. A közepesnél egy kicsit jobb volt a film. Egész jó kis történet kerekedett ki a sablonos alaphelyzetből. Az ijesztgetéseken lett volna még mit javítani, de az összkép így sem rossz. 60%-ra értékelném a látottakat. Nem bántam meg, hogy megnéztem.

Egész érdekes témát járt körül a film, ráadásul még úgy is tálalta, hogy izgalmas és szórakoztató lett a végeredmény. Elég jó film lett tehát a Csúcshatás, természetesen a saját kategóriáján belül.

Eddie (Bradley Cooper) egy olyan író, akinek nem jön az ihlet, így komoly megélhetési problémával küszködik. Egy új tabletta viszont megváltoztatja az életét, mivel az NZT hatására 100%-osan ki tudja használni az elméjét. A szer tehát beválik, újra tud írni, de minden jó dolognak van árnyékos oldala is.

A rendező szépen bemutatja az NZT hatására bekövetkezett változást. Eddie élete gyökeresen megváltozik, mindent jobban érzékel, mindenre  emlékszik, így szép sikereket kezd elérni. A képeken is egyértelműen látszik, hogy mikor használja a főszereplő az NZT-t, hiszen olyankor sokkal élénkebbek a színek. Ha pedig elmúlik a bogyó hatása, akkor a kép és Eddie is visszasüllyed a szürkeségbe.

Amikor kiütköznek Eddie-n a szer mellékhatásai, akkor egy picit kezdett szétesni a film, de aztán Neil Burger visszaterelte a jó irányba. Bradley Cooper szépen megállta a helyét. Sikeresen építették fel rá a filmet. A mellékszereplők nem voltak túl fontosak, egyedül Robert De Niro karakterét kell még kiemelnem, de a szerepe nem volt túl bonyolult.

Összességében egy szórakoztató, lendületes film lett a Csúcshatás. Érdemes megnézni. Lehetett volna egy jóval komolyabb, sötétebb alkotás is, de így is rendben van. Értékelésem: 70%.

Aki szeretne látni egy igazán elfuserált, logikátlanságoktól hemzsegő, idegesítő thrillert, annak nagyon ajánlom A szobatárs című gyöngyszemet.

A történet helyszíne agy főiskolai kollégium, ahova beköltözik "A" leányzó. Van egy két ágyas szoba, de a szobatárs még nem érkezett meg. "A" közben ismerkedik a környezettel, majd este befut "B" leányzó is. Hamar kiderül azonban, hogy "B" leányzó nem teljesen épeszű. Túlságosan ragaszkodik az új szobatársához, ami aztán egyre durvább eseményekhez vezet.

Röviden erről szól a film. A megvalósítás gyenge. Technikailag rendben van a film, de a forgatókönyv - ha volt egyáltalán ilyen - csapnivaló. Kapunk még mellé gyenge alakításokat is. Külön kiemelném Leighton Meester játékát, aki nagyon gyenge színésznő.

Sok ismert sorozatszínész vonultat fel ez a gyengécske film. A lányok szépek (Minka Kelly) voltak, de egyéb kiemelkedőt nem találtam A szobatársban.

Kiszámítható fordulatokkal és idegesítő alakításokkal van tele a film. Ha még nem láttad, akkor jobban jársz, ha kihagyod, mert időpazarlás. Egy tehetségesebb rendező ebből sokkal többet is kihozott volna. Értékelésem: 30%.

1979-ben egy fiatal pár - Beth (Tabrett Bethell) és Cameron (Andy Whitfield) karácsonykor szeli át Ausztráliát. Éppen első gyermeküket várják, így megállnak egy motelnél, hogy  kipihenjék a hosszú utat. Beth azonban hamarosan arra ébred, hogy egy ismeretlen helyen van, a gyermekét pedig elrabolták.

A történet állítólag igaz történet alapján készült. Igazi thrillerről van szó, amelyben tartalmaz izgalmas pillanatokat. A történet középpontjában az anya van, akitől elszakították a gyermekét. Vajon mit tenne meg azért, hogy visszakapja őt?

Ahogy Beth-nek, úgy a nézőnek is csak lassacskán állnak össze a darabkák, amelyekből kiderül, hogy miért is lett Beth-ből áldozat. A film nagy része szűk helyen játszódik, még akkor is, ha nem csak egy épületben zajlanak az események. A civilizációtól távol, a kietlen félsivatagban kitől remélhet segítséget egy megcsonkított anya?

A film főszereplője egyértelműen Tabrett Bethett, aki jól formálja meg a kétségbeesett, de erős nőt. Mellette csak mellékszereplőként tekinthetünk Andy Whitfieldre, aki túl kevés szerepet kapott a filmben. Úgy gondolom, hogy nem tudtak mit kezdeni az ő karakterével, így csak minimális volt a jelenlét a férjnek, aki mindent megtesz, hogy megmentse a feleségét.

Seeker rajongóknak feltétlenül látniuk kell a filmet, de azoknak is jó szórakozás lehet, akik egyáltalán nem ismerik A hős legendáját. Sajnos a Poe sorozatot nem rendelték be, így Tabrett Bethellt nem láthatjuk ősztől a képernyőn. Ez pedig nagy kár, mert tehetséges a színésznő. Ezt bizonyította ebben a thrillerben is.

Összességében azt mondom, hogy egy érdekes film a The Clinic. Van benne némi feszültség, a forgatókönyv is egész jó, van benne néhány egész jó fejlemény. Sok újdonságot azonban nem nyújt a hasonló filmekhez. Van pár dolog, ami nem tetszett a filmben, de a vége egy picit kárpótolt a kisebb csalódásokért. Azt mondom tehát, hogy érdemes megnézni ezt a filmet. Értékelésem: 65%.

Ez is egy remake, amelynek az eredeti változatát még nem láttam, de hamarosan pótolni fogom, mivel abban Locke bácsi, alias Terry O'Quinn a főszereplő.

A történet szerint van egy pszichopata, de családcentrikus férfi, aki mindig új családot keres magának. Az elvált, vagy éppen özvegyasszonyt aztán hamar magába bolondítja a megnyerő modorával, így meg is van az új család, amelyet megpróbál a saját képére formálni. Egy darabig ez sikerül is, de mindig történik valami, ami miatt kiábrándul az új családból, így meg kell tőlük szabadulnia.

A film pont egy ilyen jelenettel indul, amikor David már megszabadult a "szeretteitől", és új helyre költözik. A felvezetés után jöhet az igazi történet.

Amellett, hogy David egy ezermester, egy igazi erőszakos fickó is, aki csak nehezen tud uralkodni magán. A múltjáról gyakorlatilag semmit sem tudunk, ami Susan-nek nem is gyanús, hiszen a szerelem vak. A környezetében viszont vannak olyanok, akik kíváncsiak lesznek David múltjára.

Jó kis thriller volt ez, amelyben végre olyan szereplőket vonultattak fel, akikért tényleg lehetett izgulni. A színészek nagy része sorozatokból lehet ismerős. Itt van például a mindig dögös Amber Heard, vagy Penn Badgley, de a Gossip Girl oszlopos tagja.

Dylan Walsh jól hozta a mostohaapa szerepét. Kimért, túlságosan megnyerő stílusú, igazi sorozatgyilkost láthattunk az alakításában. Sela Ward is jól adta el a fülig szerelmes anyukát, aki nem lát tovább a szemétől.

Izgalmas volt számomra ez a másfél óra, mert tényleg lehetett a családért szorítani. Nem voltak azok az egydimenziós karakterek, akiket a legtöbb tucathorrorban láthatunk. Szóval nem voltam közömbös a sorsuk felől.

Persze vannak a filmben hibák, meg legtöbbször könnyen kitalálható a következő lépés, de így is teljes mértékben lekötöttek a látottak. A gonosz pedig igazán akkor veszélyes, ha egy angyal álarca mögé bújik.

Összességében egy izgalmas kis thrillernek találom A mostohaapát. Értékelésem: 70%.

Ez is egy olyan thriller, amiben erőteljesen jelen van a brutalitás. Na azért annyira nem vészesen, mint például a Mártírokban, de itt is vannak gyomorforgató jelenetek. A különbség csak az a francia filmhez képest, hogy itt nem csupán öncélú az erőszak.

A poszter vonzza a férfi tekinteteket, de jóval több van ebben a filmben, mint egy csinos fenék. Van például egy normális történet. E szerint van egy fiatal csinos lány (Sarah Butler), aki író. Az új regényéhez magányra van szüksége, ezért elutazik az Isten háta mögé, ahol kivesz egy házat az erdő közepén. Nem számolt viszont azzal, hogy a környék bunkói rászállnak majd. Nem csupán inzultálják, hanem sárba tiporják Jennifer emberi méltóságát is.

A filmet három részre lehet osztani: 1. Nyugalom, amikor még minden szép, minden jó. 2. Kiszolgáltatottság, amikor öt férfi hagy jól helyben egy védtelen lányt. 3. Bosszú, amikor a lány visszatér a borzalmak helyszínére, és megfizet az ellene elkövetett bűnökért.

Alacsony költségvetésű, zömmel ismeretlen színészekkel leforgatott film az I Spit on Your Grave, de egy ilyen típusú filmhez nem is kell egy zsák pénz. Olyan színészek kellenek, akik értik a dolgukat, na meg egy olyan rendező, aki ebből a szituációból ki tudja hozni a legjobbat. Stephen R. Monroe eddig nem túl sok maradandó filmet rendezett, de itt biztos, hogy jó munkát végzett. Innentől enyhe spoilerek is lehetnek, szóval csak óvatosan.

Tovább »

Már a történet is jól kezdődik. Van két dögös amerikai lány, akik bicikli túrázni mennek Argentínába. Persze nem csak kettesben, de ők annyira vagányak, hogy leszakadnak a csoporttól, és egyedül róják az ismeretlen argentin utakat. Idegen tájak, idegen emberek, önfejű turisták, szóval minden esély megvan arra, hogy rosszul alakuljanak a dolgok.

Egy Isten háta mögötti településen lyukadnak ki, ahol aztán szobát bérelnek. A lányok spanyolul nem nagyon tudnak. Még szerencse, hogy a helyiek egy része beszéli az új világnyelvet, de a többségük eléggé barátságtalan. Bár a helyi fiatalság már nem annyira elutasító a két amerikai lánnyal. Vajon miért?

Ez is egy olyan remake, aminek nem láttam az eredetijét, de az új változat jól sikerült. Ezt annak ellenére mondom, hogy a történet olyan, mintha már láttuk volna; néhány tucat másik filmben. Teljesen egyszerű a forgatókönyv, a színészek átlagosak, a történet meg csak lassan vánszorog, de valahogy mégis működik a film.

Nem sok szereplőt vonultat fel a film. Odette Yustman és Amber Heard mellett Karl Urban, illetve César Vianco nevét lehet még megemlíteni. Egyikük se túl eredeti karakter. Yustman és Heard is dögös, de a jellemvonásaik eléggé különböznek, ami későbbi problémájuk gyökere lesz. Gyakorlatilag maguknak keresték a bajt. A butaságuknak köszönhetik azt, hogy nem jó emlékekkel térnek haza ebből a nyaralásból. Ha hazatérnek.

Sok pozitívumot nem tudok kiemelni a filmből, mégis kellemes szórakozás volt számomra az And Soon the Darkness. Egyszerű kis thriller, ami mellőzi a fordulatokat és az emlékezetes színészi játékot. A végkifejlet a legizgalmasabb. Ilyen jelenetekből lehetett volna több is, a szokásos sablonokkal meg spórolhattak volna.

Ha valamit messzemenőkig lehet dicsérni, akkor az a látvány. Páratlan szépségű argentin tájakon játszódik a történet. A másik két látványelem meg a két főszereplő, akik... hát nem nevezhetőek bányarémnek.

Ha a műfaj rajongója vagy, akkor ajánlom a filmet. Ha már nagyon unod a kliséket, akkor viszont inkább kerüld el ezt az alkotást, mert semmi eredetiséggel nem vádolható az And Soon the Darkness. A hibái ellenére mégis kellemes szórakozást jelentett a film. Értékelésem: 65%.

Michael Winterbottom rendezése nem az a film, amire szívesen emlékszem vissza. Durva, kegyetlen és kendőzetlen. Egyértelműen nem ez a valaha volt legbrutálisabb film, de a depresszív képsorok nem hatnak pozitívan a nézőre. Ha a néző felkavarása volt a cél, akkor sikerült ezt elérni a kendőzetlen erőszakkal. Én azonban egy picit öncélúnak éreztem az erőszak ábrázolását. Abban nem sok filmművészet van, ha péppé verik egy nő arcát; két-három percen keresztül.

Van nekünk egy érzelmek nélküli gyilkosunk, aki ráadásul sheriff. Persze önmagán kívül senki nem érdekli. Magának próbálja megmagyarázni a tetteit, de csupán azért öl, mert élvezi. Az egész film alatt az ő szemszögéből látjuk az eseményeket, ami csak még nyomasztóbbá teszi a látottakat.

Az biztos, hogy a színészek kitettek magukért. Casey Affleck remekül hozta Lou Ford karakterét. Igazi negatív figurát formál meg, akivel egy fikarcnyit se lehet szimpatizálni. A főszereplő mellett megérdemli az elismerést Kate Hudson és Jessica Alba is.

A történetben voltak gyengeségek. Túl okosnak akarták beállítani a főszereplőt, indokolatlan események követték egymást, a végkifejlettel meg egyáltalán nem tudok megbékélni.

A hangulat nyomasztó, a katarzis elmarad, a pozitív szereplők - már ha van ilyen egyáltalán a filmben - ábrázolása pedig felszínes. Nem kaptak kellő fényt a főszereplő árnyékában. 60%-ot tudok adni a filmre. Az újranézés szinte ki van zárva.

Mivel nagyon menő mostanság a 3D, így a Fűrész 7-et is így kellett leforgatni. Biztos vannak olyanok, akik a 3D-re gerjednek, mert az annyira király meg... még ragozhatnám, de jelen esetben tök fölöslegesnek éreztem ezt az újabb dimenziót. Az "élményhez" nem igazán adott hozzá. Persze, ha arra vágysz, hogy belek, meg különböző emberi testrészek repkedjenek feléd a 3D-s szemüveg hatására, akkor gyorsan irány a mozi. Ha mégsem, akkor nyugodtan megvárhatod a Fűrész (remélhetőleg) utolsó részét DVD-n. Kapunk egy szép lezárást, de úgy igazán nem voltam elájulva a Fűrész 3D-től. Ezért kár a moziba rohanni, pláne több pénzt otthagyni, mint egy átlagos mozijegyért.

A forgatókönyvben hatalmas lyukak tátonganak, amelyeket brutális, gyomorforgató jelenetekkel próbálnak betömködni, de nem nagy sikerrel. Az utóbbi részekre már leginkább csak az öncélú erőszak jellemző. Az első rész még a csavaros, feszültséggel teli történetéről volt híres, és a mai napig az egyik legjobb thrillernek tartom. Aztán szépen jött a lejtmenet. Ahogy fogytak a jó ötletek, úgy szaporodott a filmekben a művér. Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy egy-egy rész a történethez is tudott valamit hozzátenni, de azért mégis inkább csak a brutalitásra mentek rá.

A 7. rész nem sokat tudott hozzátenni a történethez, így csak rengeteg brutális halált láthatunk. Nem véletlen tehát, hogy a legdurvább besorolást kapta nálunk a film. Ezzel kapcsolatban még a végén lesz megjegyzésem, de előbb még magáról a filmről írnék.

A készítők azt hangoztatták, hogy ez lesz az utolsó film, így hellyel-közzel egy tisztességes befejezést próbáltak nekünk összehozni. Ez nem sikerült tökéletesen. Ugyan volt már ennél rosszabb Fűrész-film is, de a Fűrész 3D nem lett egy maradandó alkotás. Persze még mindig jobb, mint egy tucathorror, de ez főleg az alkotók profizmusának köszönhető, és nem a jó forgatókönyvnek. Legnagyobb negatívumként a nem túl erős forgatókönyvet, és az öncélú erőszakot tudnám említeni. Nem ezek miatt lett anno az egyik kedvencem a Fűrész. Spoileresen folytatom.

Tovább »

Az év egyik legjobbja. Martin Scorsese rendezése egyik fő érdekessége az, hogy nem mutat semmi újat, minden elemet láttunk már valahol máshol, de olyan okosan felépítette a filmjét, hogy lehengerli a nézőt. Nem túlzás, ha azt mondom, hogy lebilincselő alkotás a Viharsziget. Van a filmnek egy egyedi, nyomasztó hangulata, ami magával ragadja a nézőt, ezzel az utolsó percekig fenntartva az érdeklődését.

Az egész történet egy szimpla nyomozásnak indul, de ahogy telnek a percek, úgy lesz ez a történet egyre bonyolultabb és érdekesebb. A néző a főhőssel együtt fedezi fel a sziget rejtelmeit, és próbája összerakni a képet, hogy kiderüljön az igazság.

Ahogy a cím is mutatja, a film egy szigeten játszódik, méghozzá a Bostoni-öbölben, ahová Teddy Daniels nyomozó (Leonardo DiCaprio) és újdonsült társa, Chuck (Mark Rufallo) érkezik, mert az egyik ápolt - elmegyógyintézet működik a szigeten - megszökött.Őt kellene megtalálniuk, de az idő szorít, mivel közeleg a vihar.

A sablonsztorit aztán még néhány remek húzással sikerült megfűszerezni, így igazán maradandó alkotást tett le az asztalra Scorsese. A néző se nagyon tudja, hogy mi is az igazság, így tartva minket megfelelő bizonytalanságban. Gyönyörűen alkalmazta a veterán rendező a thriller, a krimi és egy picit a horror elemeit is. Nagyon szép a film látványvilága is, ezzel is sikerült hozzájárulni a nyomasztó hangulathoz. Egyszóval jól sikerült a sziget, és rajta az elmegyógyintézet megalkotása. Ezzel a sablonos történettel könnyen el lehetett volna vérezni, de a film csúcspontja pontosan az utolsó félórában van, így a hatás nem marad el. Sok filmben láttam már, hogy egy remek ötletet nagyon elszúrnak, de itt egyszerűen a sablon felé tudott emelkedni a tehetség.

Meg kell jegyeznem, hogy DiCaprio remekül alakította a megtört nyomozót, és az elmúlt időben egyre érettebb alakításokkal örvendezteti meg a filmrajongókat. Mellette azonban a mellékszereplők is nagyot alakítanak. Elég ha Ben Kingsley nevét említem, aki a precíz játékával szintén emeli a film fényét.

Összességében egy remek thrillert láttam. Letisztult, okosan átgondolt film a Viharsziget. Ahogy fentebb is említette, az év egyik legnagyobb filmes élménye, legalábbis számomra. Értékelésem: 85%.

Mel Gibson, hosszú szünet után, ezzel a filmmel tért vissza a színészmesterséghez. Persze nem tétlenkedett az elmúlt években sem, hiszen megfordult ő a kamera másik oldalán, és megrendezte A passiót és az Apocalyptót. Most viszont visszatalált a vászonra, méghozzá egy krimiben. Thomas Craven (Gibson) nyomozó lányát meggyilkolják, a nyomozás közben pedig egy kormányzati összeesküvésre bukkan az elkeseredett apa.

Martin Campbell rendező már feldolgozta ezt a történetet korábban, méghozzá egy hat részes sorozat formájában. Most újra elővette a sztorit és átdolgozta. Nem ismerem az eredeti sorozatot, így ahhoz nem tudom hasonlítani a filmet, de az így is látszik, hogy nem állt egészen össze ez a film. Mel Gibson szépen hozza a kemény nyomozót, de nem hiszem, hogy ezért az alakításért komolyan meg kellett volna erőltetnie magát. A többiek közül azonban csak Ray Winstone-t tudnám kiemelni. Danny Huston meg egészen halovány a szerepében.

A történet egyébként egész jó, néha van izgalom is, meg kevés akció, de valami hiányzott nekem ebből a filmből, amitől igazán emlékezetes maradhatott volna A sötétség határán.

Régi vágású krimi, amelyben egy kicsit elmerülhettünk a demokrácia sötétebb bugyraiban. Az ember élte ma se sokat számít, ha az érdekek útjában áll. Winstone karakterét talán ki lehetett volna egy kicsit jobban dolgozni, és akkor jobb lehetett volna a film.

Összességében persze nem egy rossz film A sötétség határán, csak egy kicsit többet vártam volna Mel Gibson visszatérésétől. Értékelésem: 65%

Egy apa elveszíti a családját. A bíróság nem szolgáltat igazságot, így maga veszi kezébe az ügyet, hogy porrá zúzza az amerikai igazságszolgáltatást. Dióhéjban ennyi a történet. A főszerepben Gerard Butler, míg a törvény oldalán Jamie Foxx-ot láthatjuk. Ez az a film, ami sorozat formájában sokkal jobban ütött volna.

A film az amerikai igazságszolgáltatás visszásságait helyezi pengeélre. Az ügyvédek teljesen meg vannak elégedve a rendszerrel, játsszák a maguk kis játékaikat, könnyedén kötnek alkut a gyilkosokkal is, de a bűnösök így nem mindig nyerik el méltó büntetésüket. Olykor megúszhatnak még egy gyilkosságot is, hiszen inkább kapjon kisebb büntetést egy gyilkos, mintsem elveszítsen egy pert a törtető ügyvéd. Az ügyvédeknek ez kielégítő, de a hozzátartozónak - jelen esetben a tehetetlen apának - ez édes kevés. Az apa pedig - 10 évvel később - szépen felépíti kegyetlen bosszúját a gyilkosok, de mindenekelőtt a rendszer ellen. Kegyetlen bosszút áll. Innentől már spoileresen folytatom.

Tovább »

Mi újat hozhat már a sokadik Fűrész? Semmit. Szinte semmit. Az első rész az remek volt, de még az utána következő két rész is bejött nekem. A 4-5. rész már nem volt az igazi, de még így is nézhetőek voltak. A 6. viszont egy fokkal jobb az előzőnél. Innentől spoileresen (de csak röviden) folytatom.

Tovább »

Az utóbbi időben a spanyolok egyre jelentősebb horrorokkal jelentkeznek. Itt volt a [REC] például, aminek hamarosan jön a 2. része is, az amerikai remake meg már el is készült belőle. Ha az amerikaiak kifogynak az ötletekből, akkor jönnek az európaiak.

Ahogy a cím is mutatja, ebben a filmben fontos szerepet játszik egy egykori árvaház, amelyben Laura (Belén Rueda) töltötte a gyerekkorát. Most itt él a férjével (Fernando Cayo) és az örökbe fogadott kisfiával. Laura tervei között szerepel, hogy beteg gyerekeket gondozzon a hatalmas házban, de a nyitóünnepségen váratlan esemény történik. Kisfia - aki előszeretettel beszélget képzelt barátaival - eltűnik. A film azonban szinte csak ekkor kezdődik. A gyerek utáni kutatás során sok információt megtudunk a múltról, így az árvaház történetéről is, és Laura gyerekkoráról.

A film horror, de nem túl sok a véres jelenet (azért egy szereplő pofája rendesen leszakad). Inkább a karakterekre, és a múltbéli eseményekre koncentrált a rendező, Juan Antonio Bayona, aki egy jól felépített filmmel ajándékozza meg a műfaj szerelmeseit.

Nagy erőssége az Árvaháznak a hangulat. Remek helyszínt találtak a film számára, hiszen a tengerparti árvaház, a sok üres szobával, kellő hátteret biztosít a történetnek. A színészek is megállják a helyüket, a történet pedig végig leköti az ember, egészan addig, míg a végkifejlethez nem érünk, ami pedig egy új dimenziót nyit meg az addig látottak számára. Sokszor láttam már olyan horrort, amelyik egész jól felépített, de aztán a vége elrontja az összképet. Szerencsére az Árvaház egy kivétel. Kivételes film, mert itt éppen a film vége az, ami az egész történetre felteszi a koronát, tovább árnyalja a képet. Nem hatásvadász. Játszik a nézővel, de a jó értelemben.

Szomorú film ez, amely nem csak a műfaj szerelmeseinek ajánlott. Nem túl résmísztő, így a gyengébb idegzetűek is bátran fogyaszthatják. Kellemes meglepetés volt számomra ez a spanyol horror/thriller. Értékelésem: 80%.

A transzszibériai vasút összeköti az orosz fővárost Vlagyivosztokkal. Az út legalább 6-7 napig tart. Erre a vonatra száll fel egy amerikai házaspár (Woody Harrelson és Emily Mortimer), hogy Pekingből Moszkvába utazzanak. Az utazás alatt sok érdekes emberrel ismerkednek meg és összebarátkoznak egy másik fiatal párral is. A gondok akkor kezdődnek, amikor Roy (Harrelson) az egyik állomáson lekési az indulást, így Jessie (Mortimer) és a két új barát leszáll a vonatról, hogy bevárja őt. Közben a Jessie egyre jobban megismerkedik Carlossal (Eduardo Noriega), aki a fiatalkori vad énjére emlékezteti. Megismerjük még a fiatal Abby (Kate Mara) távolabbi terveit is. A továbbiakban spoileresen folytatom.

Amíg várják Roy érkezését, addig Jessie és Carlos ellátogatnak egy romos templomhoz, ahonnan csak egyikük tér vissza élve. Ez egy elég fura pontja volt a filmnek, hiszen Carlos nem volt annyira erőszakos Jessie-vel, hogy ezért agyon kellett volna vernie őt. Ha a gyilkosság nem lenne elég, akkor a vonaton a házaspár új "lakótársa" egy rendőr (Ben Kingsley), aki drogfutárok után nyomoz.

Innen kezdve Jessie számára a legfontosabb kérdés az, hogy hogyan szabaduljon meg attól a drogtól, amit Carlos az ő táskájában rejtett el. A feszültség egyre csak nő, de Jessie nem akarja megosztani senkivel az igazságot Carlosról. Vajon megúszhat egy gyilkosságot?  Egyáltalán kiderül, hogy megölte Carlost? A film szerintem egyik fontos mondanivalója az, hogy az ember ugyan megváltozhat, de az igazi énjét nem tudja levetkőzni. Uralkodni képes magán, tud normális életet élni, de ez bármikor megváltozhat.

Jó látlelet még a film Szibériáról. Az út során némi képet kapunk az ázsiai orosz életkörülményekről, illetve a hideg télről, hiszen ezen a vidéken nappal sem ritka a -20-30° C. Megbizonyosodhatunk arról is, hogy a nyomozás során a módszerek nem foglalkoznak az emberi jogokkal. Ráadásul az se biztos, hogy a rendőrök jófiúk. A film felvet bizonyos morális kérdéseket is, de ezek megválaszolását a nézőre hagyja.

Szerintem a Transz-szibéria egy eléggé jó thriller, bár vannak benne hibák. Érdemes megnézni. (Kate Mara meg valahonnan nekem nagyon ismerős.) Értékelésem: 70%

Ismét egy remake, ami egy 1972-es Wes Craven filmet dolgoz fel. Az eredetit nem láttam, de ezt a filmet már a remek előzetes óta vártam. Egy baj van csak azzal az előzetessel: túl sok spoilert tartalmazott. Az utolsó ház balra szerintem egy eléggé jó thriller volt. Persze láttunk már jobbat is. A történet eléggé más, de az erőszakosságát tekintve én mégis az Eden Lake-hez hasonlítanám.

Nyitójelenetben láthatjuk, amint egy bűnözőt (Krug) megszöktetnek a társai, maguk után hagyva két rendőr holttestét. Majd megismerkedünk a Collingwood családdal, akik nyaralni indulnak a tóparti házukba. A család legfiatalabb tagja, Mari (Sara Paxton) a városban a barátnőjével (Paige) lóg, majd egy fiúnál (Justin) kötnek ki, aki füvet ajánl nekik. Később azonban kiderül, hogy Justin Krug fia, így a lányok nagy bajban vannak. Röviden ennyit írnék a történetről, a többit majd lentebb spoileresen.

A film rendezője (Dennis Iliadis) még nem sokat tett le az asztalra, de azt hiszem, jó úton halad. A színészek alakítását nagyon hitelesnek éreztem. Garret Dillahunt (Terminator: Sarah Connor krónikái) nagyszerűen hozta az elvetemült bűnözőt, akinek meg sem kottyan egy kis gyilkosság. A nője és a testvére is megfelelő társa ebben. Egyedül a fia az, aki messze esett attól a bizonyos fától. Az anyát alakító Monica Pottert már láthattuk hasonló szerepben, hiszen a Fűrészben is egy aggódó anya volt. Az apát alakító színész (Tony Goldwyn) nekem nem volt ismerős, de mint kiderült játszott a Ghost-ban, az első filmje meg a Péntek 13. 6. része volt. Sara Paxton alakításával sem volt gond, bár a film második felében már nem sokat láthattuk. Őt se nagyon ismertem egyébként.

Az operatőri munka néhol egészen kiváló, nem rángatták fölöslegesen össze-vissza a kamerát, valamint  a vágásokat se vitték túlzásba. Némelyik jelenet eléggé brutális, de örülök, hogy legalább mutatják az egészet és nem csak sejtetik.

Innentől már spoileresebb lesz az írás.

A film lényege a bosszúállás, hiszen Marit rendesen elintézik Krugék. Először megerőszakolják, aztán meg menekülés közben lelövik. Annak azért örülök, hogy az erőszaknál nem mutattak többet a szükségesnél. A szakadó esőben aztán a gyilkosok pont a Collingwood családnál találnak menedéket. Itt nagyon ügyesen eljátsszák az ártatlan báránykákat. Mari apja, aki orvos, még rendbe is hozza Francis orrát, majd felajánlják nekik éjszakára a vendégházat.

Szerencsére Mari hazajut, bár eléggé rossz állapotban van, de még mindig sokkal szerencsésebb Paige-nél. Innentől veszi kezdetét az apa és az anya bosszúja. Tetszett, hogy a bűnözők nem tudták először hova tenni ezt a pálfordulást. Nem értették, hogy miért támad rájuk a család. A bosszú néhol esetlennek, bénának tűnhet, de azért azt ne felejtsük el, hogy tisztességes emberek állnak szemben elvetemült bűnözőkkel, akik - a különböző hegyes szerszámokat leszámítva - csak a bosszúszomjjal vannak felvértezve, míg a vendégház ideiglenes lakó nem egy embert öltek már meg. Nem csoda, hogy a szülők így bepöccennek, hiszen majdnem meggyilkolták a lányukat, és nem akarják elveszíteni a kisebbik gyermeküket is. Bár azért azt is meg kell jegyezni, hogy először a menekülésre gondoltak, de ez nem jött össze.

Egyedül a végén a mikrós jelenetet éreztem igen nagy túlzásnak. Erre már semmi szükség nem lett volna. Számomra ez levon a film értékéből.

Összességében azt mondhatom, hogy egy jó filmet láttam, és ami lényeg, végre egy olyan thriller vagy horror (mindegy minek nevezzük), ahol az áldozatok visszavágnak. Ajánlom mindenkinek, aki szereti az ilyen típusú filmeket. Értékelésem: 70% 75%