
Hát gyerekek, ez egy jó sorozat volt. Nagy kár, hogy nem lesz folytatás, mert engem nagyon érdekelt volna Carpathia további sorsa.

Anno az első rész nagyon nem tetszett. A második már egy hangyányival jobb volt, de talán a harmadik epizódtól kezdve talált magára ez a sci-fi sorozat. Érdekes volt a történet, csak azt a gyenge kezdést nem kellett volna produkálnia a sorozatnak. A nézők nagy része így elpártolt a sorozattól, és aztán ez vezetett a gyors kaszához.
Úgy gondolom, hogy volt az íróknak egy remek ötletük, csak azt nem tudták, hogy miként vágjanak bele ebbe a kalandba. Ez pedig nagy hiba volt, mert a pilotnak mindig ütnie kell.

Volt ebben a sztoriban potenciál rendesen. Kaptunk pár érdekes karaktert, akiken keresztül megmutatták nekünk ezt az új bolygót, amelyet az angolok gyarmatosítani akarnak. Hetvenezer ember él Fort Haven-ben, szinte teljesen elzárva a bolygó többi részétől. Már jó pár éve itt élnek, de még nem fedezték fel ezt a rejtélyes új világot. Ez egy kicsit zavaró volt számomra, hiszen itt van egy teljesen új planéta, de a lakosság - és velük együtt a néző - nem tud szinte semmit Carpathia-ról.
A felfedezés öröme mindig érdekes, de erre nem sok lehetőség volt a nyolc rész alatt. Többet foglalkoztak a morális kérdésekkel, illetve a felmerülő új problémákkal, amelyekkel együtt kell élnie a megmaradt földlakónak. Tényleg lakatlan a bolygó? Miért nincs állatvilág? És még jó néhány kérdés, ami megmozgatja a néző agyát is. Az írók nem rugaszkodtak el nagyon a valóság talajától, ez pedig jó döntés volt.

Gyakorlatilag minden részben volt egy konfliktus, amit meg kellett oldani, de közben folyamatosan haladt a főszál is. Érdekellentétek, erkölcsi kérdések és a titkok körül zajlottak az események. Nem húztak éles vonalat a jó és a rossz közé, minden karakter esendő volt. Van, aki képmutató életet élt, miközben csak a saját malmára próbálta hajtani a vizet, és voltak olyanok is, akik számára a túlélés volt az elsődleges. Gyakorlatilag egy utópiát próbáltak megteremteni ezen az új bolygón.
Nagyon sajnálom, hogy csak nyolc részt élt meg ez a sci-fi. A pilot után nem gondoltam volna, hogy ennyire megváltozik majd a véleményem, de örülök, hogy végül megnéztem az egész évadot. Természetesen nem hibátlan, olykor hatalmas klisékkel teli sorozat volt az Outcasts. A mérleg azonban a pozitív irányba billent. Részemről 7/10-et kap az évad, s egyben az egész sorozat is.
Elég sok epizódot sikerült felhalmoznom az utóbbi hetekben, így ismét van mit pótolni.
Mindig van pár sorozat, ami már nem fér bele az ember idejébe, így felhalmozódnak az epizódok. Ez általában nem jelent automatikus kaszát, de kérdéses, hogy folytatja-e az ember. Nekem is van pár oylan sorozatom, amellyel nagyon le vagyok maradva.
Mielőtt ezekre kitérnék, először leírom, hogy melyek azok a sorozatok, amelyekkel jól állok. Ez se azt jelenti persze, hogy már másnap nézem az új részt, de egy-két résznél nagyobb lemaradásom nincs belőlük. Ezek a nézős sorozataim: The Chicago Code, The Event, Justified, The Big Bang Theory, The Vampire Diaries, Blue Bloods, Supernatural, Fringe, Camelot, valamint ezekhez jön még a Trónok harca. Szinkronnal meg a Gyilkos elméket és a Nevelésből elégségest nézem.
Ennyit bevezetésképpen, most pedig sorra veszem azokat a sorozatokat, amelyeket talán majd folytatok.
Hét hónap már eltelt az idei szezonból. Már csak három maradt. Egyre közelebb kerültek a májusi finálék, így egy kicsit áttekinteném az eddigieket. Milyen a 2010/11-es évad? Jobb, mint a tavalyi? Legutóbb még a szezon elején, októberben tettem fel hasonló kérdést. A sorozatokat egyenként, röviden értékelem, meg egy kis jóslásba is bocsátkoznék a sorozatok jövőjéről. Természetesen csak azokat a sorozatokat emelem ki, amelyeket nézek is.
Vámpírnaplók 2. évad: Nem olyan erős, mint az első évad, de még mindig szórakoztató sorozat. Az utóbbi részekben pedig a történet is rendesen beindult. Eléggé valószínű, hogy ősszel jön a 3. évad.
Nikita 1. évad: Eléggé közepes sorozat, de azért simán nézhető. Bár az is igaz, hogy leragadtam a 13. résznél. Azt nem tudom, hogy azóta milyen irányba mozdult el a történet, de biztosan folytatom majd. Talán berendelik belőle a 2. évadot is.
The Event 1. évad: Még nem láttam a nagy szünet utáni új részeket. Előtte szépen zuhant a színvonal, pedig sokáig bíztam benne. Igazán készülhetne már egy tisztességes high-concept sorozat is. Egyelőre nem a The Event lesz az új Lost. Szinte 100%, hogy nem lesz 2. évad.
Odaát 6. évad: Nagyon gyengén kezdett az évad, de aztán mégis magára talált a sorozat (6×16). Van már tisztességes főszál is, így talán még érdekesebb is a sorozat, mint egy éve. Elég valószínű, hogy lesz 7. évad.
A rejtély 3. évad: Remekül kezdődött az évad. Ez a lendület egészen a 3×09-ig tartott. Azután jött a váltás, kapott a sorozat egy új irányt, ami egyáltalán nem tetszik nekem. Pénteken nem hoz rossz számokat a sorozat, így van arra esély, hogy még kapunk belőle egy évadot.
Agymenők 4. évad: Jobb az évad, mint a tavalyi. Azt hiszem ez kijelenthető. Jó döntés volt kicsit kiszélesíteni a mellékszereplő palettát, mert ezzel új humorforrások kerültek a sorozatba. A régi arcok így kevésbé vannak agyonhasználva. Főleg a 2011-es részek voltak nagyon szórakoztatóak. A folytatást már berendelték.
Zsaruvér 1. évad: A családcentrikus zsarusorozat jobban tetszett ősszel. Az évad 2. fele (1×15) eddig nem az igazi számomra. Bízom a javulásban. Valószínűleg berendelik a 2. évadot is.
Outcasts 1. évad: Az első rész nem igazán tetszett. Azóta megnéztem a második részt is, ami jobban bejött, így folytatni fogom a sorozatot.
The Walking Dead 1. évad: Erős volt a kezdés, de az évad vége eléggé gyenge volt. Ettől függetlenül egy erős sorozat a TWD. Ősszel jön a hosszabb 2. évad.
Spartacus: Az aréna istenei: Méltó volt az előzmény az 1. évadhoz. Intrika, vér és szex jellemezte ezt a hat részt is. Kőkemény ókori dráma ez. Nagy kedvenc lett számomra a Spartacus. A finálé meg isteni volt. Jövő télen jön a 2. évad.
A törvény embere 2. évad: Raylan Givens ott folytatta, ahol tavaly abbahagyta. Nem romlott a minőség. Továbbra is az egyik legerősebb sorozat a Justified. Eléggé valószínű az a 3. évad.
The Chicago Code 1. évad: Ezt a sorozatot nem vártam különösebben, de az eddigiek alapján nagyon tetszik. Igazi emberek, igazi nagypályás bűnözők. Ez is egy minőségi sorozat. Ha nem csökken a nézettsége, akkor van esély egy 2. évadra. Nagy kár lenne, ha nem folytatódna.
Nevelésből elégséges 1. évad: Immár hat részt is láttam ebből az újoncból, ami továbbra is nagyon tetszik. Jelenleg ez a kedvenc szitkomom. Letaszította a trónról az Agymenőket.
V, Pretty Little Liars, The Cape: Ezeket menet közben feladtam. Nem igazán kötöttek le. A gyíkokról azt olvastam, hogy jobb lett az évad úgy a 6. résztől. Esetleg majd ezt és a kis hazudozókat folytatom valamikor. Egyelőre azonban bővel elég sorozatot nézek. Ráadásul még jön a Trónok harca is, meg vár még rám egy-két pilot is (Breakout Kings, Camelot).
Szerintem nem panaszkodhatunk az aktuális tévés évadra. Vannak persze gyengébb évadok, de akadnak minőségi sorozatok is, amelyek kárpótolnak minket a gyengébb epizódokért. Az utóbbi hetekben én úgy éreztem, hogy jobb az idei szezon, mint a tavalyi. Persze lehet, hogy csak én látom így. Kommentekben árnyalhatjátok a képet.
Kommentben már írtátok, hogy nem volt jó ez a pilot. Hát tényleg eléggé mellément. Nem azt kaptam, amit reméltem. Túl hosszú volt ez a bevezetés, ráadásul úgy tűnik, hogy eléggé felesleges is. A majd' egy óra alatt nem sok infót csepegtettek nekünk az írók. Jó lett volna egy picit feszesebb tempó. Spoileresen folytatom.

Most van a legtöbb sorozat, így a bőség zavarával küszködök. Szinte mindenből van mostanában friss rész. Persze nem indult még el a Trónok harca, meg a Camelot se, illetve a The Event-ből sincs még új rész. Félő, hogy néhány évaddal nem leszek majd naprakész. Muszáj vagyok már összeszedni, hogy hogy is állok a sorozataimmal. Meg úgy veszem észre, hogy ti is szeretitek az ilyen bejegyzéseket.
Angol sorozatokat nem nagyon szoktam nézni, de ez érdekesnek tűnik. Ha Donnie nem ír róla, akkor nem is szerzek róla tudomást.
2040-ben járunk, amikor a Föld - szokás szerint - már eléggé lepusztult. Néhány ezer szerencsésnek azonban lehetősége nyílik arra, hogy új otthont találjon a Carpathia nevű bolygón. A telepesekre vár a feladat, hogy egy új világot építsenek fel az emberiség számára. Engem már ezzel az alapötlettel megvettek. Mindig is érdekelt a téma, így kíváncsian várom, hogy mit hoz ki a BBC a sorozatból.
Az első évad 8 részes lesz. A premier ma este lesz, a második részt pedig már holnap leadja a csatorna. A színészek között a következő neveket fedezhetjük fel: Hermione Norris, Amy Manson, Eric Mabius és Jamie Bamber. A promót a tovább után találjátok.