Wass Alberttől olvastam már pár könyvet (Adjátok vissza a hegyeimet!, A funtineli boszorkány, Tizenhárom almafa, Kard és kasza), és eddig nem tudott csalódást okozni. Most sem tette.

A Tizenhárom almafát 5-6 éve olvastam, de sokáig nem tudtam, hogy van folytatása Tánczos Csuda Mózsi történetének. Az Elvásik a veres csillag, ahogy a címe is sugallja, a szocializmus évtizedeibe kaluzolja el az olvasót. Kevésbé humoros a mű, mint a Tizenhárom almafa, de azért a regény első felében akadnak kacagtató jelenetek. A folytatásban már több keserűség van jelen, de a sok hányattatás ellenére is pozitív a regény végkicsengése: Sose szabad feladni, mindig küzdeni kell a családunkért és a népünkért.

Mózsi története gyakorlatilag ott folytatódik, ahol a Tizenhárom almafában véget ért. A 40-es évek végétől a székelyek nem csak a románokat kapják a nyakukba, hanem a diktatúrát is, hiszen Romániában is kiépítették a "népi demokráciát" a 2. világháború után. Természetesen most is akadnak nehéz helyzetek, amelyeket a sajátos székely észjárással tud megoldani a regény rendkívül szimpatikus főszereplője, a népi vadőr, Tánczos Csuda Mózsi.

Az író ügyesen figurázza ki a szocializmus visszásságait, miközben gördülékeny stílusával olvastatja a regényt. Ha már olvastunk egy-két regényt Wass Alberttől, akkor ez a mű sem fog csalódást okozni számunkra. Nem is értem, hogy eddig miért nem filmesítették meg az író egyik regényét sem.

Bevallom, eddig még nem olvastam Kingtől semmit. Mivel nagy fantasy rajongó vagyok, ezért először a Setét tornyot akartam bezsebelni, de annak az első kötetét sehol sem találtam. A Kedvencek temetője című film a mai napig nagy kedvencem, így esett a választásom az Állattemetőre.

Nem biztos, hogy ez volt a legjobb döntésem, mert ez a mű nem győzött meg Stephen King zsenialitásáról. Persze az is igaz, hogy a film miatt ismertem a történetet, így a regény nem sok újdonságot tartalmazott számomra. Másrészt viszont túlságosan hétköznapi a mű stílusa. Ez pedig egy picit csalódás volt számomra.

A könyv egy család történetét meséli el, akik új városba költöznek. Ludlow csendes kis város, de a közelben található az állattemető, amely nem egy békés nyughely. Látszólag tehát a Creed család áll a regény középpontjában, de a háttérben végig ott ólálkodik a halál, amely alapvetően meghatározza a hangulatot.

Nyilván jobb lett volna, ha először a regényt olvasom el, de ezen már nem lehet változtatni. A könyv egyébként olvasmányos, leszámítva a végén úgy 20-30 oldalt, ami túlságosan elnyújtott volt.

A karakterek is szépen kidolgozottak. Mindenkinek helye van ebben a történetben, amelyet körülleng valami természetfeletti erő. Természetesen mindez horror köntösbe ágyazva.

Kommentben jöhetnek ajánlások az írótól. Mit érdemes elolvasni Kingtől?

Októberben már írtam róla, hogy a Delta Vision folytatja Az idő kereke sorozatot. Nos, sokat kellett rá várni, de július 31-én megjelenik a sorozat 12. része, a Gyülekező fellegek. Hat év telt már el az Álmok tőre óta, így én már nem sok mindenre emlékszem az előzményekből, de az biztos, hogy az új kötetre az elsők között fogok lecsapni.

A hivatalos ismertető ezt írja a könyvről:

"A Tarmon Gai’don közeleg. És az emberiség nem áll készen.

Rand al’Thor, az Újjászületett Sárkány igyekszik még az Utolsó Csata előtt egyesíteni a királyságok és szövetségek töredezett sorát. Míg ő a seanchan erők északra nyomulását akarja megakadályozni, szövetségesei kétségbeesetten próbálják visszaszorítani a sötétséget, amely mintha magának az Újjászületett Sárkánynak a szívében vert volna tanyát. Egwene al’Vere, a lázadó aes sedaiok amyrlinje a Fehér Torony foglya, kiszolgáltatva zsarnoki ellenfele kényének-kedvének. Ahogy telnek a napok, és közeleg az általa Álmodott seanchan támadás, a lány próbálja összekovácsolni az aes sedaiok széthúzó frakcióit, egyúttal küzd a mindent eluraló bizonytalanság és elkeseredettség ellen. Harca megmutatja, mennyit érnek az aes sedaiok, és küzdelme dönti el a Fehér Torony jövőjét – márpedig azon múlik az egész világ sorsa. Az Idő Kereke forog, jönnek-mennek a korok. Múlt, jövendő és jelen egyaránt a sötétbe hullhat…"

Idén várhatóan még megjelenik magyarul a Towers of Midnight (Éjfél Tornyai) is. Az utolsó rész (A Memory of Light) viszont még angolul se jelent meg, így arra még legalább egy jó évet várnunk kell. A lényeg viszont, hogy lesz vége a történetnek, és minden bizonnyal nem is akármilyen.

Az előző három kötet újraolvasása után láttam hozzá a Tűz és Jég dala negyedik felvonásának, amelyet még nem olvastam. Pedig már 2007 óta a polcomon van a könyv. Martin bácsi viszont annyira belefeledkezett az írásba, hogy egyes szereplők teljesen kimaradtak a Varjakból, és csak a Sárkányok táncában olvashatjuk el az ő fejezeteiket. Mivel a történet így nem alkotott kerek egészet, így nem kapkodtam el az olvasást. Jól is tettem, mert bizony messze ez a kötet lett a sorozat leggyengébb darabja.

Az egy dolog, hogy néhány fontos szereplő nem jelenik meg a Varjak lakomájában, hiszen ettől még lehetne ugyanolyan színvonalas a könyv, mint az előzőek. A hiányzó karakterek viszont teljesen érdektelen új szereplőkkel lettek pótolva. Az ő sorsuk szinte teljesen hidegen hagyott engem.

Mellettük azonban az egész kötetre ráhúzhatom az unalom bélyegét, mert bizony az olvasás során sokszor unatkoztam. Ha nem egy jó könyvsorozatról lenne szó, akkor eléggé valószínű, hogy nem olvastam volna végig a könyvet. Persze minden sorozatban vannak gyengébb részek, így biztos vagyok benne, hogy ennél csak izgalmasabb lehet a Sárkányok tánca.

Martin még mindig szereti kínozni a szereplőit, de egyre több karakter esik át olyan változáson, ami nem feltétlenül jön be nekem. Az egyik nagy kedvencem továbbra is Brienne volt, akinek az erkölcse kikezdhetetlen.

Az intrika továbbra is jelen van a történetben, de sokszor túlírtak az események, szóval fölösleges szószaporításból van bőven a Varjak lakomájában. Néhány fejezet pedig kifejezetten csak az időhúzásra jó. Persze lehet, hogy a későbbiekben még minden apróságnak lesz jelentősége, de lehet, hogy jobban jártunk volna, ha a történet nettó változatát adja ki a keze közül Martin bácsi.

Összegezve a bő ötszáz oldalt, azt kell mondanom, hogy nem volt nagy élmény az olvasás. Az utolsó fejezeteket már kifejezetten untam. A Tűz és Jég dala viszont továbbra is érdekel, így még biztosan elolvasom idén a folytatást is, de addig jöhet valami más, talán egy kis Stephen King.

Tavaly is összeszedtem az olvasnivalót. Természetesen közel sem olvastam el az összes könyvet, amit felírtam a listára. 2011-ben csak 7 könyvet sikerült elolvasnom, de ezeknek a többsége szép vaskos (500 oldal feletti) kötet volt.

Most is összeszedtem a listát, hogy miket kéne elolvasnom idén. A lista jó része tavalyról lett átmásolva. Íme:

Kenneth Roberts: Északnyugati átjáró

Audrey Niffenegger: Az időutazó felesége

Szabó Dezső: Az elsodort falu

Tormay Cécile: Bujdosó könyv

Robert Merle: Malevil

Bulgakov: A Mester és Margarita

Ottlik Géza: Iskola a határon

Ken Follett: Az idők végezetéig

Bud Spencer: Különben dühbe jövök

Duglas Adams: Galaxis útikalauz stopposoknak

George R.R. Martin: Varjak lakomája

Szilvási Lajos: A bojnyik

George Orwell: 1984

Stephen King: Állattemető

Kertész Imre: Sorstalanság

Wass Albert: Elvásik a veres csillag

George R.R. Martin: Sárkányok tánca

Robert Jordan - Brandon Sanderson: The Gathering Storm

Terry Goodkind: The Omen Machine

Neil Gainman: Amerikai istenek

Ez tehát a terv. Biztos vagyok benne, hogy nem fogom elolvasni az összes felsorolt könyvet, de legalább összeírtam a listát, hogy ezzel is motiváljam önmagam. Persze könnyen lehet, hogy év közben más könyvek is felkerülnek majd a listára.

Jelenleg egyébként a Varjak lakomáját olvasom, az Amerikai istenekből meg két-három éve már elolvastam majd' 100 oldalt, de aztán nem folytattam.

Újra a végére értem a Tűz és Jég dala 3. kötetének is, így a folytatás már teljesen újdonság lesz számomra. Mondjuk a Kardok vihara is tartogatott olyan fordulatot, amire már nem emlékeztem, de ezek a fejlemények csak kisebb szereplőkhöz kötődnek.

Az biztos, Martin szereti kínozni az olvasóit. Egyszerűen élvezi, hogy a földbe döngöli az egyes karaktereket, főleg ha a pozitívabb szereplőkről van szó. A kötet tartogatott olyan fordulatokat, amikor az ember csak nézett maga elé. Amikor már örülne az olvasó, hogy jóra fordulnak a dolgok, akkor jön az író, kinyúl a könyvből, majd jól orrba vágja a kedves olvasót. Teszi ezt többször is ebben a kötetben.

A könyv címe azt sugallná, hogy nagy összecsapásokról olvashatunk majd, de ezúttal is inkább az intrika áll a középpontban. Martin gyönyörűen terelgeti a szereplőket a céljaik, vagy éppen a végzetük felé.

Természetesen most is kapunk új szereplőket, akik a későbbiekben majd fontosak lehetnek. Életbiztosítást azonban nem kötne velük egy biztosító sem, mivel tudják, hogy a sorsukat Martin írja. Martin pedig nem az az író, aki a békés nyugdíjas kor felé terelgetné a karaktereit.

A színvonal maradt ugyanaz, amit már az előző két kötet alatt is megszokhattunk. A halálozási ráta szintén magas, ez meg különösen akkor fájó, ha az egyik kedvencünket veszítjük el.

A történet bizonyos pontokon rendesen haladt előre, míg más helyeken csak igen lassan bontakozik ki a cselekmény. Több titokról is lehullott azonban a lepel, és biztos vagyok benne, hogy mindenki számára volt ezek között meglepő felfedezés.

Spoilerek nélkül csak annyit mondhatok, hogy nem minden karakter áll nálam ugyanazon a szinten, mint a kötet elején. Jaime például nőtt a szememben, de Tyrion már nem ugyanaz, aki korábban volt. Legalábbis az én szememben.

1998-at írtunk éppen, amikor megjelent először magyarul Az Idő Kereke első kötete, A világ szeme. A Beholder Kiadó volt olyan jó a fantasy rajongókhoz, hogy elhozta nekünk Robert Jordan nagyívű sorozatát, ami vérbeli high fantasy. A Gyűrűk Ura után ez volt a második fantasy, amit olvasni kezdtem, és nem bántam meg. Utána aztán jött az Igazság Kardja és a Tűz és Jég dala, de ez már egy másik történet.

2006-ban jelent meg magyarul az Álmok tőre, ami hosszú ideig az utolsó kötet volt magyarul, holott közel sem volt még vége a történetnek. Ez volt egyébként az utolsó olyan kötet, amit Jordan egyedül írt meg, mivel 2007-ben, 58 éves korában elhunyt az író. A sorozat azonban nem maradhatott befejezetlen, mivel Jordan több ezer oldal jegyzetet hagyott maga után, amelyekben kétséget kizáróan leírta, hogy milyen véget álmodott meg az Újjászületett Sárkánynak és a többi fontos szereplőnek. Az utolsó köteteket így Brandon Sanderson vette át, ő írja/írta meg a jegyzetekből a három záró kötetet.

Sokáig úgy tűnt, hogy a Beholder fogja kiadni az utolsó kötetek első darabját (The Gathering Storm) is, de végül úgy alakult, hogy a jogok a Delta Vision-höz kerültek. Ők azonban nem csak a folytatást adják ki, hanem az egész sorozatot újra megjelentetik kis hazánkban. Az újrakiadásokkal párhuzamosan pedig jönnek a történet utolsó fejezetei is.

A világ szeme már elvileg a héten a könyvesboltokba került, a The Gathering Storm pedig nagyon úgy néz ki, hogy még idén megjelenik magyarul. A világ szeme új borítója határozottan jobban tetszik, mint a korábbi magyar kiadásé, de igazán a folytatást várom. Igaz ugyan, hogy már jó régen olvastam az Álmok tőrét, hogy csak a leglényegesebb momentumokra emlékszem. Lehet, hogy jó lenne újra elolvasni az összes kötetet, de ez csak hiú ábránd.

Ha valaki még nem ismerné Az Idő Kerekét, de szereti a fantasyt, annak nagyon ajánlom a könyveket. Ha bejött az Igazság Kardja vagy a Trónok harca, akkor ebben sem fog csalódni.

Valószínűleg a filmet többen láttuk, mint ahányan a könyvet olvastuk. Ritkán fordul velem elő az, hogy előbb egy könyvadaptációt látok, és csak később olvasom el a könyvet. Most ez történt.

Az biztos, hogy ez a regény egy egyedi hangulatú mű, amely az illatok világába vezeti el az olvasót, a főszereplő pedig egy sorozatgyilkos. Jean-Baptiste Grenouille a 18. századi Párizsban cseperedik fel, ahol ezernyi illat és szag terjeng. Ő az egyedüli ember, akinek nincs illata, de az orra olyan kiváló, hogy nincs párja az egész országban.

Gyerekkorától kísérhetjük nyomon a "pályafutását", amelynek csúcspontja a világ legjobb illatának megalkotása lesz. Ehhez pedig fiatal lányokat kell ölnie, hogy az illatukból kikeverje a legellenállhatatlanabb parfümöt.

A filmet már elég régen láttam, de elég jól emlékszem rá, mivel nagyon tetszett. A könyvről azonban ezt nem tudom elmondani. Nem igazán jött be nekem a könyv stílusa. Párbeszédet alig találni benne, mert főleg a gondolatok - és az illatok - világába vezeti az olvasót A parfüm.

Vannak eltérések a könyv és a film között, de nem annyira fontosak, a lényeg a filmben is megmaradt. Összességében azt mondom, hogy A parfüm egy különleges regény, egy különleges emberről, aki teljesen más értékrendszerrel bír, mint embertársai.

A Trónok harca után a folytatást is újra leemeltem a polcról, hogy ismét átadjam magamat a Hét Királyság intrikáinak. Másodszorra is remek szórakozást jelentett a könyv.

A történet ott folytatódik, ahol az előző kötet abbamaradt. A kieső szereplők helyett kapunk újabbakat, illetve egyes karakterek jelentősége megnövekedett az első kötethez képest. Ilyen például Theon, aki az egyik legunszimpatikusabb szereplő számomra.

Az új karakterek közül egyértelműen Brienne a kedvencem, bár Davos is eléggé szimpatikus. A régiek közül pedig még mindig Arya, Dany és Havas Jon a kedvencem. A legjobb fejezetek pedig Tyrionhoz kötődnek. Az Ördögfióka egy agyafúrt karakter, aki remekül végzi a dolgát Királyvárban.

Az író most is brutális volt, nem szórakozik, könnyen küldi halálba a karaktereit, s ez akár a védjegye is lehet Martinnak. Egyik szereplő sincs biztonságban, így aggódhatunk kedvenceink sorsa felől.

A történet továbbra is sok szálon fut, rengeteg mellékszereplővel találkozhatunk a félezer oldal alatt, akik mind alakítják a főszereplők sorsát. A Birodalom lángol, így a cselszövés mellett a kardoknak is egyre nagyobb szerep jut, míg a nép szenved a háborúskodások miatt.

Martin tartotta a színvonalat, így a Királyok csatája is nagyszerű szórakozást nyújt az olvasó számára. Másodszorra is.

A sorozat alkotóinak viszont nem lesz könnyű dolguk, mert itt sok mindent át kell majd írni, hogy képernyőképessé váljon a történet. Itt arra gondolok, hogy némelyik szereplő nem sokat van jelen a könyvben, ezt pedig a sorozatban nem lehet megengedni.

"Hont foglalni alkalmas a kard, s annak védelmezésében hasznos. Megtartani a hont azonban csak kaszával lehet. Kaszával, ekével, izzadságos, becsületes munkával. Hont veszejt, ki másra bízza a munkát."

Wass Albert regényei eddig sosem okoztak csalódást; most sem. Az író talán leghosszabb regénye a Kard és kasza. Két kötetes, majd' 800 oldalas regényről van szó, amelyben egy erdélyi család (Erőss) 900 éves történetét meséli el az író.

Az évszázadok során megelevenednek a lapokon történelmi alakok is, de nem ők a regény főszereplői. Az Erőss család alkotja a történet gerincét, akik a Mezőségben, Erdély szívében telepedtek le, és aztán itt éltek a leszármazottak. Ezen a gyönyörű tájon élték át a történelem viszontagságait az Erőssök.

A regény két részre osztható. Az első kötet (Krónikás írás) nagyjából a 20. század elejéig öleli fel a család életét. Időről-időre kiragadva egyes fontosabb családtagokat (Buzát, Vid, Mikolt, stb.), akikről többet is megtudhatunk. A második kötetben (Szemtanúság) már a 20. századi Erdély elevenedik meg, középpontban Erőss Miklós gróffal, akinek a sorsát gyermekkorától követhetjük nyomon.

A történet tehát Erdélyben, leginkább két településen, Miklósdombon és Bölényesen játszódik. Egy nagyon szép történetet olvashatunk ebben a remek regényben. Emberi sorsokon keresztül ismerhetjük meg a Mezőség történetét.

A Kard és kasza tele van életbölcsességgel is. Nemzetiségi problémák, majd a kisebbségi magyar sors kap hangsúlyosabb szerepet a regényben. Sok nyomorúságos sors elevenedik meg a lapokon, de a legkilátástalanabb helyzetekben is szépség áll a középpontban. Az a szépség, és jóság, amelyet oly' sokan nem látnak meg a világban.

Wass Albert tehát ismét nem okozott csalódást, mert a Kard és kasza is egy kiváló regény. Tanulságos, igazi magyar próza. Egyedül a vége volt nekem túlságosan mesés, de ez semmit sem von le a mű erényeiből. Fontos üzenete a regénynek az is, hogy nem szabad feladni a küzdelmet: "Ha őseink is elszaladtak volna, valahányszor nehéz idők jöttek, ma üres lenne ez az ország." További idézeteket itt találhattok a regényből.

Olvastam már jó pár könyvet az írótól, de még fogok is, hiszen remek regények várnak még arra, hogy elolvassam őket.

"Robert E. Howard a fantasy irodalom klasszikusa". Így kezdi Kornya Zsolt a kötetet, és én is így tudnám megfogalmazni, hogy miért érdemes elolvasni a Kull király és az ősök című elbeszélésgyűjteményt. A kimmériai Conan alakjával Howard örökre beírta magát a fantasy műfaj gyökereibe, azonban nem csak a duzzadó izmú barbár vagy éppen a sötét Solomon Kane történetei miatt érdemes őt megjegyezni.

Már korábban is voltak olyan próbálkozásai, amelyek előre vetítik a későbbi munkásságát, s önmagukban is nagyszerűek. Az általa megteremtett univerzum a Földön létező civilizáció őskorába viszi vissza az olvasóit. Ez a világ a ma ismert ókor előtt helyezkedik el, de mégis sok tulajdonságban rokon vele. Az író vegyíti a mítoszokat és mondákat az ősember fejlődősével, rendkívül mozgalmas és gazdag történelmet hoz létre ez által. A Neander-völgyi népekből újabbak sarjadnak, Asgard, Atlantisz és a Styx folyó jelenik meg és keveredik olyan kitalált elemekkel, mint a hybóriaiak vagy a hyrkánok népe, míg végül bemutatja a ma ismert népcsoportok - britek, egyiptomiak, arabok, hunok - eredetét. Ebben a történelmi korban játszódnak le elbeszéléseinek nagy része. Először találkozhatunk a crô-magnoni emberrel, aki ádáz harcát vívja a Neander-völgyiek ellen, de az író folyamatosan a saját világát helyezi előtérbe.

Kull király, az atlantiszi barbár a Valúzia ura lesz, csatákat nyer és összeesküvéseket leplez le, mindezt a kibontakozó kard-és-boszorkányság (sword & sorcery) berkein belül. A hangsúly még nem a varázslatokon van, sokkal inkább a kemény, harcias, bátor és erős férfiakon, azonban már megjelennek a mágusok is. Végül eljutunk a hybóriai korig, melyet visszaemlékezésekből - James Allison, a rokkant texasi meséli el reinkarnációinak életét - ismerünk meg. Sajnos az elbeszélések jelentős része befejezetlen maradt. Howard még nem regényeket adott ki, akkoriban nem volt kultúrája a fantasy-nek. A Weird Tales folyóirat hasábjain jelentette meg írásait, így sokszor kiszolgáltatottá vált a szerkesztőjével szemben. Azonban azokat az írásokat, amelyeket befejezett, már jóval nagyobb lelkesedéssel olvashatjuk. Ugyan nem biztos, hogy megfelel a ma uralkodó hangulatnak - hiányoznak az epikus ütközetek, az udvari intrikák és a különös lények -, azonban mégis egy megismerhető, elképzelhető és átélhető világban kalandozhatunk.

Kisebb, egymással csak lazán összefüggő történetek alkotják a kötetet, melyeknek a befejezett része mindenképpen izgalmas és érdekes. A magyar kiadás kellemesre (és közel hibamentesre) sikerült, sokat segít a megértésben, hogy minden próza és vers előtt található egy rövid összefoglaló a megírás körülményeiről, későbbi felhasználásáról. Helyet kap a kötetben egy térkép is, melyet örömmel fogadtam, még ha túl komoly szerepe nincs is. Továbbá egy történeti esszé is olvasható, melyből behatóan megismerhetjük a Howard által teremtett kor történelmét, és rögtön utána sajnálhatjuk, hogy nem írt vaskos regényeket belőlük.

Összességében ajánlom a Kull király és az ősöket mindenkinek, aki érdeklődik a fantasy gyökerei, a kezdeti időszakok iránt, nekik fog igazán élményt nyújtani ez a kötet. Ha pontozni kellene, 8/10 lenne az eredmény. A Delta Vision kiadó (akiknek köszönöm a könyvet) MesterMűvek sorozatának nyitó darabja a kötet, reménykedhetünk folytatásban is.

"Óh, drága nyári gyermekem, mit tudsz te a félelemről? A félelem a tél, ifjú uram, amikor száz láb mély hó esik és a jeges szél üvöltve ront a világra észak felől."

Én 2003-ban olvastam először a Trónok harcát, ami a Tűz és Jég dala ciklus első kötete. A tengerentúlon már jóval korábban, 1996-ban megjelent George R. R. Martin kiváló regénye, így a magyar olvasóknak elég sokat kellett várniuk arra, hogy megismerkedhessenek a Hét Királyság intrikáival. Mivel jön a sorozat, így újra levettem a polcról a könyvet, hogy felfrissítsem az emlékezetemet. A könyv pedig jobb, mint ahogy arra emlékeztem. Másodszorra is nagy élmény volt, hiszen 8 év alatt sok apróságot elfelejtettem.

A regény műfaja egyértelműen fantasy, de senki se számítson arra, hogy A Gyűrűk Ura kistestvére lenne a Trónok harca. Az első kötetben (Trónok harca) minimális a természetfeletti jelenléte. Sokkal inkább a karaktereken van a hangsúly, mint a mágia megnyilvánulásainak különböző formáin. A fejezetek is erre utalnak, mivel mindig egy adott szereplő szemszögéből ismerjük meg az eseményeket. Szereplőből pedig akad rendesen, csak győzze megjegyezni őket az olvasó.

A könyv remek olvasmány, Martin zseniálisan bánik a karakterekkel. Hatalom, becsület, intrika. Ezzel a három szóval tudnám legjobban jellemezni a Trónok harcát. A szereplők markánsan különböznek egymástól, de nem alapvetően rosszak vagy jók. Persze az arányok között jókora ellentéteket is felfedezhetünk egyeseknél. A legtöbb szereplő összetett személyiség, sokan pedig jelentős jellemfejlődésen esnek majd át a későbbiekben.

Olvasás közben mindenki megtalálhatja a kedvenceit, meg azokat a szereplőket is, akiknek legjobban kívánja a halálát. A halál pedig mindennapos esemény a királyság területén, mivel a hatalomért folyó játszma sok áldozatot követel. Az emberek élete pedig, legyen az nemes vagy nemtelen, nem sokat ér ezen a földrészen.

A Trónok harca leginkább négy ház fiaira és lányaira koncentrál. A legjobban a Starkokat ismerhetjük meg, akik Észak urai. Aztán itt van a királyi család, élen a királlyal, Robert Baratheonnal. A felesége révén pedig jelentős hatalommal bírnak a Lannisterek. A tengerentúlon pedig a Targaryenek próbálnak hadsereget gyűjteni, hogy visszaszerezzék a vastrónt, ami jog szerint őket illetné.

Martin nem finomkodik, naturalisztikusan leírja a különböző halálnemeket is, szóval elég sok erőszak is van a történetben. A szereplők között sok a gyerek, akik számára pedig különösen kegyetlen ez a világ. A tél pedig közeleg. Hamarosan véget ér a hosszú nyár, utána pedig következik a kegyetlen tél. A királyság békéje múlóban van, a Falon túl pedig valami megváltozik, talán minden eddiginél nagyobb veszély fenyegeti a királyságot.

A történet egyes fordulatairól, meglepetéseiről nem akarok írni, ezeket mindenkinek magának kell felfedeznie. Természetesen vannak kedvenc karaktereim a Trónok harcában, így őket megemlíteném a kedves olvasónak. Elsősorban a Stark ház volt számomra szimpatikus. Eddard Stark, Deres ura az a karakter, aki a legbecsületesebb úr az egész királyságban. A családjából pedig Havas Jon és Arya az, akiknek a karaktere leginkább megfogott.

Összegezve az eddigieket, újra csak annyit mondhatok, hogy a Trónok harca egy remek olvasmány. Azoknak is ajánlom, akik ódzkodnak a fantasy műfajától, mert a mágia tényleg csak minimálisan van jelen a történetben. Ha elkezdted a könyvet, akkor hamar végzel majd vele, mert Martin stílusa nagyon gördülékeny, így mondhatni, letehetetlen olvasmány a Trónok harca. Csak ajánlani tudom. Rám pedig vár még a további ismétlés, illetve a Varjak lakomája. A negyedik könyv már elég régen a polcomon van, de vártam vele, mivel a folytatást csak igen lassan írta Martin, de nyáron már megjelenik a tengerentúl. Reméljük, hogy az Alexandra is hamarosan elhozza a magyar rajongóknak.

"Tíz kicsi néger éhes lett egyszer; s vacsorázni ment..."

A mondóka folytatást ismerik azok, akik már olvasták a könyvet. A történetről csak annyit írnék, hogy tíz egymásnak ismeretlen emberről szól, akik meghívást kapnak egy szigetre, ahol azonban nem egy kellemes hétvégét fognak eltölteni, mivel valaki az életükre tör. Vajon hányan távoznak innen élve?

Hamar kivégeztem a könyvet, mivel eléggé izgalmas kriminek bizonyult. Ez volt az elő olvasmányom Christie-től, de az biztos, hogy nem az utolsó. Jó kis bűnügyi regény a Tíz kicsi néger. Nagyszerűen kidolgozott a történet. Végig bizonytalanságban tartja az olvasót. Én nem jöttem rá, hogy ki a gyilkos.

Minden megvan a könyvben, ami egy jó krimihez kell. Izgalom, bizonytalanság, feszültség, és a kérdés: Ki lesz a következő áldozat?

Túl sokat nem tudok írni a könyvről, irodalmi mélységekbe nem akarok (nem is tudnék) belemenni. Csak annyit mondhatok, hogy mindenképpen érdemes elolvasni.

Szeretem a történelmi témájú könyveket. Tetszett A katedrális is, így ismét egy hasonló könyvet kerestem. A lovagrend meg az újkori Európában, pontosabban Máltán játszódik. 1565-ben járunk, amikor Szulejmán a Keresztelő Szent János lovagrend elpusztítását tűzi ki céljául.

Ezt az ostromot követhetjük nyomon a majd' 700 oldalon keresztül. A történet középpontjában az erdélyi születésű szász janicsár, Mattias Tonnhauser áll. Őt gyerekkorában vitték el a törökök, majd neveltek belőle janicsárt. Az már azonban a múlt, jelenleg kereskedőként dolgozik, de mindent elvállal, ha úgy látja, hogy nagy pénz áll a házhoz. Erkölcs, Isten, ilyen földi dolgok nem korlátozzák őt a tetteiben, így nem egy igazi hőstípus, hanem egy ízig-vérig gyarló, de alapvetően jó szándékú ember.

Az ő élete akkor változik meg gyökeresen, amikor megismerkedik egy Carla nevű grófnővel. Mattias hamarosan Máltán köt ki, ahol szembekerül a szigetet ostromló törökökkel, vagyis egykori harcostársaival is.

Van itt hősiesség, kemény harcok sokasága, valamint elég sok erotika is. A középpontban viszont a karakterek állnak. Egyikükre se lehet ráfogni, hogy unalmas szereplő lenne. Mindenkinek van múltja, ami szépen kidolgozott. Különböző indíttatásból teszik azt, amit éppen tenniük kell. Pozitívum, hogy nem egysíkúak a karakterek. Nincs fekete és fehér. Majdnem mindenki tesz megkérdőjelezhető dolgokat, és a történet közben is formálódnak a jellemek. Jó tehát a jellemábrázolás.

Van itt aztán intrika rendesen a háború közepette. Főleg az egyházi vezetők, az inkvizíció kavargatja a dolgokat, így nem kevés borsot törnek a főszereplők orra alá. Tetszett, ahogy az író bánt ezekkel a különböző indíttatású szereplőkkel.

Bizonyos mértékig azért kiszámítható a történet, de így akadnak benne kellemes meglepetések. Vannak a regényben töltelék részek is, ahol kicsit lelassul a történet, de alapvetően olvasmányos, gördülékeny mű A lovagrend.

Az meg külön öröm, hogy van a könyvben néhány magyar utalás is, például Kőszeg és Szigetvár. Aki szereti a történelmi témájú könyveket, annak nagyon ajánlom A lovagrendet, mert tényleg jó. A könyvből pedig igazán izgalmas és látványos filmet lehetne forgatni.

Ez a könyv még a tavalyi tervek között szerepelt, de csak múlt héten sikerült befejeznem. Az idei tervet így még nehezebb lesz teljesítenem.

Az utóbbi pár évben kevesebbet olvasok, mint korábban. Ezért egyértelműen az internet és a blog felelős. A filmeket és a sorozatokat nem hibáztathatom, mert azokból régebben se néztem kevesebbet. A bejegyzések megírása biztos, hogy jelentős időt elvesz, na meg az egyes híreknek is utána kell járni. Biztos, hogy be lehetne jobban is osztani az időmet, mert jó lenne többet olvasni.

Ezért most úgy döntöttem, hogy leírom azokat a címeket, amelyeket 2011-ben el kéne olvasnom. Jelenleg amúgy A lovagrendet olvasom, de még van belőle pár száz oldal. Érdekes egyébként, hogy legtöbbször félezer oldalnál hosszabb könyveket nézek ki magamnak. Szeretem, ha egy jó könyv sokáig velem van. Szóval a következő könyveket szeretném elolvasni jövőre.

Tovább »

Nem volt egy rövid olvasmány Ken Follett történelmi regénye, de ez nem is baj, mert szeretem a hosszú regényeket. Sokan ajánlották már nekem ezt a művet, és igazuk volt, mert tényleg jó szórakozás A katedrális, még ha nem is hibátlan a könyv.

A történet a 12. századi Angliába repít vissza minket, az anarchia idejére, amikor polgárháború sújtja az országot. Ebben a viharos korszakban próbálja a kingsbridge-i kolostor perjele, Fülöp, felépíteni az új katedrálist.

Sok szereplőt mozgat a regény és szép hosszú időt is ölel fel a történet. Látszik az, hogy Ken Follett rendesen utánajárt a kor történelmének, és ezeket a viszontagságos időket remekül jeleníti meg a könyvben.

A sok szereplő között biztos mindenkinek akadnak kedvencei. Van itt jó pap és rossz pap is, na meg velejéig gonosz gróf is.A katedrális felépítése pedig nem egy sétagalopp, mert Fülöpnek rengeteg akadályt kell leküzdenie, hogy megvalósulhasson a nagy terve. Munkája során sok jó ember siet a segítségére, de van egy maroknyi, nagy hatalommal bíró, rossz szándékú ember is, akik folyton keresztezik az útját. Egy idő után már kicsit unalmas volt, hogy mindig jön valami probléma.

Az nem nagyon tetszett még a könyvben, hogy szinte semmit sem bíz az olvasó fantáziájára. Mindent leír az író, és ez a naturalisztikus ábrázolás nem biztos, hogy jó egy könyvben.

A hibáktól függetlenül, nagyon tetszett a könyv. Ajánlom mindenki figyelmébe, aki szereti az izgalmas regényeket, főleg azoknak, akik kedvelik a történelmi regényeket. Megvan benne minden, ami olvasásra készteti az embert. Küzdelem, harc, egyház és romantika. Röviden talán ezekkel a szavakkal lehetne jellemezni A katedrálist.

Még annyi, hogy a fordításnál elég fura volt, hogy a nevek egy részét lefordították magyarra, a többit meg nem. Egyáltalán nem kellett volna a neveket lefordítani.

Nyuszisz jóvoltából lettem jelölve erre a játékra, amelyben 10+1 könyvet kell ajánlanom az olvasóknak. A feladat a következő:

Tíz könyvet kell írni, amiket már olvastam, és ajánlanám a többieknek. Majd meg kell nevezni öt bloggert, akiknek kíváncsi vagyok a véleményére. Az elérhetősüket linkelni kell a posztban, majd üzenetet kell hagyni a blogjukban.

Nem mondanám, hogy én vagyok a legalkalmasabb a feladatra, mert az utóbbi pár évben jóval kevesebbet olvastam, mint előtte, és mint az ildomos lenne. Szóval a könyvekkel még jobban el vagyok maradva, mint a sorozatokkal és a filmekkel. Azért a 10+1 könyvet megpróbálom összehozni.

Előtte egy kis bevezető jönne. Sokakkal ellentétben nekem a kötelező olvasmányokkal se nagyon volt bajom a suliban. Bár itt a listát nem főleg ezek fogják kitölteni, de azért lesz az is. Aki olvasta már eddig a blogom, az nagyjából tudhatja, hogy mire számítson. Akkor nézzük, hogy miket is ajánlanék, sorrend nélkül.

Robert Jordan: Az idő kereke sorozat

Tizenegy kötet. Ennyit tudott megírni az író ebből a fantasy sorozatból, mielőtt meghalt. Sok szálon futó cselekmény, sok varázslat, sokféle szereplő, eltérő népek és szokások. Gyakorlatilag egy új világot teremtett Jordan, de hát egyébként is erről szól a fantasy.

Terry Goodkind: Igazság Kardja sorozat

A Legend of the Seeker alapja. Az Igazság Keresője, az Inkvizítor Anya és az Első Varázsló küzdelme a gonoszsággal. Izgalmas fantasy ez is, amely időnként szinte letehetetlen élményt produkál. 11 kötet, melynek a végén megkapjuk a lezárást is. Ennek ellenére, jövőre érkezik az újabb folytatás.

George R.R. Martin: A Tűz és Jég dala sorozat

Szintén fantasy, de korántsem tartalmaz annyi mágiát a történet, mint az előző két sorozat. Itt főleg a cselszövésen és a karaktereken van a hangsúly. Eddig négy könyv jelent meg, de jövőre már érkezik a sorozat is az HBO-ra.

Tolkien: A Gyűrűk Ura

Az első fantasy amit olvastam, így természetesen ez szerettette meg velem a műfajt. Alapmű, amiből remek filmeket is forgattak. Kell-e ide többet írnom?

Victor Hugo: A nyomorultak

Szép hosszú regény, de nagyon megéri elolvasni. Remek tablót állít a 19. század eleji francia társadalomról. Nagyon tetszett Jean Valjan és Cosette története.

Wass Albert: Adjátok vissza a hegyeimet!

A hazaszeretet regénye. Ha elolvassuk, kaphatunk egy kis képet arról, hogy mit is veszítettünk Erdéllyel.

Wass Albert: Tizenhárom almafa

Táncos Csuda Mózsi kalandjai igazán viccesek, ahogy a regény kifigurázza a kor politikai-társadalmi viszonyait. Igazi szatíra.

Jókai Mór: Az aranyember

Timár Mihály és a 19. századi Magyarország. Egy ember, aki kettős életet él, és nem tud dönteni a kötelesség és a boldogság között. Nagyon tetszik ez a regény, így nem véletlen, hogy kétszer olvastam.

Jókai Mór: Egy magyar nábob

A 19. századi magyar nemesség nagy része nem volt éppen egy Széchenyi, inkább tékozolták a vagyonukat és nem a haza fejlődésével foglalkoztak. Kárpáthy János élete végén azonban jelentős változáson megy át. A folytatást sajnos még nem olvastam.

Daniel Deafoe: Robinson Crusoe

Egy ember a lakatlan szigeten, sok éven keresztül. Ezt még valamikor általános iskolában kellett olvasni, de teljesen lenyűgözött, így azóta már még egyszer elolvastam. Tetszenek az ilyen jellegű történetetek.

Ez volt tehát az én tizenegyem, az öt jelöltet viszont nem nevezném meg, mert akiket akartam, már jelölték. Ha valaki viszont mégis szeretne részt venni a játékban, és nem gondoltam volna rá, nyugodtan jelezze kommentben.

Tudjuk már, hogy készül az új regény, így az író a honlapját is élesztgeti. Készítettek is egy kis videót Terry Goodkind világáról. Az Igazság Kardja könyvekről itt írogattam.

A könyveket egyébként itt vagy itt meg lehet rendelni.

Április 1-jén történt a bejelentés, de szerencsére nem vicc volt. 11 kötetből állt az Igazság Kardja ciklus, kerek egész történet volt, amelyben komoly lezárást is kaptunk. Nem gondoltam volna, hogy még találkozhatunk egy új könyvben a Keresővel és az Inkvizítor Anyával, de Goodkind bejelentette, hogy 2011 elején érkezik az új könyv. A honlapján jelenleg az alábbi videó található.

Egy év múlva tehát új történettel gazdagodunk, aminek én nagyon örülök, mert nagyon szeretem a Goodkind által teremtett világot. Az új történet hátterében gondolom az áll, hogy a Legend of the Seeker miatt többen megismerték a könyveket (az eladások is nőhettek), így nem egy utolsó pénz szerzési lehetőség Goodkind számára a 12. könyv megírása. Nem rosszindulatú akarok lenni, de nem hiszem, hogy nem az anyagiak állnának a háttérben.

Reméljük, hogy az új történetre nem lesz majd panaszunk. Ha hozza azt a szintet, amit a sorozat eleje és vége produkált, akkor nagyon elégedett leszek. Goodkind pedig biztosan tájékoztat majd minket a twitterén arról, hogy éppen hogyan áll az írással. Az első két könyvről egyébként itt írtam.

Az internet káros hatása rám nézve leginkább az, hogy kevesebbet olvasok. Az egyetem alatt még nem volt itthon net, így csak a suliban tudtam néha felmászni a világhálóra, így akkoriban elég sok könyvet olvastam; főleg fantasyt.:)

Ez a poszt leginkább magamnak készül, hogy év végén könnyebb legyen számon kérni magamon, hogy miket nem olvastam el. Ha meg véletlenül sikerülne elolvasnom minden könyvet, amit mindjárt megemlítek, akkor igen ügyes leszek, vagy időmilliomos.

Tovább »

Ezt is megértük. A 11. kötettel véget érnek a Kereső kalandjai. Nem keveset kellett erre várnom, hiszen én még a múlt évezredben (1999) kezdem bele a sorozatba, így tehát 10 év alatt sikerült elolvasni ezt a pár ezer oldalt. Az biztos, hogy megérte. A befejező trilógia már tényleg összeszedett volt és csak kevés időhúzást éreztem rajta. Ezekből viszont kaptunk eleget a sorozat közepe felé, hiszen A bukottak hite, A Teremtés Oszlopai és a Védtelen birodalom nem a sorozat legjobb kötetei voltak. Különösen az utóbbi volt eléggé gyenge. Ha eljut majd eddig a Legend of the Seeker, akkor nem hiszem, hogy a három kötet, három külön évadot kapna. Mielőtt még rátérnék Az inkvizítorra, ajánlanék két bejegyzést, hiszen már majdnem egy éve írtam a Futótűzről és A fantomról, s ez a két könyv szerves része a befejező trilógiának. Igazán egymás után célszerű elolvasni a három regényt. A kis bevezető után akkor most rátérnék az utolsó kötetre.

A Birodalmi Rend a Népek Palotája ostromára készül. Kahlan még mindig Jagang fogságában sínylődik és nem emlékszik a korábbi életére. Richard Rahl, az Igazság Keresője, a Harci Mágus helyzete is eléggé kilátástalan. Nem elég, hogy elvágták a Tehetségétől, de még Jagang katonáinak fogságába is került. A győzelemhez Orden erején keresztül visz az út. Ha Richard elbukik, akkor a világ évezredekig tartó sötétségbe hull.

A történet vége - a hűséges olvasónak - nem lehet kérdéses, de az odáig vezető út nem egyszerű Richardék számára. Az inkvizítor felénél járva még nem nagyon láttam azt, hogy miként lesz ennek jó vége. A végére minden fontos szereplő visszatér, hogy kivegye a részét a küzdelemből. A legzseniálisabb az egészben az, hogy a korábbi apróságok, miként nyerik el a jelentőségüket a történet végére. A múlt és jelen egybeforr. Igazság Kardja, Inkvizítor, Harci Mágus, Álomjáró. Mind nagyon fontos a történet szempontjából. A lényeg az, hogy egy nagyon jól kidolgozott világot teremtett meg Terry Goodkind, amely tele van érdekes karaktaerekkel, akiknek van múltjuk és nem csak a levegőben lógnak. A legfontosabb szerintem mégis a történetvezetés, hiszen ez teszi izgalmassá a regényeket, és éri el az olvasónál azt, hogy az utolsó oldalakat már szinte falja, hiszen nagyon kíváncsi a befejezésre. Az inkvizítor esetében ez a pont számomra már valahol félúton elérkezett. A könyv csúcspontja is ez volt szerintem és nem a vége, mint a korábbi könyvek esetében. Spoilerek nélkül annyit mondhatok, hogy méltó lezárást kapott az Igazás Kardja sorozat. Egy baj van csak vele. Hiányozni fog, hogy többet nem olvashatok erről a varázslatos világról. (Még szerencse, hogy van egy Seeker sorozat.)  A továbbiakban már spoileresen írnék az olvasottakról.

Tovább »

Mivel az Excalibur Könyvkiadó még mindig nem jelentette meg az utolsó kötetet az Igazság Kardjából, így most a megjelenésig valmai mást kéne olvasnom. Herczeg Ferenctől olvastam most (legalább vagy két hónapig) a Pogányokat, de nagyon nem tetszett. 260 oldal az egész, de semmiről nem szól az egész, így 200 oldal után hagytam a fenébe. Nem szoktam ilyet csinálni, de nem érdekel a történet vége.

Most az a kérdés, hogy mit olvassak. Ehhez kérném most a ti segítségeteket. Van néhány alternatíva. Ti melyiket ajánljátok? Jelenleg a Kóbor lovagot (George R. R. Martin) olvasom, de azzal hamar végzek.

• George R. R. Martin: Varjak lakomája
• Ez a Tűz és Jég dala sorozat 4. kötete. Vagy egy éve pihen már a polcomon, de mivel félbe van vágva a regény és nem jelent még meg a folytatás, így pihentettem egy kicsit.
• 
  
• Tim Willocks: A lovagrend
• 1565 májusa: Nagy Szulejmán serege dzsihádot hirdet Szent János lovagrendje ellen, így a hatalmas török armada Málta felé veszi az irányt.
• 
  
• Rejtő Jenő: A tizennégy karátos autó
• Bevallom őszintén, hogy eddig még semmit nem olvastam az írótól.
• 
  
• Paulo Coelho: Az alkimista
• 
  
• Ken Follett: A katedrális
• Állítólag nagyon jó könyv. Sokan ajánlották már. Az meg külön ajánlólevél a számára, hogy hamarosan sorozat készül belőle.
• 
  
• Neil Gaiman: Amerikai istenek
• "Eredeti, lebilincselő és minden ízében újszerű - bizarr és szürreális utazás keresztül az Egyesült Államokon, ahol az út menti látnivalóknál csak maguk az utazók különösebbek" Méltatja a regényt George R. R. Martin.

Újraolvastam az Igazság Kardja sorozat első két kötetét. Az első szabályt már majdnem tíz éve olvastam először, A könnyek kövét meg 2000 nyarán. Elég sok részletet elfelejtettem már az évek során, így jó volt újra elolvasni ezt a kb. 2100 oldalt. Spoileresen folytatom az "Elolvasom" után.

Tovább »

"A kabócák évében,amikor az önfeláldozás és szenvedés bajnoka az emberiség és a Fény nevében végül megosztja erőit, ez lesz a jel, hogy a prófécia felébredt, és a végső, döntő csata elérkezett. Vigyázzatok, mert minden igaz elágazás, minden oldalág ebből a gyökérből indul ki, és csak egy törzs nő ki belőle. Ha a fuer grissa ost drauka nem vezeti ezt a végső harcot, a világot amely máris a sötétség szélén áll, elnyeli a szörnyű árnyék."

Az Igazság Kardja sorozatban ez a 9. könyv, amely szokás szerint magyarul három kötetben jelent meg. Röviden a történet kezdetéről. Richard egy reggel arra ébred, hogy Kahlan eltűnt, de ami ennél is szörnyűbb, rajta kívül senki nem is emlékszik arra, hogy valaha létezett volna. Még legjobb barátai sem hisznek neki, mindenki azt feltételezi, hogy megőrült. Hogy fogja így vezetni az Újvilágot Jagang ellen?

Az előző rész (Védtelen birodalom) volt szerintem a sorozat mélypontja. Alig történt benne valami, és a folytatást tekintve eléggé mellékszálnak tekinthető, akárcsak a 7. könyv, bár lehet, hogy a történet végére azoknak a szálaknak is fontos szerep jut majd. Szerencsére a Futótűz sokkal jobban sikerült, bár az igaz, hogy az izgalom csak a közepe táján csapott a tetőfokára, onnan kezdve viszont már faltam az oldalakat. A sorozat első részeit idézi a minőség. Nagyon jó, remek, lenyűgöző olvasmány volt. Végre szinte minden fontos szereplő részt vett a történésekben. Nicci egyre lényegesebb karakter lett az idők során, Cara viszont már eddig is fontos szerepet töltött be Richard életében, de itt van még Ann, Nathan, Rikka, Verna és Shota is. Egyedül Kahlan hiányzott sokáig, na de nem akarok spoilerezni. A Kahlan utáni kétségbeesett kutatás során hőseink beutazzák az Óvilágból kiindulva az Újvilág jelentős részét. És ha ez nem lenne elég, Jagang létrehozza a Vérszörnyet, amit se acéllal, se mágiával nem lehet elpusztítani, és csak egy célja van, amiben semmi nem korlátozza: elpusztítani az Igazság Keresőjét. Közben a Sötétség Nővérei sem tétlenkednek, mert a világra akarják szabadítani az Őrzőt. Sűrűsödnek az események, és a világ sorsa a Kereső kezében van.

Szerencse, hogy már karácsony előtt megvettem a folytatást is, mivel lezárást - a korábbiaktól eltérően - most nem nagyon kap az olvasó. Nagyon élveztem tehát ezt az újabb kalandot ebben a fantasy világban. Kíváncsi vagyok, hogy merre halad innen tovább a történet. Hogy tud segíteni Richardnak Zedd és a többi mágiahasználó. Ha Jennsen is Nathanékkal ment volna Aydindrilbe, akkor hamarabb rádöbbenhettek volna, hogy tényleg a Keresőnek van igaza, mivel Jennsenre nem hat a mágia, így gondolom neki emlékeznie kell az Inkvizítor Anyára.

Aki csak a sorozatot ismeri, annak azt mondom, hogy próbáljon szerencsét a könyvekkel, mert sokkal jobb, mélyebb és összetettebb szórakozást nyújtanak. A magyar kiadás hagy maga után sajnos némi kívánnivalót. Miért kell 3 kötetre szabdalni egy könyvet, amikor a tengerentúlon egyben jelennek meg a részek? 

   Szeretek olvasni. Sok könyvet olvastam már eddigi éltemben, de mindig többségben lesznek azok a könyvek, amiket még nem olvastam, de szeretnék elolvasni. Bár ez mindennel így van (filmek, sorozatok), de igyekszem pótolni a hiányosságaimat. Most akkor megosztanám veletek néhány kedvencemet.

Magyar részről két kedvencem van: Jókai Mór és Wass Albert. Jókait nem könnyű olvasni, mivel rengeteg latin szót használ és a könyveinek az eleje (50-70 oldal) elég unalmas, és csak utána lesz csak érdekes a történet. Három regényt emelnék ki tőle. Az elsőszámú kedvencem Az aranyember, de nagyon tetszett a Szegény gazdagok és az Egy magyar nábob is. Wass Albert legnagyobb művének a hozzáértők A funtineli boszorkányt tartják, nekem mégsem ez a kedvencem, hanem az Adjátok vissza a hegyeimet! és talán a Tizenhárom almafa. A két nagy mellett egy kevésbé ismert írót is megemlítenék, ő Somogyvári Somogyváry Gyula, a regény pedig az És mégis élünk címet viseli.

A világirodalom remekei közül az én kedvencem Victor Hugo: A nyomorultak című monumentális regénye. Szép hosszú olvasvány. Egy másik francia regény, a Grant kapitány gyermekei szintén a kedvenceim között van. Jule Verne-től is olvastam már egy-két művet, de ez tetszett a leginkább. Aztán a legjobb fantasy természetesen Tolkien nagyszabású trilógiája, A Gyűrűk Ura. Ezen a téren van még három kedvenc sorozatom, melyek magyarul még nem értek véget:

• George R. R. Martin: Tűz és Jég dala
• Robert Jordan: Az Idő Kereke
• Terry Goodkind: Az Igazság Kardja

Körülbelül ilyen témájú könyveket szoktam olvasgatni. Sok regény tervben van, majd ha elolvastam írok róluk véleményt.