
Noha nem volt kiakasztóan gyenge az évadzáró, az egész évadra ráhúzhatom a csalódás bélyegét. Kiváló karakterek töltik meg élettel a Hét Királyságot, de ami működik a könyvekben, az nem működött a 2. évadban. Egyszerűen túl sok fontos szereplőnk lett a második felvonásra, ami darabossá teszi a történetmesélést.

A képernyőn nem igazán jól működik az, amikor ide is, oda is belekapunk egy picit, de egyik szálat se bonrjuk ki rendesen. A történetbéli változtatások persze kölön is bosszanthatják az olvasókat. Én is így vagyok néhány esetben. Sokszor pont azokon a pontokon változtatnak, ahol nem kéne, más területen pedig ráférne a javítás az alapanyagon, de ott mégsem nyúlnak hozzá a könyvhöz.
A sorozatot még mindig minőségi darabnak tartom, nem volt olyan színvonalcsökkenés, mint a Spartacus esetében, de sokkal jobban élveztem az eslő évadot. Spoileresen folytatom.

Az a helyzet, hogy nem vagyok teljesen elégedett a friss epizóddal. Látványos, akciódús 50 percet láthattunk, de mégsem éreztem olyan lehengerlőnek a Feketevizet. Valószínűleg ezzel a véleményemmel most egyedül maradok, de egyszerűen nem tudtam úgy élvezni az epizódot, mint a nézők túlnyomó többsége. Messze nem ez volt a sorozat legjobb része. Én most főleg a negatívumokra helyezném a hangsúlyt. Spoileresen folytatom.

Már csak két epizód van hátra az évadból, de a királyok még nem kerültek szembe egymással a harcmezőn. Ez a mostani epizód nem volt túl izgalmas. Számomra a történetbeli változtatások is zavaróak, egyes szálak pedig túl hangsúlyosak, másokkal pedig nem igazán tudnak mit kezdeni.

Ez most egy ilyen elkésett bejegyzés. Mivel mindjárt itt is van a 9. rész, így már nem hiszem, hogy sokakat érdekelne a mondandóm, de azért pár spoilerrel folytatom a Tovább után.
Az előző epizóddal nem igazán voltam megelégedve, de ezt szerencsére nem mondhatom el a mostani epizódról. A történetbeli változtatások még mindig nem igazán tetszenek, de ettől függetlenül nagyon élveztem ezt az 50 percet. Spoileresen folytatom.

Nem igazán vagyok elégedett. A történetmesélés nem az igazi. Bemagolták a leckét, szépen felmondták, itt-ott eltértek az eredeti változattól, csak közben a nagybetűs hangulat veszett el valahol. A háború se halad egyről a kettőre. Spoileresen folytatom.

Az van, hogy a színészek sztrájkoltak, a szakszervezet engedett, így nem volt az epizódban szexjelenet. Imáinkat tehát meghallgatták, így most nem láthattunk egyetlenegy öncélú meztelenkedős jelenetet sem.

Erről a szokatlan fejleményről mindenképpen meg kellett emlékeznem a bevezetőben, mert eddig talán egyszer sem fordult az elő, hogy ne láthattunk volna legalább egy női mellet az aktuális epizódban. Maga az epizód nekem kevésbé tetszett, mint az előző. Kevesebb volt most a zseniális dialógus, valamint ismét kevés játékidő jutott az egyes helyszínekre. Spoileresen folytatom.
"Az éj sötét, és tele van iszonyattal."
Újabb jó részen vagyunk túl. Az előző egy picivel jobban tetszett, de a jelenlegi 50 perc is csak egy árnyalatnyival maradt el mögötte. Szépen halad a történet, szóval nem igazán panaszkodhatunk. Spoileresen folytatom.

Az évad legjobb epizódja volt a mostani. Az első két résznél az elaprózottságra panaszkodtam, de most jól eltalálták az arányokat. Ismét kaptunk új szereplőket, de nem mindegyikükkel vagyok megelégedve. Múlt héten egyébként már berendelték a sorozat 3. évadát, szóval jövőre a Kardok vihara első fele is a képernyőkre kerülhet. Spoileresen folytatom.

A 2. epizód már gördülékenyebb volt, de még így is kissé elaprózottnak éreztem. A sok szereplő miatt továbbra sem igazán halad a történet. Ez persze nem óriási probléma. Az eddigiekhez még új szereplők is jöttek, közben a királyságban tovább tart a megosztottság. Észak felől pedig ki tudja, hogy milyen rémségek fenyegetik az emberek civilizációját. Spoileresen folytatom.

Visszatért hát a jelen egyik legjobb sorozata. Újabb 10 epizód vár ránk ebben a fantasy világban. Intrika, vér, szex és sárkányok. Az évadnyitó alapján egyikből se lesz hiányunk a 2. évadban.

Az epizódot egy picit elaprózták. Rengeteg szereplő van, és szinte mindenkinek adni akartak itt pár percet. Ezzel azt érték el, hogy felvillantottak pár történetszálat, amelyet igazából még nem tudtak elindítani egy rész alatt. Gyakorlatilag a történet nem haladt előre, az új szereplőket pedig nem lehetett megismerni pár perc alapján. Ennyit tudok felhozni a negatívumok oldalán, mert egyébként azt hozta a sorozat, amit elvárhatunk tőle. A Trónok harca továbbra is minőségi szórakozást nyújt. Spoileresen folytatom.
Hétfőn megkezdődik a háború. Öt király, egy trón. Vajon kié lesz a vastrónus? Te kinek drukkolsz? Az első évadot már láttuk, szerettük, most pedig jön az újabb tíz rész, hogy újra elvarázsolja a sorozatrajongókat.

Aki a könyveket ismeri, az már sejtheti, hogy mi vár ránk az évad során. Nyilván lesznek eltérések is, de a lényeg úgyis az, hogy egy olyan második évadot láthassunk, ami felér az elsővel; de akár túl is szárnyalhatja azt. Utóbbi esetben biztosan nem fogunk panaszkodni. A Tovább mögött még pár gondolat, valamint két vadi új karakterposzter vár rátok.
Régen volt már szó a sorozatról, de most egy újabb szereplővel gazdagodunk, hiszen megvan Ygritte is. A vörös hajú vadlányt Rose Leslie formálhatja meg. A 2. évad még mindig nagyon messze van, hiszen csak áprilisban jön a folytatás.

A múltkor már láthattátok, hogy kikkel gazdagodott a szereplőgárda. Most pedig újabb karakterek találtak gazdára a Trónok harca 2. évadában.


Stephen Dillane lesz Stannis, Liam Cunningham (Outcasts) formálhatja meg Davost, míg Melisandre szerepére Carice van Houtent (Black Death) sikerült megnyerniük a producereknek. Az biztos, hogy Cunningham jó színész, Houten is jól játszott a Black Death-ben, szóval velük nem lesz probléma. Dillane viszont túl idősnek tűnik számomra Stannis szerepére.

Cressen mestert Oliver Ford Davies fogja megformálni, de ez talán nem annyira fontos hír.
Javában folynak a 2. évad előkészületei. Lassan elkészül az összes rész forgatókönyve, és az új karakterek is gazdára találnak. Nem fog azonban minden karakter helyet kapni a 2. évadban. Az alkotók ezt a döntést azzal indokolják, hogy így nem jutna elég idő a főszereplőkre. Ebben van valami. Kevés az a tíz rész. Ser Brynden Tully sem szerepel majd, pedig őt már sokan hiányolták az 1. évadból is. A fontosabb mellékszereplőket azonban nem hagyhatják ki, így új színésznő neve - és a hozzájuk tartozó karakter neve - már biztossá vált.
Natalie Dormer kapta Margaery Tyrell szerepét. Brienne karakterét pedig Gwendoline Christie (191 cm magas) formálhatja meg. Nem mertek egy igazán ronda színésznőt választani Brienne szerepére. A képekre kattintva még egy fotót láthattok a két színésznőről.
Stannis Baratheon tuti, hogy a 2. évadban már szerepelni fog, de eddig csak pletykák (Christopher Eccleston) vannak arról, hogy ki alakítja majd Robert testvérét. Július végén indul tehát a forgatás, szóval egyre több infó jön majd a sorozatról. A bemutatóra azonban még 9 hónapot várnunk kell. Az első évad fináléjáról egyébként itt írtam.
A fantasy végleg meghódította az HBO-t és a nézőket is. Kétség sem férhet hozzá, hogy a Trónok harca egy minőségi produkció. Jók a színészek, kiválóak a kosztümök, remek a díszlet, a történet pedig első osztályú.

Egy olyan adaptációval van dolgunk, ahol nagyon hűségesen próbálták visszaadni a könyvet. Természetesen mindent nem láthattunk viszont a képernyőn, illetve az írók is hozzátették a történethez a maguk részét. A történet viszont nem sérült. Gyakorlatilag ezt a történetet olvashattuk a könyvben is. 100%-osan persze nem lehet visszaadni mozgóképen az írott tartalmat, de itt erre törekedtek az alkotók, ez pedig meg is látszik a sorozaton.
Sajnos csak tíz epizódból állt az első évad, de olyan 10 részből, aminek szinte minden perce aranyat ért. Megismerhettük ebben a 10 órában a Hét Királyságot, annak minden intrikájával együtt. Kaptunk egy csipetnyi mágiát is, de a hangsúly végig a karaktereken volt. Láthattuk, hogy mit ér a becsület egy olyan világban, ahol szinte mindenki álarcok mögé bújva él. Hiába él karddal az ember, ha olykor a nyelv élesebb fegyvernek bizonyul a legjobb pengénél is.

Az 1×09 nagy fordulatán már biztos mindenki túltette magát, így jöhetett a levezetés, az első évad fináléja, ami egyúttal felvezette nekünk a második évadot is. Azt a második évadot, amire még 10 hónapot kell várnunk. Hosszú lesz a várakozás, de talán a könyvekkel lehet csillapítani a kíváncsiságunkat. Biztosan más élmény egy újoncnak a Trónok harca, de a könyvek rajongói se hiszem, hogy unatkoztak volna az első évadban. A magam nevében beszélhetek, és én remekül szórakoztam. Spoileresen folytatom a finálé kivesézését.
Talán eddig ez az epizód volt a legprofibb munka. Remek rendezés, profi vágások. Most tűnt csak fel igazán, hogy egy sorozat esetében is milyen nagy jelentőségük van ezeknek az eszközöknek. Már csak egy rész maradt hátra az első évadból, de a finálé előtt minden megváltozott. Spoileresen folytatom, de most csak röviden, hiszen úgyis eléggé elkésett már ez az írás.

Sajnos hamarosan véget ér az első évad, ami nagy kár, hiszen remek szórakozás ez a Trónok harca. Az gondolom senkinek se volt meglepő, hogy ismét egy remek részt láthattunk.

Forrósodik a helyzet Westeroson, miközben a tengeren túl sem tétlenkednek a dothrakiak. Spoileresen folytatom.
Már csak három rész maradt az évadból. Ez pedig mindenképpen szomorú, mert még jó pár részen át nézném a sorozatot. Hogy fogják még azt a sok eseményt belesűríteni ebbe a három epizódba? Ez a kérdés foglalkoztat most leginkább, mivel nem kevés oldal vár még arra az első könyvből, hogy a képernyőn lássuk.

Ismét egy jó részt láthattunk, de azért van pár apróság is, amibe belekötnék. Spoileresen folytatom.
Eddig ez a rész tetszett a legjobban. Minden klappolt, nagyon egyben volt a rész. Hiába ismerem a könyvet, egyszerűen magával ragad a sorozat. Minőségi szórakozásról van szó, ahol a színészek kiválóak, a történet első osztályú, az élmény pedig páratlan. Spoileresen folytatom.

Azt hiszem elmondhatjuk, hogy az HBO egy minőségi szinkront készített a sorozathoz. A legtöbb hang passzol a karakteréhez, a fordításra pedig egy szavunk se lehet.
Kőszegi Ákos remekül hozza Ned karakterét, bár előzetesen Sinkovits-Vitay Andrást szerettem volna hallani Nedként. Kovács Nóra pedig tökéletes választás volt Catelyn szerepére. Szinkronnal kevésbé tűnik öregasszonynak a karakter.

Bertalan Ágnest és Welker Gábort tudnám még kiemelni a hangok közül. Főleg utóbbit, aki még több élettel tölti meg a karakterét, amitől még jobb lesz az őrült Viserys.
A gyerekek hangjai is rendben vannak. Egyedül talán Tyrionnál érzem azt, hogy a szinkronnal csorbul a karakter. Dinklage hangját nem pótolja a szinkron. Gesztesinél is lehetett volna jobb hangot találni, talán Csuja Imrét, de így sem panaszkodhatunk.
Természetesen nem mindenki szólalhatott még meg az első részben, így érdekes lesz majd figyelemmel kísérni a többi részt is. Én ezt fogom tenni.
Az biztos, hogy jelenleg a legjobb sorozatszinkronok között van a helye a Trónok harcának. Én elégedett vagyok a hallottakkal. Aki jobban szereti szinkronnal nézni a sorozatokat/filmeket, az tehát most jól jár, mert nem csorbul az élmény egy elrontott szinkron miatt. Bárcsak ilyen jó lenne minden szinkron!
Már csak öt rész van hátra az évadból. Hamar elértünk a feléig, ez az epizód meg nagyon gyorsan elrepült. Ráadásul ez volt az eddigi legjobb rész. Remek jelenetek tömkelegét láthattuk. Már nem csak szópárbajt folytattak a szereplők, hanem előkerültek az igazi pengék is. Közben tovább mélyült a néző tudása eme páratlan királyságról. Spoileresen folytatom.

A mostani epizód talán egy picit lassabb volt, mint az előző. Igazán nagy események még most sem voltak, de ami késik...

Zene amúgy volt a részben? Nekem nem tűnt fel. A bő 50 perc legnagyobb erőssége az volt, hogy elmélyítette a Hét Királyság történelmét. Ez nekem bejött. Rengeteg fontos információt szórtak a néző elé, amelyek lényegesek lesznek a későbbiekben. Akció nem sok volt, de én így is elégedett voltam a látottakkal. Spoileresen folytatom. Hodor.
Továbbra is remek szórakozás ez a sorozat. Egyre jobban megismerhetjük a szereplőket, akik mindannyian figyelemre méltó egyéniségek. A díszletek, a kosztümök szemet gyönyörködtetőek, szóval nagyszerűen álmodták meg a képernyőre a Tűz és Jég dalát.

Még ebben az epizódban sem indultak be igazán az események, de azt sem mondhatjuk, hogy ne történt volna semmi. Mindegyik szál halad a neki kijelölt útvonalon, hamarosan pedig elszabadulnak az indulatok.
Új szereplőket is kaptunk az epizódban, az eddigieket pedig egyre jobban megismerjük. Panaszunk nem igazán lehet a színészekre, mert szinte mindenki jó választásnak bizonyult a szerepére. Spoileresen folytatom.
A történet folytatódik. Biztosan sokan kíváncsiak voltak a cliffhanger feloldására, így gondolom, hogy (bár nem csak emiatt) maradtatok a 2. részre is. Ez már valamivel mozgalmasabb epizód volt. Ez nem is meglepő, hiszen csak tíz részes lesz az első évad, a pilot meg elég is volt az alapozásra. Az 1×02-vel viszont már beindul a történet.

A főcím még mindig magával ragadja az embert, jól megalapozza a sorozat hangulatát. A szereplőket kezdjük jobban megismerni, így lassan mindenki számára lesznek kedvenc és gyűlölt karakterek. A sorozat pedig még mindig nagyon könyvhű, tele apró utalásokkal, amelyek csak az olvasóknak jelentenek valamit. A továbbiakban már spoileresen folytatom.
Rendesen megmozgatta a Trónok harca a blogger világot, így próbáltam összeszedni az pilot kritikákat. Biztos nem teljes a lista (még bővülhet), de néhány kritikát elérhettek a Tovább után.
A Trónok harcát május közepétől láthatjuk szinkronnal az HBO-n. A legfontosabb szinkronhangok már ismertté váltak. A listát a Tovább után láthatjátok.
Lehet, hogy felesleges, de úgy gondoltam, hogy a spoilermentes írás után legyen egy spoileres is. Majd ti eldöntitek, hogy van-e létjogosultsága az előző mellett. Az biztos, hogy a sorozatról rengeteget lehet írni, véleményt - bejegyzés formájában - pedig minden epizódról olvashattok majd a blogon. Éppen most vége lett a pilotnak az HBO-n is, így már lehet spoileresen is társalogni az új fantasy sorozatról. Csak a Tovább után.

Még mindig van mit írnom a sorozatról. Hétfőn premier, én már láttam, nézzétek ti is! Szinkronnal majd egy hónap múlva jönnek a részek. A szinkronhangokról is van már infó. Sean Bean magyar hangja Kőszegi Ákos lesz.
Ezen a linken rengeteg infót olvashattatok, láthattatok már a sorozattal kapcsolatban. Most pár háttérképet hoztam nektek, amelyeket a magyar HBO-nak köszönhetünk. Plusz itt egy térkép, meg még egy térkép, hogy könnyebben tájékozódhassunk az egyes helyszínek között. Ezen a linken pedig a főbb családokat lehet tanulmányozni. Vannak eddig nem látott szereplők is.
Mivel még nem láthatta mindenki a pilotot, a második részt meg pláne nem (mi az első kettőt láthattuk), így csak röviden számolnék be az HBO premier előtti vetítéséről. Teljesen spoilermentes lesz az írás. Kezdeném azzal, hogy ne féljenek a sorozattól azok se, akik ódzkodnak a fantasy műfajától, mert ez nem egy Gyűrűk Ura, vagy Igazság Kardja. A Trónok harca sokkal inkább egy karakterközpontú dráma, mint fantasy. Remélem, hogy így már mindenki elolvassa a többi mondanivalómat is.
Az már biztos, ha az eddigi anyagokból nem lett volna nyilvánvaló, hogy egy minőségi sorozatot láthatunk majd az HBO-n. Ennél azért még többet is nyújt a rajongók számára a sorozat, mivel remekül sikerült a könyvet mozgóképre adaptálni. Amennyire csak lehetett, itt bizony hűek maradtak az azokhoz az oldalakhoz, amelyeket annyira élvezettel olvashattunk.

Az prológust már láthattátok, de a remekül sikerült főcímet még nem. Tényleg nagyon hangulatos lett a főcím, ami elrepíti a nézőt ebbe a kitalált világba. A sorozat hangulata szintén megérdemli a dicséretet, ahogy a díszletek és a kosztümök is. Az egyes helyszíneket pedig sikerült élettel megtölteni, hogy így is tudják hangsúlyozni a közöttük lévő különbséget. Persze ezt el is várhattuk, de láthattunk már sok ellenpéldát is. Látszik, hogy sok pénzt áldoztak erre a sorozatra az HBO-nál.
A szereplők közül még nem mindenkit ismerhettünk meg kellő mértékben, de az alakításokról már alkothattunk magunkban egy képet. Szinte mindenki jól érzett rá a karakterére. Volt pár szürkébb alakítás is (szándékosan nem írom még le a nevüket), de igazából ők még nem is szerepeltek ahhoz eleget, hogy ítéletet lehessen mondani a játékukat illetően. A következő részekben majd mindenkinek lesz még lehetősége a bizonyításra.
Természetesen Sean Bean (Eddard Stark) a sorozat húzóneve (meg az egyik kedvenc szereplőm), de eddig talán Peter Dinklage (Tyrion) alakítása jött be nekem a legjobban. Egy picit több teret kapott ebben a két órában, mint a könyv elején, és már most látszik, hogy nagyon érzi Dinklage ezt a karaktert.

A történetben csak apróbb változások vannak, így külön öröm volt hallani azokat a mondatokat, amelyeket a könyvben olvashattunk. Az első rész eléggé lassú, de a könyv is ilyen lassan indult. A második epizód már sokkal lendületesebb, s a későbbiekben még nagyobb fordulatszámra számíthatunk.
Az biztos, hogy én elégedett vagyok a látottakkal. Lesz egy jó fantasy a tévében. Elsősorban a drámán van a hangsúly, de jól működik az a kevés humor is, amivel megfűszerezte Martin ezt a történetet.
Hétfőn erről mindenki meggyőződhet, hiszen az első részt kódolatlanul adja le az HBO. A pilot viszont még nem elegendő arra, hogy lehengerelje a történetet nem ismerő nézőt, így mindenképpen meg kell majd várni a második részt is, hogy értékelni tudja az ember a látottakat. Részemről az 1×01 7/10-et kap, a második rész pedig 8/10-et. A premier után majd jövök egy spoileres írással is.
Talán ez az utolsó trailer, hiszen már csak egy hét van a premierig. Van még olyan, aki nem várja ezt a sorozatot?
Frissítés: Azt elfelejtettem írni, hogy az HBO kódolatlanul adja le az első részt (április 18. 22:00), amit először feliratosan láthatunk majd. A szinkronos verzió pedig májusban jön.