dokumentumfilm bejegyzései

2012. júl. 31. 9:54 - írta Desmond Wallace

Nem tagadom, sőt, kicsit büszke is vagyok rá, hogy – Maksa Zoltánt idézve – a „vidióta” nemzedék tagja vagyok. Az alámondásos, csempészett, agyonmásolt videokazetták egyik „sztárja” a 80-as évek első felében kis hazánkban Bruce Lee volt. Mozdulatai, vijjogó hangja, gesztusai több generációra is kihatottak: elég, ha csak Gát Györgyöt, és a Lindát említem.

I am Bruce Lee

Ezért extra kíváncsisággal néztem meg, immáron 30 felett, az I am Bruce Lee című dokumentumfilmet. Hogy felnőtt fejjel lássam, hamis istenséget imádtam-e? Hogy 40 év után működnek-e a filmjei? Hogy megcsaltam-e a mestert Jackie Chan-nel, Jet Li-vel, az Expendables tagjaival, Wesley Snipes-szal? Nem, igen, és nem.

Egy alapvetően interjúkra, visszaemlékezésekre alapuló filmről van szó, ahol komoly szerep jut Lee özvegyének és lányának, valamint egy archív TV-interjúnak Bruce-szal. Az általa inspirált arcok között pedig ott találjuk Mickey Rourke-t, a fekete öves (!) Ed O’Neil-t, Kobe Bryan-t, Manny Pacquiano-t, valamint számos MMA-s, UFC-s hírességet.

I am Bruce Lee

A produkció komoly hangsúlyt fejez a Bruce Lee által vallott életfilozófiákra: arra, miként alakította életét, és miért. Lehengerlő, és egyben a film legnagyobb erőssége, hogy életének szinte minden komolyabb állomásához illusztrációnak tudták felhasználni azt a néhány filmet, amikben szerepelt. A nyilatkozókat és Bruce-t hallgatva megérthetjük, hogy amit esetleg furának, hamisnak, erőltetettnek érezhettünk egy-egy jelenetben, lehet, nem is volt az. Hogy miként vonhatta le Lee egy, a valós életben 3 perc alatt megnyert harcból, hogy még jobbnak kell lennie.

I am Bruce Lee

A film egyik veszélyes utóhatása az, hogy rögtön újra akarjuk nézni a Game of Death-et, az Enter The Dragon-t, az ikonikus colosseumi harcot Chuck Norris-szal, a mindent. Ezen felül a mester életfilozófiája is árad minden filmkockából, és ez jó. A végére pedig megértjük (persze nem nehéz, elhangzik az egyik nyilatkozó szájából), miért is jó cím az „Én vagyok Bruce Lee”. Értékelés: 89%, erősen ajánlott.



2008. nov. 17. 19:33 - írta Desmond Wallace

  A következő bő egy hétben lesz két olyan dokumentumfilm is a Duna Tv-ben, ami szerintem mindenképpen figyelemre méltó. Mindkét alkotás idei, tehát 2008-as.

November 18-án (holnap) 20:00-tól kezdődik a Szétlopkodott ország, amely napjaink két jelentős problémááiról, az erdő- és szoborlopásokról szól. Ezek a tolvajok és orgazdák mindenkinek nagy károkat okoznak az országban. Kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz a film.

November 27-én 19:50-től Csángók címmel mutatja be a csatorna Fekete Ibolya dokumentumfilmjét. A Kárpátokon túli maroknyi magyar népcsoport mai életkörülményeiről és a megmaradási esélyeikről szól a film.

Zárójelben jegyzem meg, hogy ma késő este 24 - 5. évad premier a Coolon.