
Hét hónap már eltelt az idei szezonból. Már csak három maradt. Egyre közelebb kerültek a májusi finálék, így egy kicsit áttekinteném az eddigieket. Milyen a 2010/11-es évad? Jobb, mint a tavalyi? Legutóbb még a szezon elején, októberben tettem fel hasonló kérdést. A sorozatokat egyenként, röviden értékelem, meg egy kis jóslásba is bocsátkoznék a sorozatok jövőjéről. Természetesen csak azokat a sorozatokat emelem ki, amelyeket nézek is.
Vámpírnaplók 2. évad: Nem olyan erős, mint az első évad, de még mindig szórakoztató sorozat. Az utóbbi részekben pedig a történet is rendesen beindult. Eléggé valószínű, hogy ősszel jön a 3. évad.
Nikita 1. évad: Eléggé közepes sorozat, de azért simán nézhető. Bár az is igaz, hogy leragadtam a 13. résznél. Azt nem tudom, hogy azóta milyen irányba mozdult el a történet, de biztosan folytatom majd. Talán berendelik belőle a 2. évadot is.
The Event 1. évad: Még nem láttam a nagy szünet utáni új részeket. Előtte szépen zuhant a színvonal, pedig sokáig bíztam benne. Igazán készülhetne már egy tisztességes high-concept sorozat is. Egyelőre nem a The Event lesz az új Lost. Szinte 100%, hogy nem lesz 2. évad.
Odaát 6. évad: Nagyon gyengén kezdett az évad, de aztán mégis magára talált a sorozat (6×16). Van már tisztességes főszál is, így talán még érdekesebb is a sorozat, mint egy éve. Elég valószínű, hogy lesz 7. évad.
A rejtély 3. évad: Remekül kezdődött az évad. Ez a lendület egészen a 3×09-ig tartott. Azután jött a váltás, kapott a sorozat egy új irányt, ami egyáltalán nem tetszik nekem. Pénteken nem hoz rossz számokat a sorozat, így van arra esély, hogy még kapunk belőle egy évadot.
Agymenők 4. évad: Jobb az évad, mint a tavalyi. Azt hiszem ez kijelenthető. Jó döntés volt kicsit kiszélesíteni a mellékszereplő palettát, mert ezzel új humorforrások kerültek a sorozatba. A régi arcok így kevésbé vannak agyonhasználva. Főleg a 2011-es részek voltak nagyon szórakoztatóak. A folytatást már berendelték.
Zsaruvér 1. évad: A családcentrikus zsarusorozat jobban tetszett ősszel. Az évad 2. fele (1×15) eddig nem az igazi számomra. Bízom a javulásban. Valószínűleg berendelik a 2. évadot is.
Outcasts 1. évad: Az első rész nem igazán tetszett. Azóta megnéztem a második részt is, ami jobban bejött, így folytatni fogom a sorozatot.
The Walking Dead 1. évad: Erős volt a kezdés, de az évad vége eléggé gyenge volt. Ettől függetlenül egy erős sorozat a TWD. Ősszel jön a hosszabb 2. évad.
Spartacus: Az aréna istenei: Méltó volt az előzmény az 1. évadhoz. Intrika, vér és szex jellemezte ezt a hat részt is. Kőkemény ókori dráma ez. Nagy kedvenc lett számomra a Spartacus. A finálé meg isteni volt. Jövő télen jön a 2. évad.
A törvény embere 2. évad: Raylan Givens ott folytatta, ahol tavaly abbahagyta. Nem romlott a minőség. Továbbra is az egyik legerősebb sorozat a Justified. Eléggé valószínű az a 3. évad.
The Chicago Code 1. évad: Ezt a sorozatot nem vártam különösebben, de az eddigiek alapján nagyon tetszik. Igazi emberek, igazi nagypályás bűnözők. Ez is egy minőségi sorozat. Ha nem csökken a nézettsége, akkor van esély egy 2. évadra. Nagy kár lenne, ha nem folytatódna.
Nevelésből elégséges 1. évad: Immár hat részt is láttam ebből az újoncból, ami továbbra is nagyon tetszik. Jelenleg ez a kedvenc szitkomom. Letaszította a trónról az Agymenőket.
V, Pretty Little Liars, The Cape: Ezeket menet közben feladtam. Nem igazán kötöttek le. A gyíkokról azt olvastam, hogy jobb lett az évad úgy a 6. résztől. Esetleg majd ezt és a kis hazudozókat folytatom valamikor. Egyelőre azonban bővel elég sorozatot nézek. Ráadásul még jön a Trónok harca is, meg vár még rám egy-két pilot is (Breakout Kings, Camelot).
Szerintem nem panaszkodhatunk az aktuális tévés évadra. Vannak persze gyengébb évadok, de akadnak minőségi sorozatok is, amelyek kárpótolnak minket a gyengébb epizódokért. Az utóbbi hetekben én úgy éreztem, hogy jobb az idei szezon, mint a tavalyi. Persze lehet, hogy csak én látom így. Kommentekben árnyalhatjátok a képet.
Március 22. Ekkor lesz ugye a sorozat magyar premiere. Pár nappal korábban pedig premier előtti vetítést tart az HBO. Erről itt olvashattok bővebben. Van már két rövid promo is, amit pedig itt találtok. A fináléról egyébként itt írtam, most pedig jöjjenek a háttérképek! Kattintásra nagyra nőnek.
2011. március 6. 9:21 - Újabb 6 képpel frissítve!
Láttátok a Spartacus: Blood and Sand első részét? Láttátok a Gods of the Arena fináléját? Ha mindkét kérdésre igen a válasz, akkor kattintsatok a továbbra, mert két olyan képet mutatok, ami mindkét részben benne volt.
Erre mondom én azt, hogy nem semmi volt. Igazi nagybetűs élmény. Lehengerlő finálé. Nem is nagyon tudom, hogy láttam-e már ennyire magával ragadó lezárást. Steven S. DeKnight nevét jó lesz mindenkinek megjegyeznie, mert a Spartacus showrunnere valami mesterien végzi a munkáját. A Gods of the Arena alcímmel megáldott, 6 részes előzménysorozatnak méltó helye van az első évad mellett. Hihetetlen, hogy milyen ügyesen mutatták be nekünk a már ismert szereplők múltját, valamint zseniálisan építették be a történetbe az ismeretlen arcokat.

Emlékeztek még rá, hogy honnan indult Gannicus az első részben? Hat rész alatt nem semmi jellemfejlődést mutatott be ez a karakter. De ugyanígy elmondhatjuk ezt a többiekről is. Erős karakterek, zseniális forgatókönyv, valamint profi színészek, akik alázatosan játszották a szerepeiket. Na meg kellett az egészhez egy DeKnight is, aki tényleg alkotott. Ez pedig nagyon ritka. Van sok tehetség a televíziózásban, de ezzel a fináléval DeKnight belépett abba a szűk elitbe, ahol csak nagyon kevesen vannak. Vajon mit tartogat még nekünk ez a fickó?
A színészeket is csak dicsérni tudom, mert a szűk keretek között, remekül oldották meg a feladataikat. Lucy Lawless és John Hannah már az első évadban is bizonyítottak. Manu Bennett meg megmutatta, hogy tud ő többet is annál, mint amit tavaly láthattunk tőle. Dustin Clare pedig remek választásnak bizonyult Gannicus szerepére. Persze a többieket is méltathatnám, mivel egyik színész alakításába se igazán tudnék belekötni.

A finálé zseniális volt. Feltette a koronát az évadra. Tavaly is dicsértem eleget a sorozatot, a fináléról is áradoztam, de ez az epizód valami isteni volt. Hiába volt remek a Blood and Sand 1×13, ez a finálé azt is felülmúlta. Szinte hibátlan, félelmetesen pontos, majdnem tökéletes lezárást kapott a Gods of the Arena. A vége meg egy igazi adrenalinbomba volt. Itt is sikerült rápakolni még egy lapáttal a tavalyi fináléra. Hiába tudtuk a legtöbb szereplő sorsát, mégis volt miért izgulni az utolsó epizódban.
A zene terén alkottak még újat a fináléra, ami nagyon tetszett. Eddig se volt rossz a zene, csak kevés volt, de most végre hallhattunk új dallamokat is.

Nem csak a végső küzdelem, hanem az egész finálé impresszív volt. Hihetetlen, hogy milyen okosan volt felépítve ez az évad. Minden szálat elvarrtak, gyönyörűen kötötték össze a múltat a jövővel. Gyakorlatilag keretbe foglalták ezt a 6 epizódot. Tanítani kéne, mert ez aztán mestermunka volt. A tovább mögött spoileresen folytatom az éltetést.
Szombatig még lehet találgatni, hogy ki éli túl a nagy finálét. Persze vannak, akikért nem kell izgulnunk. Azonban még így is sok izgalmat tartogathat a 6. rész. A promo alapján bizony ütős kis befejezés vár ránk. Már alig várom.
Az utolsó előtti epizód sem okozott csalódást. Igazi drámát láthattunk. Persze nem maradhatott el a vér és a szex sem, de még mindig a karakterek állnak a középpontban. Nagy kár, hogy már csak egy rész van, mert a Batiatus-ház történetét még nagyon sokáig tudnám nézni. Spoileresen folytatom.

Az új epizódban is zajlottak az események. Volt közdelem és kavarás is. Az új aréna meg készülget a fináléra. Sajnos már csak két rész van hátra. Spoileresen folytatom.

Most van a legtöbb sorozat, így a bőség zavarával küszködök. Szinte mindenből van mostanában friss rész. Persze nem indult még el a Trónok harca, meg a Camelot se, illetve a The Event-ből sincs még új rész. Félő, hogy néhány évaddal nem leszek majd naprakész. Muszáj vagyok már összeszedni, hogy hogy is állok a sorozataimmal. Meg úgy veszem észre, hogy ti is szeretitek az ilyen bejegyzéseket.
Eddig ez a rész tetszett a legkevésbé a háromból. Nem mintha rossz lett volna az epizód, de nem volt akkora élmény, mint az előző kettő. Spoileresen folytatom.

Ez a rész is simán volt olyan jó, mint az első. Szépen kidolgozott történet, ahogy azt már a Spartacus első évadának a második felében is megszokhattuk. Ehhez pedig kaptunk most egy jó nagy adag kavarást is. Spoileresen folytatom.

Az első évad után megérkezett az előzmény első része is. Gyakorlatilag ugyanazt kaptuk, amit már az 1. évadban is megszokhattunk: szex, digitális vér és intrika. Most megismerhetjük az eddig már ismert szereplők múltját, motivációit és azt az utat, amelyen eljutottak az 1×01-ig.
Természetesen eddig nem látott szereplőket is láthattunk már ebben az első részben, akik egy részének szintén ismerjük a sorsát. Az epizód minősége az első évad átlagát hozta, így semmi okunk a panaszra.

Pörgött a rész rendesen, így nem volt időnk az unalomra. A küzdelmek tetszetősek voltak, a történet is teljesen korrekt, de az erotikából egy kicsit kevesebb is elég lett volna. Nem minden Spartacus részre jellemző azért ennyire tömény szex, így ez az epizód még szexfilmnek is beillene.
Külön kiemelném az ismert szereplők külsejét, mivel jól sikerült a megfiatalításuk. Ez főleg Batiatusra és Lucretiára igaz. A digitális vér alkalmazását még mindig túlzónak tartom, de ez legyen a legnagyobb problémám. Spooileresen folytatom.
Kicsit talán már túlzásba viszik a sok videóval, de túl sok új anyagtól már nem kell félnünk, hiszen két hét múlva itt a premier. Közben a magyar premier időpontja is kiderült. Március 22-én érkezik az HBO-ra.
Jött két friss videó, hogy egy kicsit reklámozzák még a közelgő Gods of the Arena-t. A sorozatról minden információt megtaláltok a címkére kattintva.
Közben jött még négy videó, ezekből kettő új promo. Igaz, hogy van a videók között átfedés, de érdemes mindegyiket megnézni. Én már nagyon várom a premiert.
Egy újabb videóanyag került fel a netre a Spartacus előzményhez. Steven Deknight ecseteli a sorozat erősségeit. Az előzetest itt találjátok, a korábbi anyagokat pedig itt. Már csak egy jó hónapot kell várnunk január 21-ig.
Az előzetes és a képek után jött egy forgatási videó is. A premier még mindig január 21.
Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar kidobja a starz a trailert is, de egyáltalán nem bánom. Határozottan nem lett rossz ez a videó. A többi újdonságért pedig csak egy kicsit kell lentebb néznetek.
Van egy új poszter, aztán egy rövidke bemutató, és még sok egyéb kép, amely a Spartacus előzményét hivatott reklámozni. Január 21-én lesz a premier. Aztán majd meglátjuk, hogy a 6 részes előzmény (eddigi infók ezen a linken érhetőek el) fel tud-e nőni a Vér és homokhoz.



Maradt a pénteki nap, vagyis január 21-én jön a Spartacus előzménysorozat: Gods of the Arena. Van már pár kép is hozzá. Előzetes még nincs, de már arra se kell sokat várni. Kíváncsian várom. A címkére kattintva pedig minden infót elértek a sorozatról.

A 2. évadról egyelőre nincs újabb hír, a pletykák meg nem érdekelnek.
A poszter megvolt már? Azon kívül jött még néhány kép az előzménysorozathoz, ami majd januárban kezdődik a starzon. Ők lesznek még egyébként a sorozatban.

A januári premier már messze van, de már jött is egy poszter a Spartacus előzménysorozatához.

Itt az első videó az előzménysorozathoz. Természetesen új jelenet még nincs, hiszen a fogatást még nem kezdték el, de aki már végzett az 1. évaddal, annak érdemes megnéznie az előzetest.
Kiderült, hogy a már meglévő szereplőgárdához kik csatlakoznak a Spartacus előzménysorozatban, aminek a címe mégsem House of Batiatus, hanem Gods of the Arena lesz.
Gannicus szerepét egy ausztrál színész, Dustin Clare kapta, aki többek között a McLeod lányaiban, az Underbelly-ben és a Bordélyházban szerepelt korábban. Gannicus lesz egyébként Capua bajnoka.
Marisa Ramirez egy rabszolgalányt formál majd meg, míg Jaime Murray (Dexter) lesz Lucretia barátnője, név szerint Gaia.
A forgatás tehát augusztusban indul.



Úgy néz ki, hogy ez lesz az előzmény sorozat címe. Még nem 100%, de eléggé valószínű. A cím mellett jött még néhány friss információ.

Augusztus elején kezdődik a forgatás és tart egészen november elejéig. Ez idő alatt leforgatják az előzmény 6 epizódját. Majd november közepén ismét elkezdenek forgatni, újabb 10 epizódot (ez gondolom már a 2. évad lesz) és ez a forgatás eltart majd - kisebb karácsonyi szünettel - egészen május végéig.
A forgatás továbbra is Auckland-ben zajlik, a visszatérő szereplők már ismertek számunkra. Andy Whitfield már meggyógyult, így újra hozzálátott az edzésekhez.
Egy Gannicus nevű roppant erős gladiátor szerepére keresnek még egy színészt, aki 28-32 év között van és nem hátrány ha szőke hajú.
A House of Batiatus premierje még jó messze van (2011 január), de addig újranézhetjük az 1. évadot szinkronnal is.
Az már nem új információ, hogy Andy Whithfield betegsége miatt csúszik a 2. évad forgatása, de addig se maradunk az ókori Capua nélkül, hiszen lesz egy 6 részes előzménye az 1. évadnak. Vannak azonban új infók az előzményről.

Visszatér ebben a 6 epizódban Doctore (Peter Mensah), Batiatus (John Hannah), Lucretia (Lucy Lawless), Crixus (Manu Bennett), Naevia (Lesley-Ann Brandt), Barca (Antonio Te Maioha) és Ashur (Nick E. Tarabay) is. Mellettük természetesen lesznek új szereplők is, de a legnagyobb hír az, hogy Spartacus (Andy Whitfield) is benne lesz két részben. Jól halad tehát Whitfield kezelése.
A történet középpontjában természetesen a ludus áll majd. Megismerjük, hogy milyen volt az élet Capuaban Spartacus előtt. A forgatás nyáron kezdődik Új-Zélandon, a premier pedig 2011 januárjában lesz. Azt hiszem, nem csak a magam nevében mondhatom, hogy már alig várom. Az évadzáróról itt írtam.