
A tavalyi év egyik nagy filmjének szánták, de csak egy ostoba, kiszámítható, lapos sci-fi-be oltott westernke lett belőle.
Oké, az űrlények megtámadják a vadnyugati embereket alapötlet se túl fényes, de a végeredmény meg annyira közepes, hogy sok jót nem tudok mondani erről a filmről.

A történet rendkívül sablonos, az űrlényeken kívül semmi olyan nincs benne, amit ne láttunk volna már húsz másik westernben. Jon Favreu (Vasember) ezúttal nem adott arról tanúbizonyságot, hogy tényleg jó rendező lenne. A forgatókönyv csapnivaló, pedig Damon Lindelof (Lost, Prometheus) is ott volt az írók között.
Daniel Craig karaktere a csendes, amnéziás idegen, aki a környék megmentője lehet, hiszen csak neki van olyan képessége, amellyel legyőzhetik a csúnya, kidolgozatlan idegeneket. Harrison Ford rutinból hozta az öreg cowboy figuráját, Olivia Wilde szépsége mit sem ér, ha semmit sem tudott hozzátenni a karakteréhez. Persze ez nem igazán az ő bűne, hiszen az összes karakter hihetetlenül vázlatos.

Akad még a film során néhány ismerős arc, de összességében ez a film több sebből vérzik, így az ő felbukkanásuk se sokat tesz hozzá az összképhez. Az is sokat elmond a filmről, hogy Walton Goggins játéka is egy nagy nulla volt, pedig tudjuk, hogy mire is képes ő igazából, ha hagyják a tehetségét kibontakozni. A Cowboyok és űrlények egy tipikus felesleges blockbuster, amely szépen el is vérzett a kasszáknál. Most kivételesen a bevételek tükröznek valamit a minőségből.
Hogy azért némi pozitívumot is mondjak a filmről, megemlítem, hogy a fényképezés szép volt. Illetve a lovak szőrét is szépen kifésülték a forgatásra. Értékelésem: 55%.
Ez a film még sokadszorra is hatalmas szórakozás. Egyszerűen nem lehet megunni. Az első perctől az utolsóig kitart a humorvonat. Olyan poénokat szállít, hogy sokszor könnyesre röhögtem magam az egyes jeleneteken, pedig nem először láttam a filmet. Az Eurotrip nagybetűs ROAD MOVIE, ami lehengerlően szórakoztató.

A cím árulkodó, ami alapján könnyen kitalálható, hogy ez az utazás a vén kontinensen játszódik. Európa pedig Amerikából nézve csak egy kis "ország", amely nem túl nagy, így könnyen eljuthatnak hőseink Londonból Berlinbe, miközben sok más európai nagyváros kultúrájába is belekóstolnak.
Természetesen a film alatt uralkodik az amerikai előítélet, de ezt nem komolyan, hanem rettentő szórakoztatóan tálalják a néző elé. Sorolhatnám a jobbnál jobb beszólásokat, de nem teszem, mivel ezeket látni és hallani kell.

Ebben a filmben tehát minden benne van, amin röhögni lehet. Igazi móka és kacagás. Hatalmas poénok, veszedelmes helyzetek, remek vendégsztárok.
Mivel egy 2004-es filmről van szó, így gondolom, hogy már sokan láttátok. Ha még nem, akkor feltétlenül pótoljátok! Ha tehetitek, akkor ne szinkronnal, hanem eredeti hanggal nézzétek, mert jelen esetben a szinkron ront az élményen. (Pedig én nem szoktam a szinkront szidni.)

Sajnos a film bukás volt a mozikban, pedig messze az egyik legjobb amerikai vígjáték, amelyet az amerikai nézők nem zártak a szívükbe. Kár érte, mert sokkal viccesebb, mint a sok népszerű amcsi vígjáték. Itt a meztelenkedés és a testnedvek nem pusztán öncélú, hatásvadász eszközök, hanem a humor szerves részei. Szegény Scotty pedig nem is tudja, hogy milyen remek cameók vannak ebben a filmben. Ez a film üt! Értékelésem: még mindig 90%.
Érdemes lesz ősszel moziba menni? Nézzük, hogy mi vár ránk a következő hetekben, ha beülünk valamelyik moziterembe. Rövid ismertető, a bemutató dátuma és az előzetes linkje található a filmcím után.
Démoni doboz: Egy kislány egy fura doboz rabjává válik, ami kifordítja őt önmagából. Vajon mit rejt a doboz? Premier: szeptember 20. Trailer
Üss vagy fuss: A tanúvédelmi program mit sem ér, ha üldözőbe vesz a bandafőnök, aki a börtönben rosszkor hajolt le a szappanért, és így kissé zabos egykori kollégájára, aki megúszta a balhét. Ráadásul még Kristen Bell társaságát is élvezheti. Ez aztán a szemtelenség! Premier: szeptember 20. Trailer
Looper - A jövő gyilkosa: Joe a maffia által kiszemelt ürgéket teszi el láb alól, akiket a jövőből küldenek vissza. A fizetés jó, de akkor kezdődnek a problémák, amikor saját magát kéne kinyírnia. Premier: szeptember 27. Trailer
A boldogság sosem jár egyedül: Könnyed kis francia film, amiben még Sophie Marceau is van. Premier: október 4. Trailer
Tüskevár: Hosszú évek alatt sikerült csak elkészíteni ezt a remake-et, de ősszel végre a mozikba kerül az alkotás. Premier: október 4. Trailer
Elrabolva 2: Az első rész remek volt, és valami hasonlót várnék a folytatástól is. Az albánok nem felejtenek, így nem lesz eseménymentes ez az isztambuli kiruccanás. Premier: október 11. Trailer
Kertvárosi kommandó: Négy kertvárosi pasas szembeszáll az idegen lényekkel. Premier: október 11. Trailer
Asterix és Obelix: Isten óvja Britanniát!: Jön az újabb fejezet a gallok vicces kalandjaiból. Premier: október 18. Trailer
Magic Boys: Koltai Róbert új filmje, amelyben Michael Madsen is felbukkan. Túl sokat szerintem ne várjunk az alkotástól. Premier: október 18. Trailer
Parajelenségek 4: Nem tudom, hogy mit esznek ezen a sorozaton a népek. Szerintem már az első rész se volt túl jó horror. Persze most a kézikamerás mániával majd' mindent el lehet adni. Premier: október 18. Trailer
007: Skyfall: Bond. James Bond. Van még kérdés? Nekem még pótolnom kéne addig az előző részt. Premier: október 26. Trailer
Silent Hill: Kinyilatkoztatás: Ha tetszett az első rész, akkor biztosan várod a folytatást. Premier: november 1. Trailer
Alex Cross: A címszereplő egy nyomozó, aki egy kíméletlen sorozatgyilkos (Matthew Fox) nyomába ered. Premier: november 8. Trailer
Alkonyat: Hajnalhasadás 2: A rajongók már biztos tasakos vámpírvéren élnek, hogy a premierig valahogy kibírják a sok várakozást. Premier: november 15. Trailer
Felhőatlasz: A Wachowski tesók és Tom Tykwer szuperprodukciója ígéretesnek tűnik. Részemről ez az egyik legvártabb őszi premier. Premier: november 22. Trailer
Az Argo-akció: Ben Affleck új filmje. Szerintem ennél többet nem is kell írnom a Tolvajok városa után. Az előzetesből meg amúgy is minden kiderül. Premier: november 22. Trailer
Neked melyik film lesz kihagyhatatlan a mozikban?
James Wan és Leigh Whannell már nem először bizonyította, hogy ért a horror nyelvén. A Fűrész mára már alapművé vált, de nagyon hatásos kis horror volt a Halálos hallgatás is, illetve a Halálos ítélet című thriller se volt egy utolsó darab.

És most elérkeztünk a bejegyzés tárgyához, vagyis az Insidious című horrorhoz, ami egy érdekes szemszögből vizsgálja meg a túlvilág kérdését.
Fiatal házaspár, gyerekek, új ház, majd jönnek a furcsa események. Eddig teljesen egy klisés szellemsztorinak tűnik a film, de a folytatás már eléggé egyedi, a hangulat pedig borzongató. Az alkotók ezúttal sem fukarkodtak az ijesztő jelenetekkel. Manapság ez már tényleg elég ritka, és szerencsére most sem az olcsó ijesztgetésekkel szakítják át a dobhártyánkat.
Okos forgatókönyv, borzongató légkör, és korrekt színészi teljesítmény jellemzi a filmet. A hangulat elég sötét és félelmetes ahhoz, hogy a fotelba gyökerezzen a hátsónk, így esélyünk sincs a korai menekülésre.
A feszültség a film végéig kitart, egy percig nem ül le a történet, mindig tartogat pár izgalmas pillanatot a néző számára.

Nekem bejött a történet és a megvalósítás is, így feliratkozott a film az utóbbi évek legjobb horrorjainak a listájára. Értékelésem: 75%.
ui.: Mikor jelenik már meg nálunk is DVD-n?
Sajnos ez a francia horror se lett jobb, mint az amerikai társai. Alapvetően persze nem rossz, de semmi olyat nem ad, amit ne láttál volna már máshol, illetve helyenként nem tetszett a tálalás.

A klisék mellett azért van itt némi izgalom is, ami főleg a film első felében érhető tetten. A vége azonban már egy rosszabb slasher-re hajaz, így a végeredmény csak közepes lehet.
A hegyvidéki táj megfelelő hátteret biztosít a történethez. A színészek teljesítménye eléggé közepes. A karakterek kidolgozatlanok, így szinte nem is ismerünk meg őket a szűk másfél óra alatt, így pedig nehéz izgulni az életükért.
Negatívum volt még számomra az idegesítő kamerarángatás, illetve a rettentő klisés befejezés. A Végzetes túra egy tipikus slasher, amely nyugodtan kihagyható alkotás, kivéve ha nagy rajongója vagy a műfajnak, mert akkor úgyis megnézed. Értékelésem: 50%
Jackie Chan szelleme nyomában
A legutóbbi vendégkritikám után talán nem meglepő, ha bevallom: a Bruce Lee filmek mellet a (korai) Jackie Chan filmek, valamint a hong-kongi kung-fu filmgyártás (Shaw Brothers) remekeinek fogyasztásán (is) nőttem fel. Ki látta még rajtam kívül a Mad Mission (a.k.a. Aces Go Places) 1-4-et? A vonzódásom a kosztümös, vagy épp modern „verekedős”, akciófilmek felé töretlenül megmaradt.
Nem véletlenül emlegetem a múltat: mai kritikám alanya hol kevésbé, hol jobban felidézi a 80-s évek Chan filmjeinek hangulatát. Ennek valószínűleg az egyik oka lehet, hogy a rendező, és a forgatókönyv-író a színész legendás kaszkadőr csapatának oszlopos tagja volt hosszú évekig. A sztori miatt nem fognak felvételt nyerni a Harvard dráma tagozatára, de még egy zimbabwei bölcsész se büszkélkedne vele:
Egy kis sziget apró rendőrőrsének meggyűlik a baja a szigetet váratlanul elárasztó bűnbanda tagjaival, akik meggyilkolt főnökük hidegre tevőjét kergetik. A csavar a történetben annyi, hogy a bérgyilkos a rendőrség oldalán száll be a „harcba”, amiben nagy szerepe van egy igen csinos rendőrnőnek. Hiába, a világot a nők irányítják… A többi történést nem lőném le.
A békés képsorokat időnként megszakítják a verekedős jelenetek, amik közül kiemelkedik az éttermi, és a többire se lehet panasz. A forgatókönyv gyengéje, hogy rosszul egyensúlyozik a kettő között, túl nagy a kontraszt, a váltás. Ráadásul a filmet átlengő szolid báj, a már-már békét sugárzó hangulat szöges ellentétben áll a komor lezárással, amely a végső harcban nem kicsit idézi fel a Mátrixot. Persze ha ez a kettősség szándékosan lett ilyen elnagyoltan furcsa, akkor én kérek elnézést.
A színészi játék megfelelő. Kiemelném a már említett rendőrnőt játszó Celina Jade-t, és a főszereplőt, Wu Jinget, aki színészi technikájával inkább Segal mesterhez, mint Al Pacino-hoz áll közelebb, de jól áll neki a szerep. Ami sokkal fontosabb: ugyanabban a wushu akadémiában tanult, ahol Jet Li, és ez látszik is. A filmet az akciójelenetek mentik a meg a középszerűségből, és emelik kicsit magasabbra. Az értékelésem: 68%. Csak a stílus rajongóinak, nekik megér egy misét. Másoknak feltételesen, ha valami újra, másra vágynak.
Beköszöntött a szeptember, így elbúcsúzhatunk a nyártól. Azért remélem, hogy a nyárias meleg marad még egy darabig. Esőből viszont több kéne, mert ez az aszály nagyon durva.
De ennyi legyen elég az időjárásról! Ahogy az elmúlt években, most is visszatekintenék az elmúlt három hónapra. Nincs okom panaszra, mivel mozgóképes szempontból tartalmas volt a nyaram. Hiába volt nyári uborkaszezon (már ami a sorozatokat illeti), bőven volt mit néznem. Ez történt az elmúlt három hónapban.
Belekóstoltam a Showcase Continuum című sorozatába, amit aztán gyorsan kaszáltam is. Sajnos ez se lett egy túl jó sci-fi. Hol vannak jó sci-fi sorozatok?
A nyárnak ugyan vége, de a késői premierek miatt még nyugodtan folytathatom a nyári darát. Remélem, hogy addig még sikerül megismernem egy-két jó sorozatot. Az biztos, hogy a Sherlock bejött (a 2. évadról hamarosan írok), de a Gyilkos elmék 5. évada se volt rossz. A finálé után muszáj voltam megnézni a 6×01-et, ahonnan majd valamikor folytatom a sorozatot. Szörnyű, hogy már az RTL Klub is előttem jár! Ha már dara, akkor meg kell említenem, hogy belekezdtem a Breaking Bad-be, de eddig (három rész után) nem varázsolt el a sorozat.
Szokás szerint összeszedtem az elmúlt év legjobb sorozatait, illetve a 21. század legjobb horrorjaiból is összeállítottam egy kis listát.
Akadt pár egész jó film is nyáron: Bosszúállók (már be is zsákoltam BD-n), Prometheus, Halálos hallgatás, A feláldozhatók 2, Fehér pokol, A mágus, Börtönregény, Ház az erdő mélyén.
Július első felében megnéztük azt is, hogy melyek voltak a 2011/12-es évad legjobbjai. Reméljük, hogy az új szezon is hasonlóan jó lesz majd.
A nyár legfontosabb eseménye a londoni olimpia volt, ahol remekül szerepelt a magyar csapat. Ha időm engedte, mindig néztem a magyar érdekeltségű eseményeket. Négy év múlva innen folytatjuk.
Remélem, hogy nyáron is találtatok tartalmas olvasnivalót a blogon, és az új évadban is maradtok hűséges olvasóim. Nem ígérhetek más, mint eddig, tehát a továbbiakban is magamat fogom adni. Nektek hogy telt a filmes/sorozatos nyár?
A nyugdíjasklub ismét lecsapott! Ha tetszett az első rész, akkor ez is be fog jönni. Már a film nyitójelenete beszippantja az akcióra éhes nézőt, és itt már rögtön el is dől, hogy neked való-e ez a film. Ha csak húzod a szádat az akció közepette, akkor a folytatásban se számíthatsz semmi jóra. Ha viszont gyermeki örömmel tudsz örülni a nagy öregek akciózásának, akkor bizony ez a te filmed lesz.

Szerencsére én az utóbbi kategóriába tartozom, így az EX 2 is csont nélkül bejött. Nem egy elcsépelt, önismétlő folytatást kapunk, hanem nagybetűs szórakozást. Nyilván nem működhetne úgy a film, ha nem ezek a nagy nevek szerepelnének benne. A feláldozhatók névsora viszont továbbra is impozáns.
Stallone még mindig kőkemény, ahogy Statham is halálos a késeivel. Mindegyik karakter emeli a film fényét, és akkor még nem is beszéltem az újoncokról. Jean-Claude Van Damme belépője valami hihetetlenül jó volt. A belga spárgakirály szinte mindig jófiút alakított eddigi pályafutása során, így voltak kétségeim afelől, hogy tudok-e majd ellene drukkolni. Jelentem, tudtam. Annyira elkapta ezt a karaktert, hogy két perc múlva már a halálát kívántam.

Aztán itt van Swarzi bácsi, aki hál' Istennek többet szerepelt a folytatásban, és akkora dumákat írtak neki, hogy lefordulsz a székről. Nagyon jó, hogy végzett a politikai pályával. Bruce Willis szintén alkot, ahogy a 72 éves Chuck Norris is. Bevallom őszintén, hogy ki nem állhatom a Chuck Norris vicceket, de ebben a filmben olyan gyönyörűen használták fel őket, hogy kénytelen vagyok meghajolni a texasi ranger előtt.
Persze azért akad egy-két negatívum is a filmben. A CGI vér még mindig gáz, a végső bunyó pedig túlságosan rövid lett.

Összességében azt mondom, hogy A feláldozhatók 2 remek folytatás lett, ami a legtöbb második részről nem mondható el. Stallone és kis csapata ott folytatta, ahol két éve abbahagyta. Ezek a fickók még a nyugdíjkorhatár elérése után is kiteszik a szívüket a rajongók szórakoztatásáért. A film tele van élettel, akcióval, no meg egy pici dráma is kerül ezúttal a levesbe. Az EX 2 szórakoztatóan tökös és vicces akciófilm. A klasszikus mindig bejön. Értékelésem: 80%
Mel Gibson egy mexikói börtönbe kerül, ahol egészen más az élet, mint egy hasonló büntetés-végrehajtó intézményben. Ez a börtön úgy működik, mint egy kisváros, ahol szinte minden megvan, amire az embernek szüksége van. Jöhet ide az is, aki nem elítélt, a rabok pedig a falakon belül szabadon garázdálkodhatnak.

Ebben a közegben kell életben maradnia Driver-nek (Gibson), aki elég sok dohánnyal lépett le az Államokból. Mivel a rendszer korrupt, így a lóvéra sokan pályáznak, de persze Driver-nek is megvan a magához való esze.
A film fő ereje Gibson játékában rejlik. Karakterében van egy pici Martin Riggs, valamint egy adag Porter a Visszavágóból. Driver igazi veterán bűnöző: laza, agyafúrt és halálos. Persze a túléléshez egy 9 éves gyerek segítségére is szüksége van.
Gibson mellett a forgatókönyv se rossz, de ha nem egy ilyen színész alakítaná a főszerepet, akkor a film nem lenne jobb egy közepes alkotásnál. Sajnos a többi színész eléggé halovány.
Összességében egy élvezetes filmként tekintek vissza a Börtönregényre. Van a filmben egy adag humor is, ami jó elegyet alkot az akcióval. Gibson elviszi a hátán az egész filmet, így válik az az alkotás egy könnyed nyári szórakozássá. Értékelésem: 70%
ui: Jó lenne Gibsont több filmben látni.
Internetes körökben már nagyon istenítették Drew Goddard filmjét, így nekem is gyorsan látnom kellett, hogy mitől döglik a geek. Na nem mintha egyébként nem lettem volna vevő egy jobb horrorra, de a The Cabin in the Woods több, mint egy horror, de egyben kevesebb is.

Több, mivel a slasher filmek elé állít görbe tükröt. Felvonultatja a szokásos kliséket, aztán egy részüket jól kifigurázza, míg a másik részével nem igazán tud mit kezdeni. A meta élmény számomra nem volt tökéletes. Ebből a szempontból a legutóbbi Sikoly sokkal jobban reflektált a műfajra.
Pozitívum, hogy nem veszi magát véresen komolyan a film, de ezzel el is vész az igazi horror hangulat. Úgy látszik, hogy arra már nem jutott energia, hogy egy igazi, félelmetes légkört teremtsen a forgatókönyv. Ennek az oka szerintem egyértelmű, de spoiler miatt nem írhatom le.
Mielőtt azt hinnétek, hogy utáltam a filmet, le kell szögeznem, hogy jól szórakoztam a másfél óra alatt, de a hibák mellett nem mehetek el szó nélkül. Egy picit csalódás volt számomra ez a slasher, mivel tényleg egy kiemelkedő filmet vártam, de nem azt kaptam. Ettől a film még jó, csak éppen nyújtott olyan mértékű szórakozást, mint vártam. Lehet, hogy a sok istenítés miatt túl sokat reméltem A ház az erdő mélyéntől. Mindenesetre nem lesz nálam az év filmje, és az utóbbi évek legjobb horrorja sem. Utóbbi még mindig az Adsz vagy kapsz.

Joss Whedon munkásságát nagyon tisztelem, de erre a forgatókönyvre még ránézhetett volna egy kevésbé geek fazon is, mert így csak egy szűk kör számára okoz földöntúli örömöket ez a másfél órás meta-horror móka. Úgy látszik, hogy én a klub bejárata előtt ragadtam.
A film legjobb pillanatai az utolsó harmadra maradnak. Ekkor élveztem legjobban az eseményeket, bár egy-két banális húzást meg pont ekkor lő el Whedon. Az ambivalens érzéseim tehát a film alatt végig megmaradtak, viszont a legnagyobb meglepetést az utolsó öt perc tartogatta. Kiemelném még a jó dumákat, amelyek zsenialitása elvitathatatlan, ahogy pár poénos momentum is emeli a film fényét.
Essen még pár szó a színészekről is. Chris Hemsworth neve a Thor óta mindenkinek ismerős. Ez a film még a Thor előtt forgott, szóval akkor még nem volt nagy név az ausztrál asgardi. Amy Acker neve szintén nem ismeretlen a sorozatokban jártas emberek számára. Legutóbb a Person of Interest évadzárójában láthattuk őt. Fran Kranz nekem a Dollhouse-ból volt ismerős, a karaktere pedig picit hasonlított a sorozatbélire. Meg kell még említenem Anna Hutchisont is, akit még a Legend of the Seeker egyik epizódjában fedeztem fel magamnak, de megfordult már ő pár sorozatban (Undertbelly, Wild Boys), jövőre pedig a Spartacus utolsó évadában láthatjuk. Tehetségükről nem igazán győződhettünk meg ebben a filmben.

Összegezve a fentebbi sorokat, azt mondom, hogy a The Cabin in the Woods egy jó film, de messze nem tökéletes alkotás. Úgy érzem, hogy egy kis munkával még nagyobb élmény kerekedhetett volna belőle. Az biztos, hogy aki eddig nem szerette a horrort, ettől a filmtől se lesz a műfaj nagy rajongója. Ettől függetlenül bátran ajánlom a filmet a horror szerelmeseinek, de főleg a geek-ek lesznek tőle odáig. Értékelésem: 70%. Az biztos, hogy simán újranézős nálam a Ház az erdő mélyén.
ui.: Szeptember végén nálunk is megjelenik a film DVD-n.
2006-ban két hasonló alkotás is a mozikba került, amelyekben bűvész(ek) áll(nak) a középpontban. A tökéletes trükk egy kiváló munka lett, amely zsenialitásához nem ér fel A mágus, de ezzel együtt azt is kijelenteném, hogy szégyenkezésre sincs semmi oka.

Niel Burger író-rendező munkája érdekes, varázslatos, valamint meglepő fordulatokban is bővelkedő alkotás. A film főszereplője egy fiatal bűvész (Edward Norton), aki hihetetlen dolgokkal szórakoztatja a bécsi közönséget. Csodálói mellett azonban irigyei is akadnak, ráadásul a trónörökös (Rufus Sewell) se nézi jó szemmel a népszerű illuzionista ténykedését. A két férfi közötti ellenszenvet pedig tovább fokozza, hogy mindketten ugyanarra a nőre (Jessica Biel) pályáznak.
A szövevényes szálakat Uhl főfelügyelő (Paul Giamatti) próbálja kibogozni. Vajon Eisenheim valódi varázslatokat hajt végre, vagy pusztán átveri a hiszékeny közönséget? Szerintem ez a kérdés nem is annyira fontos, mivel a film izgalmas, a történet érdekes, a bűvésztrükkök pedig lenyűgözőek.

Edward Norton kitűnően hozza a kiismerhetetlen bűvész karakterét. Egyértelműen az ő alakítását lehet kiemelni a filmből, de ez nem jelenti azt, hogy a többiek rosszul játszanának. Egyedül talán Biel kisasszony nem tesz tanúbizonyságot nagy színészi tehetségről, de a szépsége kárpótol minket érte.
Összességében úgy vélem, hogy A mágus egy jó film, a játékidő alatt pedig nem csak a filmbéli közönséget, hanem a nézőt is elvarázsolják a látottak. A forgatókönyv mellett a látvány és a színészek is emelik a film fényét. Értékelésem: 75%
"Még egyszer harcba szállok...
Megvívom az utolsó nagy csatát.
Ma élek és meghalok...
Ma élek és meghalok..."
Alaszka télen nem a világ legbarátságosabb helye. Főleg akkor nem, ha lezuhan egy munkásokat szállító repülőgép, a túlélőknek pedig az életükért kell küzdeniük a fehér pokolban.

Liam Neeson már nem fiatalember, de csak az utóbbi években lett igazi akcóhős. A Fehér pokol főszereplőjeként is egy igazi kemény fickót alakít, aki a maréknyi túlélő élére áll, hogy megküzdjenek a természettel. Nem elég a csípős hideg, de még a vérszomjas farkasok is a civilizáción kívül rekedt túlélőkre vadásznak.
A Fehér pokol igazi kalandfilm, amelyben nem csak a természettel, hanem saját magukkal is meg kell küzdeniük a túlélőknek, ha életben akarnak maradni. A majd két órás játékidő alatt egy maroknyi csapat küzdelmét követhetjük nyomon. Sajnos nem ismerjük meg mindegyiküket elég jól, mivel a forgatókönyv egyértelműen a Neeson által megformált vadászt helyezte a középpontban.
A film legnagyobb hibája, hogy mindig elspoilerezi a következő áldozatot, így pedig semmi meglepetéssel nem tud szolgálni a történet. Ilyeneket csak a rossz horrorokban szoktunk látni.

A Fehér pokolban a rendezés, a zene, az operatőri munka és a színészi játék (főleg Neeson volt remek) is kiemelkedő. A feszültség szinte a végéig garantált. Nem minden fordulattal voltam kibékülve, volt némi hiányérzetem, de összességében egy érdekes és emlékezetes filmként tekintek vissza rá. Ja, és érdemes a végefőcímet is végignézni. Értékelésem: 75%
Ui.: A lombhullató erdőnél azért nagyon kilógott a lóláb. Ha már nem eredeti helyszínen vesznek fel egy filmet, azért arra figyelhetnének, hogy ne tájidegen fafajok között vezessen a szereplők útja.
Az X-Men: Az elsők sikere után hamarosan hozzálátnak a folytatáshoz, ami A jövendő múlt napjai (Days of Future Past) című történetet dolgozza majd fel, ami egy igazi klasszikus X-Men történet.
„Volt egy jövő, ahol sem embernek, sem mutánsnak nem volt már miért élni. Volt egy jövő, amely számára már nem létezett jövő…”
A történet egy része a múltban játszódik, ahol olyan események történnek, amelyek rendkívül negatívan érintik a jövő mutánsait. Gyakorlatilag alig marad élő mutáns, mivel az államhatalom vadászik rájuk. A történet magyarul is megjelent a 90-es években, és ebből bizony egy nagyon jó filmet lehet készíteni, mert az alapanyag rendkívül erős.
A problémám csak az, hogy ez a történet sokkal inkább lehetne az X-Men trilógia folytatása. Nyilván lesznek változtatások a sztoriban, de a képregényben a következő mutánsok szerepelnek: Kitty Pride, Rozsomák, Vihar, Kolosszus, Magneto, Rachel, Angyal, Árnyék, Charles Xavier, Rejtély, Sors, Lavina, Piro, Haspók. A forgatás még odébb van, de ez a projekt nálam most nagyon várós lett, addig meg lehet találgatni, hogy a fenti listából kik lesznek az X-Men tagjai. Valószínűleg ezt a filmet is Matthew Vaughn rendezheti, ami garancia lehet a minőségre.
Nem tagadom, sőt, kicsit büszke is vagyok rá, hogy – Maksa Zoltánt idézve – a „vidióta” nemzedék tagja vagyok. Az alámondásos, csempészett, agyonmásolt videokazetták egyik „sztárja” a 80-as évek első felében kis hazánkban Bruce Lee volt. Mozdulatai, vijjogó hangja, gesztusai több generációra is kihatottak: elég, ha csak Gát Györgyöt, és a Lindát említem.

Ezért extra kíváncsisággal néztem meg, immáron 30 felett, az I am Bruce Lee című dokumentumfilmet. Hogy felnőtt fejjel lássam, hamis istenséget imádtam-e? Hogy 40 év után működnek-e a filmjei? Hogy megcsaltam-e a mestert Jackie Chan-nel, Jet Li-vel, az Expendables tagjaival, Wesley Snipes-szal? Nem, igen, és nem.
Egy alapvetően interjúkra, visszaemlékezésekre alapuló filmről van szó, ahol komoly szerep jut Lee özvegyének és lányának, valamint egy archív TV-interjúnak Bruce-szal. Az általa inspirált arcok között pedig ott találjuk Mickey Rourke-t, a fekete öves (!) Ed O’Neil-t, Kobe Bryan-t, Manny Pacquiano-t, valamint számos MMA-s, UFC-s hírességet.

A produkció komoly hangsúlyt fejez a Bruce Lee által vallott életfilozófiákra: arra, miként alakította életét, és miért. Lehengerlő, és egyben a film legnagyobb erőssége, hogy életének szinte minden komolyabb állomásához illusztrációnak tudták felhasználni azt a néhány filmet, amikben szerepelt. A nyilatkozókat és Bruce-t hallgatva megérthetjük, hogy amit esetleg furának, hamisnak, erőltetettnek érezhettünk egy-egy jelenetben, lehet, nem is volt az. Hogy miként vonhatta le Lee egy, a valós életben 3 perc alatt megnyert harcból, hogy még jobbnak kell lennie.

A film egyik veszélyes utóhatása az, hogy rögtön újra akarjuk nézni a Game of Death-et, az Enter The Dragon-t, az ikonikus colosseumi harcot Chuck Norris-szal, a mindent. Ezen felül a mester életfilozófiája is árad minden filmkockából, és ez jó. A végére pedig megértjük (persze nem nehéz, elhangzik az egyik nyilatkozó szájából), miért is jó cím az „Én vagyok Bruce Lee”. Értékelés: 89%, erősen ajánlott.
Egy harmincas írónő nem találja a helyét a világban. Próbál a boldog múltba kapaszkodni, de az idő elhalad mellette, ő pedig csak sodródik az árral, miközben egyre kilátástalanabb helyzetbe kerül.

Jason Reitman filmje nem lett túl jó alkotás. A Charlize Theron által alakított szingli csaj keresi a boldogságot, de egy olyan helyen, ahol szinte mindent és mindenkit lenéz. Eléggé ellenszenves karaktert formál meg Theron, így nem tudtam érte szorítani.
A forgatókönyv elég vacak. Elindul a történet A pontból, hogy a végére eljussunk B pontba, de itt nincs karakterfejlődés, mivel a főszereplő egy lélektelen nagyvárosi lány, aki csak önmagával foglalkozik. Persze kívülről nagyon sikeresnek látszik, akit sokan irigyelnek, de a valóság egészen más.
Theron remek alakítást nyújt, ezt el kell ismernem, de ez nem menti meg a filmet. Lehet, hogy Diablo Cody önmagát akarta igazolni ezzel a sztorival, de ez nem jött össze neki. Legalábbis én ezt a filmet egyáltalán nem élveztem. Az amerikai társadalomról azért ad egy fajta látleletet a film, ami nem túl pozitív kicsengésű. Értékelésem: 50%
Általában azt szokták mondani, hogy napjainkban már nincsenek jó horrorok. Én ezzel az állítással most szembemennék. A 80-as évekre nosztalgiával szoktunk visszatekinteni, hiszen sok klasszikus horror ekkor készült el. Igen, születtek nagyon jó és emlékezetes horrorfilmek, de nem több, mint az azt megelőző, vagy a későbbi évtizedekben. Én azt mondom, hogy igazából sose egyik korszakban sem készült sok jó horror.
A legtöbb horrorfilm nem ér el egy bizonyos színvonalat a filmek között, de a rajongók (mint én is) megnézik szinte az összes vackot, amivel a műfaj szolgálhat. A sok rossz horror között pedig mindig akad néhány gyöngyszem, ahogy a 21. században is készülnek jó horrorok. Ezeket szedtem most össze egy kis csokorba.
A horror és a thriller között nem lehet éles határvonalat húzni, különösen az utóbbi években, így a listára felkerült néhány olyan film is, ami nem igazán horror, hanem inkább brutális thriller. A listáról még annyit, hogy a horror-vígjátékokat nem vettem számításba. A Tovább után találjátok a listát, amelyben évekre lebontva szedtem össze azokat a horrorfilmeket, amelyek számomra kiemelkedtek a horrormocsokból.
Sam Worthington most nem a titánokkal, a terminátorokkal, vagy az emberekkel harcol egy idegen bolygón, hanem kiáll a saját igazáért. Szó szerint.
Nick Cassidy rendőr volt, amíg börtönbe nem zárták egy méregdrága gyémánt ellopása miatt. A börtönből nem tudja alátámasztani az ártatlanságát, így megszökik, hogy egy öngyilkos akcióval felhívja magára a figyelmet. De hogyan tudja bizonyítani az ártatlanságát azzal, hogy kiáll egy szálloda felső szintjének a párkányára? Kiderül a filmből.

A Borotvaélen egy pofonegyszerű krimi, a pörgés ellenére mégis nagyon működőképes. A főszereplő szimpatikus, így tudunk izgulni az életéért. Worthington jól játszott. Ha ő nem tudta volna jól megformálni a meghurcolt rendőrt, akkor kevésbé lett volna élvezhető a film. Worthington mellett meg kell említenem a többieket is. Persze a mellékszereplők karakterei nem túl kidolgozottak, de ez a történet most nem is róluk szólt.
Elizabeth Banks játéka kellemes benyomást tett rám, de jó volt látni a kiváló Ed Harrist is, aki minden megmozdulásával jól hozta a gerinctelen pénzembert. Aztán itt volt még Jamie Bell, Titus Welliver és a számomra eddig ismeretlen Genesis Rodrigues, aki egy nagyon dögös teremtés.
A film nem mentes a logikátlanságoktól. Különösen a film végét éreztem felszínesnek, de a feszültég és izgalmas helyzetek miatt mindenképpen megnézésre ajánlott 2012-es darab a Borotvaélen. Nem lesz belőle olyan emlékezetes alkotás, mint A belső ember és a Nincs alku, de én jól szórakoztam a majd' 100 perc alatt. Értékelésem: 70%
Az Újholdat már elég régen láttam, szóval ideje volt rávetődnöm a nyálas tinivámpírdráma harmadik felvonására. Nem volt könnyű hadművelet. Egyszerűen annyi bosszantó és idegesítő dolog volt a filmben, hogy tényleg szellemi szenvedés volt végignézni.

Persze igazságtalan lennék, ha nem világítanék rá a film erényeire, mert bizony vannak itt pozitívumok is, csak ehhez már a Hubble segíségét is igénybe kell vennünk, hogy megleljük őket. Mielőtt véglelg elküldeném a metroszexuális vámpírokat a Föld legmélyebb barlangjába, be kell vallanom, hogy azért vannak a Napfogyatkozásnál rosszabb filmek is. Méghozzá elég sok, csak éppen azoknak a nagy részét messze el szoktam kerülni. Az Alkonyat folytatásaival is így fogok tenni.
Miről is szólt ez a 3. rész? Bella szereti Edwardot, de talán szereti Jacobot is. Egyikük gyémántvámpír, másikuk jószívű rézbőrű farkasember. Ja, és Bellára fenik a fogukat a rossz vámpírok, így meg kell őt védeni. Ez a szerelmi háromszög valami hihetetlenül idegesítő volt számomra. Valami ilyesmiről szólt az előző két rész is. Persze most még azzal is fűszerezték a sztorit, hogy Bella vámpír akar lenni. Hogy miért? Mert a gyémántnál csak a gyémántvámpír csillog fényesebben. Persze a filmben nem az a magyarázat, de ne higgyetek a forgatókönyvíró felületes félrevezetésének.
A Napfogyatkozás legnagyobb baja az, hogy a történet gyengébb lábakon áll, mint a magyar gyapottermesztés. Két óra tömény romantikus szenvelgés, megspékelve egy rendkívül béna akciójelenettel, amelyben a színes kontaktlencsés vámpírok csapnak össze a fényes szőrű farkasokkal.
Színészi játékról nem igazán beszélhetünk, akarakterek annyira egysíkúak, hogy 3D-ben már nem is látszódnának. Ezért nem is konvertálták át 3D-be az elkészült művet, mert hoppon maradtak volna a rajongók. Semmit nem vártam ettől a harmadik résztől, de még azt is sikerült alúlmúlniuk. Szóval nekem ennyi bőven elég is volt ebből a vámpírhistóriából. Biztos óriási fordulatokat tartogat még a folytatás, de engem az már nagyon nem érdekel. Értékelésem: 30%
Végre egy ijesztő horror! Nem is értem, hogy eddig miért nem láttam ezt a 2007-es alkotást, hiszen ezt a filmet is a Fűrész alkotói készítették, ami pedig a mai napig nagy kedvencem. James Wan és Leigh Whannell ezúttal egy klasszikus szellemsztorit prezentált rémísztő köntösben.

Igazából szinte semmi újítást nem tartalmaz a Halálos hallgatás, de a film atmoszférája nagyon bejött nekem, ami főleg a rendező (Wan) és a forgatókönyvíró (Whannell) érdeme. Ügyesen pakolták egymásra az ismert paneleket, amelyekből egy vérbeli horrort sikerült felépíteniük.
A történet főszereplője Jamie Ashen (Ryan Kwanten), aki egy furcsa bábut talál az ajtaja előtt. Ezután gyilkos fordulatot vesz a nyugalmas élete, a baba utáni nyomozás szálai pedig a szülővárosába vezetnek. Abba a kisvárosba, ahol nem ejtik ki Mary Shaw nevét. Többet nem szeretnék elárulni a történetről, mert úgy a jó, ha mindent a saját szemetekkel láttok.
A színészek főleg sorozatokból lehetnek ismerősek. Probléma nincs velük, tisztességesen végzik a dolgukat, de a film erejét nem ők, hanem a forgatókönyv és a rendezés adja. A borzongató hangulatot remekül teremtette meg James Wan. Komolyan meglepődtem, hogy manapság még tudnak olyan filmet készíteni, amin lehet parázni. Minden évben jönnek az új rémfilmek, de a legtöbb alkotás csak a brutalitással akar sokkolni, az ijesztgetést pedig elfelejtették. Szerencsére a Halálos hallgatás kivételt jelent. Ilyen horrorból szeretnék még többet látni!

A történet érdekes, vannak benne jó húzások, az atmoszférát pedig dicsértem már eleget. Tetszett az operatőri munka és a zene is. A belezős jeleneteket szerencsére nem vitték túlzásba, így tényleg a borzongásé lehet a főszerep. Ha szereted a jó horrort, akkor ezt a filmet nem szabad kihagynod. Értékelésem: 75%
A sikeres első rész után nem volt meglepő, hogy elkészül a folytatás. Az első résznél nem voltam mindennel kibékülve, de alapvetően egy szórakoztató alkotás volt. A második felvonás nagyjából azt a szintet hozza, amit az elődje, így nagy panasz nem lehet a látottakra.

Holmes és Watson ismét együtt dolgoznak, pedig utóbbi inkább a feleségével foglalkozna, de a Moriaty által kikényszerített sakkjátszában neki is fontos szerep jut. Röviden így foglalnám össze a sztorit, ami ezúttal nem csak Londonra koncentrálódik.
A film akciódús és látványos, illetve a poénokkal sem fukarkodik. Számtalan helyszínt felvonultat, ami kellő tempót ad a történetnek, de a forgatókönyv nem tudja tartani vele a lépést. Túlságosan nagy horderejű ügyet akartak bemutatni a filmben, ami nem annyira jött össze. Így lett az Árnyjáték okoskodó, noha okos történetnek szánták.
Robert Downey Jr. játékára továbbra is remek. Napjainkban két közönségkedvenc karaktert is remekül formál meg a karrierjét remekül újraindító színész. Jud Law szintén jó Watson szerepében. A kettejük közötti kapcsolat viszont itt-ott már túlságosan elment a homorománc irányába.

Noomi Rapace cigánylánya is a történet szerves része. Rapace alakítása pedig jobban tetszett, mint az első részben Rachel McAdamsé. Megjegyzem, Hollywood-nak még mindig fogalma sincs arról, hogy hogyan néznek ki a cigányok.
Összességében a film élvezetes volt, de kevésbé tetszett, mint az elődje. A fejben előre, lassítva lejátszott bunyók még mindig idegesítének, és ezt sajnos többször is elkövetik a filmben. A Sherlock Holmes: Árnyjáték szórakoztató kosztümös krimi, amelyben a sok akció elfedi a forgatókönyv hiányosságait. Értékelésem: 70%
A fiatal CIA-ügynök élete legnagyobb feladatát kapja ebben a fimben, amikor találkozik Tobin Frosttal. Igazából nem kínál semmi extrát ez a kémtörténet, de a sablonokat egész jól pakolta egymásra a rendező, így egy élvezetes akció kerekedett belőle.

Denzel Washington szokás szerint jó alakítást nyújt. Mellette kissé eltörpül Ryan Reynolds, de őt se nagyon tudnám kritizálni ebben a filmben.
A mellékszereplők között is találhatunk ismerős arcokat, akiknek egy része éppen a sorozatvilágból ruccant át a nagyvászonra.
A film legnagyobb hibája a kiszámíthatóság. A történet tehát nem rejt magában meglepő fodulatokat, könnyen kitalálható a végkimenetel, de közben kapunk néhány olyan akciójelenetet, amely után joggal lehetünk elégedettek a látottakkal.
Ráadásul az akciójelenetek kellően változatosak, így nem válik a film önismétlővé. A fényképezést viszont nem igazán tudnám dicsérni, de a Dél-afrikai helyszín nagy pozitívum volt számomra.
A Védhetetlen egy átlegosnál valamivel jobb akciófilm, ami kiszolgálja az akcióra éhes nézőt, amíg nem kap valami igazán ütős darabot a műfajban. Értékelésem: 70%
A következő hónapokban várható pár igen érdekes horror, amire érdemes lesz odafigyelni. Ezeket szedtem most csokorba.
A House at the End of the Street, a Sinister, a The Apparition és a The Possession posztere és előzetese vár rátok a Tovább után.
Az a film, amelyik óriási vitákat generál, minden bizonnyal egy jelentős alkotás. A Prometheus egy ilyen sci-fi. Mivel nagy kedvelője vagyok az Alien-univerzumnak, így már nagyon vártam ezt a filmet, és nem is okoztak csalódást a látottak, pedig ez nem egy Alien-film; bár ezt már előre is tudtuk.
A Prometheus egy olyan film, ami belemászik a fejedbe. Kijön az ember a moziból, és még a látottakon kattog az agya. Állítom, hogy pár perccel (vagy akár órával) a végefőcím lepergése után még nem lehet ítéletet mondani Ridley Scott új alkotásáról. Még agyalni kell rajta, s aztán számba venni a film erényeit és hibáit.

A történet arról szól, hogy néhány kutató elindur az űr egy távoli pontjára, hogy meglelje az emberiség eredetét. Az út során sok kérdés felmerül a kutatókban és a nézőkben is, de vajon megtaláljuk-e a nagy választ a film fő kérdésére?
Jó sokára, de végül csak sikerült eljutnom a moziba, így én is meggyőződhettem a Bosszúállók minősége felől. Az biztos, hogy ez a mozijegy megérte az árát. A Bosszúállók az utóbbi évek egyik legjobb képregényfilmje lett. Joss Whedon tanúbizonyságot tett arról, hogy valóban ért a szuperhősökhöz.

Az elmúlt években már megkapták a saját filmjüket a fontosabb hősök, így Vasember és Hulk már kétszer tette tiszteletét a vásznakon, de megismerhettük Amerika kapitány és Thor eredettörténetét is. Sólyomszem és a Fekete Özvegy ugyan nem kapott külön filmet, de őket se most láthattuk először akcióban.
Lawrence Talbot (Benicio Del Toro) sikeres londoni színész. Régen elhagyta már a szülői házat, de amikor értesül az öccse tragikus haláláról, újra felkeresi régi otthonát, hogy fényt derítsen a rejtélyes gyilkosságra.

Természetesen a címből már kiderül, hogy milyen lény is garázdálkodik Blackmoor környékén, telihold idején. Láthattunk már jó néhány farkasemberes filmet, így sok újdonsággal nem tud szolgálni ez a film sem. Viszont a hangulat és a fényképezés engem magával a ragadott. Persze a történet nem sok meglepetést tartogat, de a látvány mellett a karaktereket is egész jól eltalálták a filmben.
Benicio Del Toro, Emily Blunt és Anthony Hopkins se most nyújtotta élete legjobb alakítását, de játékukkal nem is volt semmi probléma. Mindhárman profik, szóval ezt el is várhattuk tőlük.
Vidéki Anglia a 19. század végén, fűszerezve még némi Londonnal, na meg a vérfarkasos klisékkel. Nagyjából erről szól a film. Semmi maradandót nem ad a Farkasember, de a végeredmény mégis pozitív volt számomra. A sötét tónusú hangulat, a díszletek és a kosztümök is nagyon jó hátteret nyújtanak ehhez a horror-drámához. Nem magyaráznak eredetet, egyszerűen bemutatják nekünk a vérfarkasok átkozott életét, amivel vagy együtt tud élni az ember, vagy belehal a következményekbe.

Külön tetszett, hogy egy klasszikus vérfarkas történetet kaptunk, és nem hódoltak be a 21. századi nézőcsalogató, romantikus, lebutított, ergo tininyál trendnek. Vannak azért a filmnek hibái, de én összességében jól szórakoztam. Értékelésem: 65%
Isten életesse sokáig a mestert, aki remek filmekkel ajándékozott meg minket az elmúlt évtizedekben. Színészként, rendezőként és zeneszerzőként is maradandót alkotott. Jó néhány filmje van, amely a filmtörténelem szerves részévé vált. Reméljük, hogy még a következő években is megajándékoz bennünket egy-két mesterművel.

Ma este egyébként a Filmmúzeum is Eastwood-napot tart. Lehet pótolni a kimaradt filmjeit. A Tovább után egy videót is találtok,a mely a pályafutásából ragad ki pár emlékezetes epizódot.
Az egykori tévésorozatból igazi moziszériává avanzsált a Mission: Impossible. Az előző rész egész kellemes emlékeket hagyott bennem, így természetesen kíváncsi voltam a folytatásra is.

Nos, a 4. rész jó lett, persze korántsem tökéletes alkotás. Vannak hibái, de orvosoltak is pár korábbi hiányosságot. A Fantom protokollban már nem csak Ethan Hunt állt a figyelem középpontjában. Most tényleg szükség volt a csapatmunkára, amit szépen ki is használtak a kétórás játékidő alatt.
Tom Cruise kissé visszafogta magát, így sokkal kellemesebb alakítást nyújtott, mint az előző részekben. Most nem lehet rá panasz. Paula Patton dögös és intelligens ügynöknő, Simon Pegg vicces, Jeremy Renner pedig egy fegyelmezett ügynök. Egyikük alakításába se tudnék belekötni.
Egyedül a főgonosszal voltak problémák, aki egy teljesen arctalan, jellegtelen fickó, aki atomháborút akar kirobbantani. Természetesen a történet nem túl csavaros, mondhatni felületes a forgatókönyv. Az rendben van, hogy hőseink a világ megmentésére sietnek, de a főgenya alig szerepel a filmben, így pedig nem igazán tudjuk őt utálni. Pedig egy akciófilmben fontos az, hogy drukkoljunk a gonosz bukásáért. A film legnagyobb baja ez, de szerencsére egyéb probléma nem igazán van vele.

Az akciójelenetek (pl. Dubai) ötletesek és dinamikusak, a csapat jól dolgozik együtt, a látvány pedig önmagáért beszél. Vannak tehát emlékezetes jelenetek, ahogy már a film nyitánya is különösen tetszetősre sikerült. A Fantom protokoll nem tökéletes akciófilm, talán nem is a sorozat legjobb darabja, de mindenképpen kellemes kikapcsolódás, tele emlékezetes akciókkal. Értékelésem: 75%
Na ez a Machete nem semmi egy film volt. Komolyan venni nem szabad ezt a B-filmet, hiszen tele van a játékidő túlzásokkal, de éppen ettől lesz több, mint egy sima B-film. A Machete egy szórakoztató akció móka, amelynek a főszereplője egy kőkemény mexikói figura, aki az igazáért harcol.

Robert Rodriguez másodvonalbéli arcokat szedett össze a filmhez, amelynek a főszereplője az a Danny Trejo lett, akit leginkább csak pár perces jelenetekben szoktunk látni. Igazi rosszarcú fickó ő. A színészethez egyébként nincs sok tehetsége, de a kemény arcot tudja hozni másfél órán keresztül. Többet azt hiszem, nem is várhatunk tőle.
A B-filme arcok mellett azért egy Robert De Niro is tiszteletét tette a filmben. Az ő játéka pozitív értelemben lóg ki a sorból, ami egyáltalán nem meglepő. Lubickol ebben a politikus karikatúrában. A női vonalat Jessica Alba és Michelle Rodriguez erősíti. Van itt még egy Lindsay Lohan is, de ő engem már a megjelenésével is irritál, így objektívan nem tudok nyilatkozni a színészi kvalitásairól; már ha van neki olyan.
A történet nem túl bonyolult, de a film eleve nem is veszi magát túl komolyan, így nem is hiszem, hogy a forgatókönyvet kéne számon kérni Rodriguez-en. Van egy pofás kis főcím is a film elején, ami egész hangulatos, csak otromba módon lelövi a sztori egyik fordulatát, amit nem biztos, hogy az első percekben tudni akartam.

A Machete tehát egy szórakoztató B-film, amelyben még elhízott Seagal is van, aki nagyon gonosz, bár ez nem látszik a mimikáján. 65%-ot megér nálam a film. Szórakoztató alkotás, amelyben még némi mondanivaló is tetten érhető. Brutális, véres és szemtelen. Az utolsó jelenet például egy nagybetűs irónia. Várom a folytatást.
u.i.: Danny Trejo szemei alatt egyébként akkora táskák vannak, hogy azokkal már kirándulni is elmehetnénk.
Idén eddig elég kevés filmet láttam. Ennek nem a felhozatal az oka, hanem a túl sok sorozat. Ha régóta olvassátok a blogomat, akkor feltűnhetett, hogy a mérleg nyelve mindig is a sorozatok felé billent, de azért a filmeket se hanyagoltam.
Mostanában viszont már eléggé keveset olvashattok nálam mozifilmekről. Ez a változás nekem nem igazán tetszik, de valahogy most sokkal könnyebben megírok egy sorozatról szóló bejegyzést, mint egy filmest. Ha megnézitek a filmes naplómat, akkor láthatjátok is, hogy a megnézett filmek közül is elég sok maradt bejegyzés nélkül.
Lehet, hogy pár sorozatot hanyagolni kéne a későbbiekben. A lényeg viszont a ti véleményetek lenne. Szeretnétek-e több filmes írást a blogon? Ha igenló válaszok jönnek, akkor talán kapok egy kis plusz motivációt a dologhoz, a sorozatos túlsúly pedig kissé csökkenne.
1982-ben mutatták be James Carpenter azonos című filmjét, amely egy vérbeli sci-fi horror volt, ami még a mai napig megállja a helyét. A 82-es filmben egy amerikai antarktiszi kutatóbázis és az idegen találkozását ismerhettük meg, míg a tavaly készült előzményben a norvég bázisra kalauzolnak el minket.

A felütés ugyanaz, mint 82-ben: a kutatók jégbe fagyva találnak valamit (feltehetőleg idegen lény), amelyet tanulmányozni szeretnének. Csakhogy a lény kiolvad, és ez az ébredés egy nem túl barátságos kapcsolat kezdete lesz. Az évszám és a kontinens is ugyanaz tehát, mint korábban volt. Változás a kutatók összetételében van, illetve itt egy nő a főszereplő, miközben a 82-es változatban nem is szerepelt nő.
A film címe egyébként eléggé megtévesztő. Nem értem, hogy miért nem találtak ki valami más címet az előzménynek, mert így teljesen olyan, mintha egy remake-ről lenne szó, holott egyáltalán nem így van.
A film nem hibátlan, de néhány apróságot leszámítva jól szórakoztam. Persze nem érnek fel a látottak a Carpenter-féle változattal, de nincs ok a szégyenkezésre sem. Egy tisztességes sci-fi horror lett az előzmény is. A karaktereken lehetett volna még dolgozni, illetve néhány fordulat is könnyen kitalálható. A hangulat, a feszültség viszont rendben van. A klausztrofóbia és a paranoia kitesz magáért, és így láthatunk pár erősebb jelenetet is a másfél óra alatt. Értékelésem: 65%