
Filmzenékről már többször is volt szó a blogon. Itt például Ti is nyilatkozhattatok a kedvenceitekről. Tegnap találtam ezt az egyórás filmzenei összeállítást. Sok hasonlóval van tele a net, de azt hiszem, hogy ez az egyik legjobb. Megéri végighallgatni.
Az Olimpia alatt sokat hallhattuk az ötkarikás játékok hivatalos dalát. Én sem mehetek el szó nélkül mellette. Ha a zene annyira nem is zseniális, a klip nagyon jól sikerült.
Az első évad nagyon tetszett, 8/10 simán jár a három epizódra. Az 1×03 ráadásul egy szemét cliffhanger-rel végződött, de hál' Istennek nem kell sokat várnom a folytatára, mert az Olimpia után már hozza is a 2. évadot az m1. Remélhetőleg ezt már HD-ben adják.
A bejegyzés apropóját a sorozat zenéje adja, ami szintén nagyon bejött. Dinamikus dallamok, amelyek pont illenek ehhez a modern Sherlock adaptációhoz.
Régen volt már zene a blogon, így most indítsuk a hetet egy igazi klasszikussal.
1995-ös koncertfelvétel a Pokolgép egyik legjobb számáról.
Már egy ideje megjelent az angol banda új albuma (Ceremonials), amely tele van remek dalokkal. A Shake It Out pedig talán az egyik legjobb a korongról.
Mostanában nagyon rákattantam a Holdviolára. Hallottam már tőlük korábban is pár számot, de csak az utóbbi napokban hallgattam meg úgy a számaikat, hogy tényleg oda is figyeltem rájuk. Ez most az egyik kedvencem.
Ezt a számot és a hozzá kapcsolódó filmet (Házibuli), ami ismertté tette Sophie Marceau nevét, nem hiszem, hogy túl sokan ismernék a rendszerváltás után született generációból.
Nirvana még úgysem volt a blogon, így reggelre meg jó kis ébresztő lesz tőlük ez a klasszikus nóta.
Régen volt már zene a blogon, így most egy kis rock jön így kora reggel. Remélem, hogy nem bánjátok.
A Shinedown nevű bandának van jó pár remek dala. Talán ez az egyik legütősebb. Ez nem is csoda, hiszen egy ütős akciófilmhez (A feláldozhatók) írták ezt a számot.
Nagyon bejön nekem most ez a dal. A zene és a szöveg is kiváló.
Van olyan rádióadó, ahol játszanak Pokolgép számokat? Én még sose hallottam őket rádióban, ami nagyon sajnálatos. Ez is egy nagyon jó dal tőlük.
Azt hiszem, hogy erre szokták azt mondani, hogy klasszikus.
Pár hónapja "hallottam" (a YouTube-on találtam rá pár számukra) először erről a zenekartól. Több daluk is megtetszett ebben a hangszerelésben, így most az egyiket megmutatnám nektek is. A zenekarról többet is megtudhattok a honlapjukon.
A bejegyzést a winnie által feltett kérdés ihlette. Az biztos, hogy nagyon sok olyan zene van, amelyet sorozatokból ismertem meg. Elengedhetetlen a sorozatokhoz a jó zene, mivel sokat tehet hozzá a képekhez, a hangulathoz.
Összeszedtem egy csokorral azokból a zenékből, amelyek számomra emlékezetesek valamelyik sorozatból. Ennek a bejegyzésnek az emlékek felelevenítése a célja, így úgy ér valamit az egész, ha megmutatom az adott jelenetet, amelyben elhangzott az a bizonyos szám. Ez viszont azzal jár, hogy néhány videó erősen spoileres lesz. Természetesen nem találtam meg minden jelenetet, így egyes esetekben csak az adott zenét találjátok meg a bejegyzésben.
2008 októbere óta már sokszor előfordult olyan klip a blogon, amelyik tartalma ide illik, így azokat a számokat csak linkelni fogom. Még egyszer szólok, hogy bizonyos esetekben ERŐSEN SPOILERES lehet a videó. A Tovább után folytatom.
Az egyik legjobb számukról láthattok egy élő felvételt. Zseniális.
Egy dal, három változat.
Ez a klip se túl friss, de mostanában játsszák a számot a rádiókban. A ClassFM-en legalábbis hallottam.
Már egy ideje megjelent a Kárpátia új albuma (Utolsó percig), de én csak most fedeztem fel az új dalokat. Az előző albumuk nekem egy kicsit csalódás volt, de ez mintha jobb lenne. Ezt a számot meg nagyon eltalálták. A dalban pedig ismét van egy neves közreműködő.
Most jelent meg Ákos új albuma, A katona imája. Ez a dal meg nekem egyre jobban tetszik. Régebbi klipeket erre találtok.
Eddig ezeket a vicces főcímzene videókat még nem láttam, de nagyon jók. Vissza a jövőbe, Terminátor, Batman, Superman, Indiana Jones, Star Wars és LOST.
Mostanában ezt a számot hallgatom legtöbbször. Van egy remek akciófilm, ami hamarosan a magyar mozikba is eljut, aminek az előzetesében hallható ez a remek szám. Nekem nagyon bejön. Igazi ütős zene.
| Shinedown - Diamond Eyes (Boom-Lay Boom-La .mp3 | ||
![]() |
||
![]() |
Found at bee mp3 search engine | ![]() |
Néha rám jön, hogy kén egy-egy jó (általában régi) klipet is posztolni. Most is ez van. Ráadásul még Aerosmith nem is volt, ami öreg hiba. Ez az egyik kedvenc számom tőlük, de nem az egyetlen. Ha nem felejtem el, akkor majd lesz még tőlük másik klip is. Valamikor.
A My Soul to Take előzetesében hallottam először ezt a számot, és azóta is nagyon tetszik. Az ausztrál bandáról többet is megtudhatsz a rockonlelkeken.
A magyar filmeket lehet szeretni, vagy nem szeretni, de az biztos, hogy a könnyed vígjátékok elengedhetetlen kellékei a jó betétdalok. Ezek közül szemezgettem egy kicsit. Csinibaba, Csak szex és más semmi, Made in Hungária, Patika (bár ez sorozat volt) és Valami Amerika betétdalok következnek.