
Spoileres leszek. Én szóltam. Szóval, már eltelt 9 óra az aktuális napból, de nekem ez az évad még mindig nem az igazi. Hiányzik a feszültség, az izgalom. Valahogy laposabb az egész. Nem tudom, hogy mi lesz így ebből. Igazán összekaphatnák magukat, mert ez így nekem nagyon kevés.
Josef remélem, hogy nem halt meg, mert ha csak ennyi részre hozták be David Anderst, az gáz. A rész végi töketlenkedés, Dana, Cole meg a két hülyegyerek között... hát eléggé vicces volt. Remélem azért ezt a szálat már nem fogják bolygatni. Az is poén még, hogy Cole helyett nem tud küldeni a CTU egy épkézláb ügynököt. Persze, értem én, hogy Jack-re van szükség, de ez akkor is gáz. A CTU vezetője meg még most is úgy jár, mint akinek kérdőjel van a gerince helyén.
A következő rész promója viszont bizakodásra adhat okot. Hátha beindulnak már a dolgok. Még bízom benne.
Egy kis számvetés arról, hogy is állok az egyes sorozatokkal.
24 8×06
Eddig ez az évad nem az igazi. Hiányolom az izgalmat és a feszültséget. Túl sok a duma és kevés az akció. Hat rész után nem igazán érzem az erőt ebben az évadban. Jó lenne már, ha felpörögnének az események. A BSG-csaj magánélete teljesen nem érdekel. Az orosz szál viszont jó lehet. Remélem, Kensei Takezo majd szépen az apja ellen fordul.
TBBT 3×14
Jobb rész volt, mint az előzőek, de ez még mindig nem az igazi. A nézettség növekszik, a minőség viszont hagy maga után némi kívánnivalót.
Spartacus 1×02
Kevesebb digitális vér, ami örvendetes, bár ez csak azért lehetett, mert kevesebb volt az öldöklés. Szex az még mindig van rendesen, de néha teljesen öncélúan. Az viszont biztos, hogy maradok, mert érdekel, hogy mit hoznak ki ebből a sorozatból.
Life Unexpected 1×02
Aranyos kis sorozat, de nem tudom, hogy folytatom-e. A 2. rész első fele nem igazán jött be, de hangulatos az egész, így - ha máskor nem is - az AXN-en biztos, hogy követem majd.
Heroes
Le vagyok maradva a sorozattal rendesen. Még csak a 15. résznél járok. Nem nagyon tetszett az, így egy időre félretettem a hősöket.
Fringe
Itt is le vagyok egy cseppet maradva. A napokban néztem a 12. részt, de van időm bepótolni a lemaradást, hiszen csak áprilisban jön az 2×16.
Glee
Még csak az 1×07-nél járok (már egy ideje), de majd folytatom valamikor a sorozatot.
Alighogy ledaráltam a 24 6. és 7. évadát, már el is érkezett a 8. nap. Jack Bauer visszatért. Mindig vannak visszatérő szereplők az előző évadból, évadokból, de sok új arccal is megismerkedünk, akiknek viszont csak egy része éli majd meg az évad végét. Az első két rész eléggé lassan indult. Mondhatnám azt is, hogy nyugdíjas tempóban. A folytatásban viszont már kicsit jobban felpörögtek az események.
Jelenleg Jack nyugisan éli mindennapjait New York-ban. Sikeresen felépült, és sokat van együtt az unokájával. Éppen elhatározza, hogy visszaköltözik Los Angelesbe a lányáékkal, de ekkor - ahogy az lenni szokott - nem várt események történnek, Jack pedig pont a közepébe csöppen. Hiába hangoztatja, hogy már visszavonult, az országnak mégis rá van szüksége. A rövid bevezetés után, nézzük kissé spoileresebben a négy rész eseményeit.
A jövő héten már teljes gőzzel támadnak a sorozatok, így már igazán nem panaszkodhatunk. Jön Jack Bauer 8. rossz napja, és máris 4 órányi bruttó akciót kapunk a 24-ből. Aztán elindul a Fox új akciósorozata, a Human Target, amelynek az első része már lement Kanadában, így már most nézheti, aki szeretné.
A hét második felében visszatér a CW két legerősebb sorozata is, a The Vampire Diaries és a Supernatural. Rá egy napra pedig indul a Spartacus: Blood and Sand is, amiből már az első két rész fent van a neten DVD Screener minőségben is.
Az újdonságok mellett persze jön új rész a TBBT-ből, a Heroes-ból, a Fringe-ből és a Seeker-ből is. Egyedül a Dollhouse premier csúszik egy hetet.
Ez így 9 sorozat és 12 rész. Úgy érzem, kicsit sok lesz ez nekem. Valamivel biztos, hogy le fogok maradni. A Fringe-ből például még nem láttam az új részeket. Lesz mit nézni, ez kétségtelen.
Sikeresen felzárkóztam a 24-et tekintve, így most jöhet majd a 8. évad. Kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz majd hetiben követni a sorozatot. Jelenleg ez az a sorozat, amit a Lost mellett, leginkább várok vissza. Van már néhány promo és kép is az új évadhoz. Én most ezek közül választottam egyet-egyet.
Eltelt már 12 óra a napból, így most kicsit megállnék és összegezném a látottakat. Pörög az évad rendesen. Tényleg jobb, sokkal jobb, mint az előző. Jack Bauer viszont még mindig a régi. Az események tükrében pedig több értelmet nyer a Redemption is. Innentől már spoileresen folytatom.
Tényleg nem ez volt a legjobb évad, de azért darálva nem volt ez olyan rossz. Az évad eleje kifejezetten tetszett, de aztán valahogy elveszítették az alkotók azt a bizonyos fonalat, s egyre több hülyeséggel szembesülhettünk az évad során. Az utolsó részekre azért valamelyest összeszedték magukat, s egy korrekt lezárást kaptunk.
A korábban már megkedvelt szereplők jó része visszatért a 6. évadra is, így találkozhatunk Chloe-val (Mary Lynn Rajskub), Bill Buchanan-nel (James Morrison), Wayne Palmer-rel (D.B. Woodside), aki immár az USA elnöke, Manning ügynökkel (Roger R. Cross), Morris O'Brian-nel (Carlo Rota), de visszatért Milo (Eric Balfour) is, akit még az 1. évadban ismerhettünk meg. Szerencsére nem tért vissza Jack Bauer (Kiefer Sutherland) lánya, aki az utóbbi évadokban már inkább idegesítő volt, mint jó nő.
A régi arcok mellett természetesen újakat is kapunk. Ilyen Tom Lennox (Peter MacNicol) vagy éppen a csinos ügynöknő, Nadja Yassir (Marisol Nichols).
A helyszín még mindig Los Angeles, de a fenyegetés már sokkal nagyobb, mint a korábbiakban. Az első évadban még csak egy elnökjelöltet akartak meggyilkolni, most viszont egész Amerikát fenyegetik az arab terroristák. Persze, ahogy az szokott lenni, a képlet nem ilyen egyszerű. A folytatás sokszor kiszámítható, nincsenek az évadban olyan nagy fordulatok, de azért többnyire izgalmas még mindig ez a 24. A továbbiakban már spoileresen folytatom.
Jönnek az ünnepek, így a sorozatok egy kicsit lepihennek. 2010-ben aztán jönnek vissza. Némelyik nagyon hamar, de van olyan is, amire jó sokat kell várnunk. Na meg jön néhány újdonság, és új évad is. Összeszedtem az általam nézett sorozatokat, s elkészítettem a listát a visszatérésükről, amit az "Elolvasom" után találhattok.
Jack Bauer, Amerika egyszemélyes tömegpusztító fegyvere visszatért. Visszatért, hogy életét adja szeretett hazájáért, ugyanis ez az ára annak, hogy véget érjenek a több hete tartó terrortámadások az Egyesült Államokban. Az 5. évadot majdnem egy éve fejeztem be, így jó sokat vártam a folytatással. Talán túl sokat is, hiszen a legkirályabb akciósorozatot illene az amerikai vetítéssel egy időben néznem. Ez a bejegyzés - a tervek szerint - folyamatosan frissül majd. Karácsonyig végezni kéne a 24 résszel, de majd elválik, hogy ez sikerül-e. Öt részen mát túl vagyok, s most nézzük spoileresen, hogy mi is történt az 5 óra alatt.
Július van, ezt azt hiszem, lehet érezni a hőmérsékleten. Mind a szobában, mind kint a természetben. Most nem az egyéb, szabadtéri elfoglaltságaimról akarok írni, mivel nem ez a blog célja, hanem arról, hogy mi várható a következő hetekben a blogon. A tartalmat pedig elsősorban az határozza meg, hogy miket fogok nézni a következő hetekben. Íme egy kis ízelítő.
Elsősorban a sorozatokra térnék ki, mivel ezt jobban meg lehet tervezni. Filmet úgyis olyat nézek, amihez éppen kedvem van.
Van pár megkezdett évadom, amit a közeljövőben be kellene fejezni. Ilyen a Csillagkapu 10. évad. Ebből már nem sok rész van hátra. Az Internátus 1. évadából már csak egy rész van hátra. Megkezdtem továbbá a Két pasi meg egy kicsi 6. és a Gyilkos elmék 4. évadát. A Halottnak a csók 2. évada is a terítéken van. Ezzel annyi a baj, hogy a Viasat nem adja le az utolsó három részt, én meg szinkronnal nézem. A South Park 12. évadát nem sok kedvem van folytatni.
Aztán itt van még a ma induló Crusoe, a kedden indult Chuck, amit biztos, hogy nézek, meg a vasárnak induló Greek, a szövetség.
Valamint most kedvet kaptam a Szellemekkel suttogóhoz és a BSG-t is el kellene már kezdeni, meg a 24 6. évadát.
Hát ennyi. Gyakorlatilag ez egy rövidített daralista.
...folytatódik sok jó sorozat. Az első visszatérő, ami engem érint, az a Legend of the Seeker, mert holnap már nézhetem is a folytatást az egy hónapos szünet után. Az egy nappal későbbi 24 7. évad számomra még nem aktuális, mert még a 6. évadnak nem álltam neki. Viszont jövő héten már lesz új The Big Bang Theory rész is, na meg a hosszú szünetről visszatér a Supernatural is. Egy héttel később pedig jön az új epizód a Fringe-ből és elindul a Lost 5. évada. Nem vitás, hogy ezt várom a legjobban. A magyar csatornákat meg még nem is említettem, pedig még mindig megy a Viasaton a Dexter 2. évada, a Tv2-n elindult A Donnelly-klán, tegnap pedig láthattuk az m1-en a Tűzvonalban 3×01-et. Nem is volt ez olyan rossz. A 2. évad nekem kimaradt, de ezt talán majd fogom nézni. Szóval lesz mit nézni a tévés szezon 2. felében is. A többi hónapról pedig még nem is beszéltem.
Dexter 2×01: Az évad első része eléggé vontatottra sikeredett. Én legalábbis eléggé untam, nem nagyon volt benne olyan momentum, amit ki tudnék emelni. Dexter eléggé megváltozott. Gondolom, a folytatás már kicsit pörgősebb lesz, mert ez így elég kevés volt.
24 5×01-02: Jack Bauer visszatérése viszont tetszett. Minden megvolt benne, amit vár az ember a 24-től. A régi szereplők kiiktatását azért sajnálom, mert mindegyik nagyon jó karakter volt. A korábbi évadoknál is így voltam ezzel, de az alkotók nem sajnálják a szereplőket, hullanak, mint a legyek. Azt hiszem, hogy gyorsan végezni fogok az évaddal, aztán lehet, hogy a 7. évad kezdetéig utol is érem magam a sorozattal. De ez még a jövő zenéje.
Novemberben lesz bőven sorozat, amit majd nézhetek, mivel ilyenkor minden csatorna új részekkel jelentkezik, illetve ekkorra időzítik a legjobb részeket, elvileg. Nem mintha most unatkoznék, de azért most nem minden héten volt új rész az általam nézett sorozatokból.
Holnap este el is indul a rajzás, hiszen új résszel jelentkezik a Prison Break (4×09), a TSCC (2×07), a The Big Bang Theory (2×06) és a Heroes (3×08) is. Utóbbiból még csak három résszel végeztem, a többi még várat magára. Következő nap jön a Fringe 1×07, ebből csak egy rész lemaradásom van, míg a szerda esti Pushing Daisies-szel már nem állok ilyen jól, mert megrekedtem a 2×01-nél. Ha csütörtök, akkor Supernatural, amit még szép, hogy nem hagynék ki egyik héten se. Tegnap este pedig megérkezett a legújabb sorozat, a Legend of the Seeker is, ami szintén nézős.
Ezzel még nincs vége a történetnek, mivel a szinkronos vonal is képviselteti magát nálam, így nézem még az Így jártam anyátokkalt, a Showder Klubot (bár ez nem sorozat) és a hónap közepén érkezik a 24 5. évada is a Cool-ra, napi vetítéssel, így ennek a követése se lesz egyszerű.
Ez így összességében heti 8+3, azaz, 11 sorozat.:D Az biztos, hogy ezt így nem fogom győzni szabadidővel, szóval a jelenleginél még nagyobb lemaradásaim is lesznek, az tuti. Na mindegy, a lényeg, hogy van mit nézni.:) Ezek mellett még filmekre is kéne időt szakítani.
Leginkább filmekről, sorozatokról lehet olvasni ezen a blogon, képekkel, videókkal tarkítva.