blog bejegyzései

2012. okt. 1. 17:54 - írta Desmond Wallace

Az utóbbi napokban (cirka egy hét) nem volt elérhető a blog, így rászántam magam a költözésre. A jövőben a következő oldalon találjátok majd meg az írásaimat:

ÚJ BLOG

Aki twitteren követ, már értesülhetett az új oldalról, de sokan vagytok, akik csak a blogot olvastátok, így gondolom, nem egy olvasóm volt, aki hiányolta az írásaimat. Remélem, hogy az új helyen is olvastok majd. Én maradok, amilyen voltam, szóval ezen a téren semmilyen változásra nem kell számítanotok.



2012. szept. 8. 12:53 - írta Desmond Wallace

Tegnap délutántól arról értesülhettetek, hogy átmenetileg szüneteltetem a blogot. Az a helyzet, hogy ez téves információ volt, mivel eszem ágában sincs szüneteltetni a blogolást. Egyszerűen ismét a freeblog alkotott, így én se tudtam elérni például az admint.

Az enyémen kívül még sok blog volt elérhetetlen, de akadtak olyan blogok is, amelyek továbbra is működtek. Az utóbbi hetekben elég sok kimaradás volt. Hol az oldal, hol az admin felület nem működött, így meg nem túl örömteli blogolni. Lehet, hogy költöztetni kéne a blogot? Erre határozottan igent mondanék, ha nem lennék hozzá lusta. Ezt a blogot már felépítettem a semmiből, most pedig nem nagyon lenne kedvem egy másik szolgáltatónál (wordpress, blog.hu, blogger.com) majdnem elölről kezdeni az egészet.

Persze, ha továbbra is az idegeimre fog menni az esetleges sok leállás (a tavalyi kámforrá vált bejegyzések/kommentek volt eddig a csúcs), akkor muszáj lesz váltani. Most pedig én kérek elnézését az elmúlt hetekért. Ha újra elérhetetlenné válik a blog, akkor viszont az nem az én saram, szóval a megértéseteket kérem.

Remélem, hogy egyszer azért tényleg sikeres lesz a freeblog karbantartása. A belső statisztika is már szinte csak havonta egy hetet működik, ami szintén elég bosszantó.

ui.: Ha éppen nem megy a blog, azért twitteren mindig csiripelek ezt-azt.



2012. aug. 26. 11:00 - írta Desmond Wallace

Ahogy azt láthatjátok, az utóbbi hetekben tengernyi bejegyzést zúdítottam rátok. Egyszerűen minden időmet a filmeknek, sorozatoknak szenteltem, a látottakról pedig muszáj volt azonnal megosztani az élményeimet. Egyszerűen a net az életem, a virtuális világon túli valóság pedig egy fikarcnyit se érdekel.

Külön öröm még, hogy az elmúlt hónapokban tökéletesen működött a freeblog, így aztán tényleg nem hátráltatott senki és semmi az írásban. A blog látogatottsága is megdöntötte az eddigi rekordokat, ami még plusz motivációt is adott a hobbimhoz.

A helyzet viszont változóban van, mivel a pszichológusom nem hajlandó tovább fizetni az internet havidíjat, így súlyos letargiával ugyan, de minimálisra korlátozódik ezentúl Desmond Wallace netes jelenléte. A következő hetekben nem sok jóra számíthattok. Jó, ha hetente lesz egy-egy hosszabb bejegyzés. Na ennyit erről, megyek és beveszem a következő dilibogyómat, aztán megszabadulok minden mozgóképes agyrohasztó, energiaelszívó alkotástól.



2012. aug. 14. 8:25 - írta Desmond Wallace

Gondolom, észrevettétek, hogy az utóbbi hetekben nem voltam túl termékeny. Ennek a fő oka az Olimpia volt, de egyébként se nagyon jött az ihlet, na meg a freeblog is gyakran vacakol. Vannak terveim, de ki tudja, hogy ezekből mikor lesz éles bejegyzés.

Ezért most titeket biztatnálak az írásra. Ha láttál valami jó filmet, vagy egy jó sorozatot daráltál, amiről a blogon nem nagyon esett még szó, akkor bátran írj róla egy vendégkritikát. Előtte azért levélben egyeztessünk, nehogy például ketten is ugyanarról írjatok. Aztán az írásaitok után hátha én is kedvet kapok egy-két kimaradt alkotáshoz.

Szóval most a tiétek a pálya!



2012. ápr. 4. 18:20 - írta Desmond Wallace

Az elmúlt években megszokhattátok, hogy szinte minden nap van minimum egy bejegyzés a blogon, de az is gyakran előfordult, hogy akár kettő-három is. 2012-ben ez nagyon nincs így. Ez egyértelműen látszik, ha visszapörgetitek a főoldalon lévő bejegyzéseket, de a statisztika szerint is csökkent tavaly óta a látogatottság. Szépen kirajzolódik az, hogy mikor van új bejegyzés.

A kevesebb bejegyzés indoka általában az időhiány. Most nem ezzel magyaráznám a bizonyítványomat, hanem azzal, hogy dögrováson vagyok. Ebben az állapotban pedig nem sok lelkierőm van nekiállni egy-egy poszt megírásának. Pedig már megvolt a Spartacus finálé és a Trónok harca premier is. Ezekről egyértelműen lesz majd bejegyzés. Remélem, minél hamarabb. Ez van most. Gondoltam, megosztom veletek, hogy miért nem írtam még egy sorozatról sem a héten.

u.i.: A sablont megint elcseszte a freeblog. Legutóbb is magától jött helyre, szóval most is van rá remény, hogy egy hónapon belül meg is oldódik a probléma. Eléggé idegesítő egyébként az oldalsáv elcsúszása.



2012. márc. 24. 10:44 - írta Desmond Wallace

Annyi a néznivaló, valamint a munka, hogy rendesen elmaradtam a sorozataimmal. Ez sajnos meglátszik a bejegyzések számán is. Eddig a héten alig tudtam írni valamiről, mert alig láttam valamit. Csak a River 1×06 és a TWD 2×13 volt meg eddig a héten. Igyekszem majd pótolni az elmaradásaimat, mert az nem állapot, hogy a kedvenceim (Justified, Spartacus, Vampire Diaries, Awake) új részeit se láttam még. A filmekről meg nem is beszélve. Ráadásul most a mozikban is van egy-két olyan újdonság (Az éhezők viadala, Az erő krónikája, Fehér pokol), amelyeknél nem kéne várnom a DVD megjelenésig.

Persze ezek megint csak tervek, hiszen az idő csodálatos odakint, így a mai nap inkább a kinti tevékenységeké lesz a főszerep. Azért egy-két bejegyzést majd igyekszek megejteni a hétvégén.

A Grimm és a Secret Circe szerintem marad nyárra, mert itt már jelentős elmaradást szedtem össze, ezt meg már képtelenség behozni a szezonzárásig. Ebből a szempontból tök jó, hogy véget ért a TWD és a River, csak éppen jön helyett a Trónok harca és a Killing. Nincs olyan, hogy ne lenne mit nézni.



2012. jan. 2. 11:22 - írta Desmond Wallace

2011-ben is próbáltam megosztani a véleményemet az általam nézett filmekről és sorozatokról, plusz néha még egyebekről is olvashatjátok a gondolataimat. Pár statisztika következik most az elmúlt évről.

Sikeres volt nyáron a mozivarázs és az elmúlt hetekben lezajlott sorozatmánia is. Utóbbiról hamarosan jön még az összegző bejegyzés. Újabb interjúkkal és vendégírásokkal is gazdagodott a blog.

Sorozatok terén a következő bejegyzések voltak a legolvasottabbak. Egy sorozat csak egy bejegyzéssel szerepel a listában, ha nem így listáztam volna, akkor a Trónok harca részei lennének csak az élmezőnyben: 1. Trónok harca 1×01, 2. Supernatural 6×21-22, 3. Sons of Anarchy - a jelenlegi felhozatal (egyik) legjobb sorozata - írta: Ingorion, 4. Vampire Diaries 2×21, 5. Firefly - A szentjánosbogár (2002) - írta: heli0n, 6. Spartacus Gods of Arena 1×01

Filmeknél a következő bejegyzések voltak a legnépszerűbbek: 1. Náci zombik, 2. Véres játék, 3. Üvegtigris 3, 4. Péntek 13. - Friss vér, 5. I Spit on Your Grave, 6. Sikoly 4

Az egyedi látogatásokat nézve a február végzett az élen, míg az oldalletöltéseknél a december. Már 2000-nél is több bejegyzés olvasható a blogon, a hozzászólások száma pedig már majdnem eléri a 7000-et (már csak 36 kell hozzá). Persze ehhez az is hozzátartozik, hogy kb. 400 komment tűnt el novemberben. Tavaly egyébként majdnem félmillió oldalletöltést produkált a blog. Mindent összevetve, azt hiszem, hogy egy sikeres év volt 2011 a blog életében. Biztos van még valami, amit kihagytam, de perpillanat más nem jut eszembe az elmúlt esztendőről. Köszönöm Nektek, hogy olvastok és, hogy hozzá is szóltok a bejegyzésekhez.



2011. nov. 11. 23:04 - írta Desmond Wallace

Az elmúlt két hónapból volt pár olyan bejegyzés, ami érdemes arra, hogy a tegnapi freeblog-gebasz után kiemeljem a visszahozott bejegyzések tengeréből. Volt pár olyan bejegyzés is, ahol komoly mennyiségű hozzászólás is volt olvasható, de nem kérhetlek benneteket arra, hogy azt az elveszett kb. 400 kommentet most produkáljátok újra.

Őszi premierek: talán mindent sikerült visszahozni.

szucsitg-interjú: Itt komment nem sok volt, de az olvasottság már jóval 500 felett járt.

Hány évesek vagytok?: Most már letagadhatjátok, mert elvesztek a vallomásaitok, pedig 40 felett volt a kommentszám.

Milyen az új évad?: Itt is sok érdekes hozzászólást olvashattam, szóval nagyon sajnálatos ez a múltidő.

Miket néztek az új évadban?: Itt meg aztán pláne igazi sorozatfüggők kommmentjei szerepeltek.

Szlovák csatornák: Nagy kár lett volna, ha Shawn cikke végleg eltűnt volna az internet mélységeiben.

Harmadik szülinap



2011. nov. 10. 21:05 - írta Desmond Wallace

Ha próbáltátok napközben elérni a blogot, akkor azt tapasztalhattátok, hogy a freeblog határozatlan ideig karbantartást végez. Nos, a nagy karbantartás eredménye az lett, hogy minden freeblogos blogról eltűntek az augusztus 27. utáni bejegyzések, na meg az azóta írt hozzászólások.

Nagyon remélem, hogy ezek a bejegyzések és kommentek nem végleg tűntek el, mert az igen nagy probléma lenne. Nagyjából 100 bejegyzés és vagy 400 komment tűnt el nyomtalanul. Már az is haladás viszont, hogy egyáltalán meg tudtam írni ezt a bejegyzést, mert egy fél órája még az admin felületet sem lehetett elérni.

Többek között ilyen bejegyzések tűntek el:

szucsitg-interjú

Az összes 2011/2012-es őszi újoncról írt bejegyzés.

A visszatért sorozatokról (TVD, Supernatural, Fringe, TBBT, Sons of Anarchy, stb.) írt bejegyzések.

Pár filmkritika: Forráskód, Amerika kapitány, Förtelmes főnökök, A 23-as szám, stb.

Pár sorozatlány (pl. Britt Robertson, Nina Dobrev) és mozilány.



2011. nov. 2. 9:51 - írta Desmond Wallace

Igazából nem teljesen új, ahogy azt látjátok is, hanem a fejléc egyes elemei lettek kicserélve, lecserélve, módosítva. A fejléc ismét Haky munkája. Ezúton is köszönöm! Remélem, hogy nektek is tetszik.

A háttér szintén módosult, ez nem biztos, hogy így marad. Abban is gondolkodom, hogy valamilyen blogra szabott háttérképet kéne beszúrni a két oldalra, de ez még csak gondolat. Vélemények jöhetnek kommentben.



2011. okt. 4. 16:51 - írta Desmond Wallace

Olyan mintha 1000 éve lett volna 2008. október 4-e. Ekkor indítottam ugyanis útjára kicsiny blogomat, szóval ma lett 3 éves a blog, megkezdődik tehát a negyedik évad. Az első bejegyzés még csak egy kis bemutatkozás volt, majd az első igazi írás a Seeker-ről szólt. Három év azért már elég hosszú idő, szóval van mire emlékezni.

Persze a kezdetek óta már sok minden változott. Az utóbbi hónapokban már vendégírásokkal is gazdagodott a blog. Én magam is igyekszem mindenről beszámolni, amit láttam. A sorozatok nagyobb hangsúlyt kapnak a blogon, de azért a filmeket sem hanyagolom. Nyáron például a mozivarázs játék mozgatta meg az olvasókat. Ennek hamarosan várható folytatása is, csak most a sorozatoké lesz a főszerep.

Három év alatt 1876 bejegyzés és 5986 komment született. Ez azt jelenti, hogy naponta 1,7 bejegyzés kerül ki a blogra, míg 5,4 hozzászólást írtatok. Ez a három év átlaga. Ha az utóbbi egy évet nézem, akkor azt mondhatom, hogy 685 bejegyzést (1,87/nap) írtam és 2845 komment (7,79/nap) született, tehát egyre jobban kifejtitek a véleményeteket a bejegyzésekről.

Köszönöm mindenkinek, aki olvas vagy hozzászól a bejegyzésekhez. Külön köszönet azért is, ha linkelitek a blogomat vagy az egyes bejegyzéseket. Végezetül pedig egy kérdést intéznék még hozzátok:

Van-e olyan sorozat vagy film, amit az egyik írásom miatt kezdtetek el nézni, néztetek meg?

További jó olvasást kívánok! Semmi extrát nem ígérhetek a jövőre nézve, a blog továbbra is főleg a sorozatokkal és filmekkel fog foglalkozni, esetenként kiegészítve némi más jellegű bejegyzéssel.



2011. szept. 22. 22:01 - írta Desmond Wallace

Ahogy azt észrevehettétek, az utóbbi időben csak csökkentett módban üzemel a blog. Ennek természetesen nem az ötlethiány az oka, még csak nem is az, hogy nem nézek semmit, hanem az időhiány.

Van jó pár bejegyzés, ami készül már egy ideje, például A hódkóros kritika is már vagy egy hete készül, egyszer csak sikerül majd be is fejeznem. Aki még nem látta, addig pótolja, mert megéri.

Szóval a rengeteg premiertől már csak a meló több, így ha valamelyik új vagy régi sorozatról szeretnétek írni, akkor bátran jelezzétek ezt felém itt a kommentekben. Bőven lesz hely mindennek, szóval tiétek a pálya.

Persze én is igyekszem aktivizálni magamat, de ha összeszámolom azt, hogy a következő két-három napban mennyi mindent kéne néznem... hát csak mosolyogni tudok rajta.



2011. júl. 11. 9:19 - írta Desmond Wallace

Újabb mérföldkőhöz ért a blog, mivel tegnap megszületett az 5000. hozzászólás is a blogon, amely Chembio nevéhez fűződik. Köszi mindenkinek, aki hozzájárult ehhez a szép számhoz! A kommentek nélkül jóval kevesebbet érne minden bejegyzés. Remélem, hogy még sokáig maradtok, aztán tovább gyarapítjuk a kommentek számát. Én pedig, illetve olykor a vendégbloggerek, a bejegyzések számát. Jelenleg egyébként már 5026 hozzászólásnál tartunk.



2011. jún. 28. 16:34 - írta Desmond Wallace

Az elmúlt időszakban nem sok bejegyzést olvashattatok. Ennek csak az volt az oka, hogy szinte semmi szabadidőm sem volt. Nézni is alig néztem valamit, a hírek követésére és az írásra pedig már végképp nem maradt energiám. Most ennek vége. Minden visszaáll a régi kerékvágásba. Jönnek majd a bejegyzések. Hamarosan érkezik például a véleményem a Killing 1. évadáról, de lesz újra interjú is, valamint egy meglepetéssel is készültem így nyárra. Remélhetőleg elnyeri majd a tetszéseteket, és kommentekben megosztjátok majd a gondolataitokat, mivel most ez lenne a lényeg. Hamarosan majd kiderül, hogy mit is tervezek. Szóval visszatértem, nem menekültök tőlem nyáron sem.



2011. máj. 14. 13:09 - írta Desmond Wallace

Mindig a május a legkeményebb hónap. Ilyenkor van a legtöbb munkám, aztán meg itt a sok finálé, na meg az upfronts is. Tegnap este már volt egy vérengzés. Sok sorozatot elkaszáltak (pl. The Event, V), de rendeltek is be pár új évadot (pl. A hidegsebész, Vásott szülők, Chuck). Jön majd ősszel a CW-n Ringer, amelyben Sarah Michelle Gellar lesz a főszereplő. Bővebb preupfronts infók itt és itt.

Sajnos - főleg a meló miatt - nem tudok annyit írni a blogra, amennyit szeretnék. Szóval én örülök is annak, hogy itt az évad vége.

Jön majd a Justified finálé írás is, meg még sok más tervem is van. Minden csak idő kérdése, de semmi sem fog elmaradni. Mindenről írok majd, amit nézek, csal lehet, hogy nem lesznek naprakészek a bejegyzések. A következő két hétben lehet, hogy csökkentett módban megy majd a blog, de az is előfordulhat, hogy nem is fog meglátszódni rajta semmi.



2011. jan. 23. 19:14 - írta Desmond Wallace

A blogot illetően mindig a sablonnal van a legnagyobb bajom. Egyrészt nincs kedvem vacakolni mindenféle kóddal, másrészt meg nem is nagyon értek a sablon pofozgatásához.

Ez a bejegyzés most azért született, ha valakinek valamilyen javaslata van a blog kinézetével kapcsolatban, akkor ide nyugodtan leírhatja. Aztán majd meglátom, hogy tudok-e valamit javítani a hiányosságokon.

Háttér, betűméret, oldalsáv, meg minden egyébről jöhetnek az ötletek. Tiétek a szó.



2010. dec. 31. 11:02 - írta Desmond Wallace

Az elmúlt 12 hónapból szemezgetnék ebben a bejegyzésben. Egy kis statisztika a mögöttünk lévő évről.

Még nyáron kérdeztelek meg Titeket, hogy Miért olvastok?, amire elég sok komment érkezett. Megszavaztátok az évtized legjobb filmjeit, valamint arról is nyilatkoztatok, hogy melyek a kedvenc horrorfilmjeitek.

Számomra fontos sorozatok értek véget ebben az évben. Ilyen volt a LOST, a 24 és a Legend of the Seeker is. A nyári daráim közül pedig kétségtelenül a Csillagközi romboló volt rám nagy hatással.

2010 legolvasottabb bejegyzései a következők voltak.

A filmeket tekintve érdekes, hogy leginkább a Kick-Ass-ről alkotott véleményemet olvastátok. Majd az Eredet és a Fűrész 3D következik a sorban.

Sorozatoknál a Spartacus évadzáróról írott "kritikát" olvastátok a legtöbben, majd a LOST sorozatzáró és A katedrális következett. Nem sokkal maradt le a dobogóról a Legend of the Seeker sorozatzárója sem. Ezek mellett szívesen olvassátok/olvastátok a Supernatural és TVD bejegyzéseket is. Legalábbis ezt mutatja a statisztika. Nagyon népszerű bejegyzés volt még nyáron a Top 10 sorozat (2009/2010).

Természetesen a sorozatlányokra akadnak rá leginkább az egyszeri látogatók, így azok a legnézettebb bejegyzések. E tekintetben Nina Dobrev végzett az élen, majd a Vámpírnaplók lányai jöttek, a harmadik pedig Peyton List lett.

A blog meg így év végére elérte az egymillió elérést. Nem tudom, hogy ez - így 26 hónappal a blog indulása után - jónak számít-e, de mindenképpen mérföldkő a blog "életében". Ez nem egyedi látogatást jelent. Ahhoz még jó sok látogató szükséges.

Született már két vendégkritika (True Blood 3. évad, Community 1. évad) is az éven. Ezeknek a számát lehet majd még gyarapítani jövőre.

A kommenteket időnként picit hiányolom a bejegyzéseknél. Nem azt mondom, hogy nem szóltok hozzá az olvasottakhoz, de úgy látom, hogy sokan csak olvasnak, de nem véleményeznek. Biztos mindenki egyetért a leírtakkal.:) Viccet félretéve, akkor fura számomra a kevés komment, amikor például 1:100-hoz az arány, a komment száma és az olvasottság között.

Az olvasottság valamelyest nőtt az elmúlt 12 hónapban, de nem olyan nagy mértékben, mint tavaly.

A legnépszerűbb kereső kifejezések a következőek voltak: Nina Dobrev, Julianna Guill, Yvonne Strahovski, Nicki Aycox, Bridget Regan, Kaley Cuoco, Laura Vandervoort, Spartacus Blood and Sand, Alona Tal, Tabrett Bethell. A 11. helyen pedig a desmond wallace kifejezés áll.

Jövőre nem ígérhetek mást, mint amit már eddig is megszokhattatok tőlem. Holnapra még van egy időzített bejegyzés. Az még biztos, hogy kikerül, de a folytatás már több tényezőtől is függ. Ezekkel az év végi listákkal bizony sok idő elment, így kicsit bele is untam a blogolásba. Szóval kell egy kis lazítás, hogy visszajöjjön a kedvem.

Mindenkinek jó bulizást mára! Mára már nem tervezek több bejegyzést. 2011-ben találkozunk. Ha valamiről megfeledkeztem volna, majd emlékeztettek kommentben.



2010. dec. 26. 17:16 - írta Desmond Wallace

Közeledik az év vége, ilyenkor mindenki összegezi az elmúlt évet. Én is így teszek a jövő héten. Majdnem minden napra jut majd valami érdekesség. A Tovább után találjátok a "menetrendet".

Tovább »



2010. nov. 8. 20:36 - írta Desmond Wallace

Valamit elbarmoltam a sablonnal, így vissza kellett térnem az eredeti gyári sablonhoz. Azon próbálok most variálni. Egyelőre elég gyenge eredménnyel, de már egy picit jobb, mint volt. A fejlécből kéne eltávolítani azt a csíkot valahogy. A háttérkép még nem tudom, hogy marad-e. Javaslatokat elfogadok.

Ha valaki ért a sablon birizgálásához, akkor kisegíthetne egy kicsit. A legolvasottabb bejegyzéseknél be kéne állítani azt, hogy csak az aktuális hónapot listázza. Kéne még olyan is, hogy "legtöbb komment". A kiemelt bejegyzéseket se tettem még vissza, így most nem érhető el az oldalsávból például a filmes naplóm és a többi.

Talán hétvégére majd sikerül valamennyire gatyába rázni a blog kinézetét, mert egyelőre nem tetszik nekem.



2010. okt. 4. 6:00 - írta Desmond Wallace

Két év telt el azóta, hogy belevágtam a blogolásba. Ezzel kapcsolatban egy dolog biztos: nem bántam meg. A jövőben is igyekszem majd elmondani a véleményemet a filmekről, sorozatokról, így nem maradtok majd bejegyzések nélkül.

Két év alatt 1191 bejegyzést követtem el, amelyekhez 3141 hozzászólást írtatok. Próbálok minden nap írni valamit, de ez nem mindig sikerül. Persze van olyan nap is, amikor akár 3-4 bejegyzést is olvashattok. Ahogy látjátok a sablon továbbra is változatlan, nem sok kedvem van hozzányúlni, meg nem is értek hozzá. Talán egy jó háttér azért kellene, hogy ne legyen ennyire fehér a képernyő. A fejléc viszont egy kicsit módosult, amit ismét Haky készített el. Köszi!

A kereső kifejezések között sok érdekességet is találtam, de szeptemberben a következő öt volt az, ami leginkább ide vonzotta az alkalmi látogatókat: nina dobrev, jessica alba machete, desmond wallace, a hős legendája, spartacus blood and sand 2. évad. A színésznőkről készült bejegyzések természetesen nagyon népszerűek a képkeresőknél, de azért örülök, hogy nem csak a jó képek miatt találnak ide az emberek.

Úgy veszem észre, hogy vannak hűséges látogatói a blogomnak, így most főleg hozzájuk szólnék. Eddig csak tőlem olvashattatok mindenféle írást, de talán kellene egy kicsit színesíteni a blog arculatát. Nem tudok, illetve nem is akarok minden sorozatot, filmet megnézni, így ezekről kitennék vendégírásokat. Ha az oldalsávban a Kapcsolatra klikkeltek, akkor megtaláljátok az e-mail címemet, amire küldhettek kritikákat. Garanciát nem vállalok arra, hogy ki is kerülnek a blogra, így inkább előre kérdezzétek meg levélben, hogy jöhet-e az adott témáról kritika. CSI sorozatok kritikája például biztos, hogy nem érdekel. Filmekből meg olyan nem, amit én is meg akarok majd nézni. Azt meg majd meglátjuk, hogy lesznek-e ilyen vendégkritikák, illetve bejönnek-e a látogatóknak. Akit már ismerek kommentekből vagy twitterről, az előnyt élvez.

Ennyi változás lenne tehát a továbbiakban. Túl sokat már nem tudok hozzászólni a két évhez. Én még maradok, és próbálom minél jobbá tenni kicsiny blogomat. Köszi mindenkinek, aki olvas! Ha gondoljátok, akkor olvassatok ezután is, kommentekben meg leírhatjátok a véleményeteket az adott témáról, ahogy eddig is tettétek. Külön köszönet azért is, ha linkelitek a blogomat, vagy akár az egyes bejegyzéseket.



2010. jún. 26. 16:45 - írta Desmond Wallace

Ez az 1000. poszt a blogon. Mit lehet ilyenkor írni? 2008 októbere óta már eltelt egy kis idő. Sok filmet és sorozatot néztem azóta, és a nagy részükről írtam is bejegyzést. Ahogy nézegettem mostanában, hogy miket írtam akkoriban, arra jöttem rá, hogy az utóbbi időben mintha hosszabb kritikákat/véleményeket írnék.

Köszönet jár mindenkinek, aki olvas, aki kommentel (jelenleg 2513 a számuk), és azoknak is, akik linkelték valamelyik bejegyzésemet. A jövőre nézve csak annyit tudok ígérni, hogy a blog marad olyan, amilyen eddig volt, én is maradok, és ameddig élvezem a filmeket, a sorozatokat, illetve belefér az időbe, igyekszem minden nap valami újjal jelentkezni.

A sablont nem hiszem, hogy birizgálni fogom (bár van egy másik, amit lehet, hogy kipróbálok majd), de a fejléc le lett cserélve, a dicséret pedig Haky-t illeti.



2010. jún. 17. 10:32 - írta Desmond Wallace

Nemsokára át fog lépni a blog egy mérföldkövet. Ezért úgy gondoltam, hogy előtte megállok egy pillanatra és próbálom az olvasókat, kommentelőket, vagyis Titeket kifaggatni. Arra lennék igazán kíváncsi, hogy miért olvassátok a blogomat? Ehhez persze még jöhetnek egyéb kérdések is: Mióta olvassátok? Milyen gyakran látogattok ide? Mi tetszik vagy mi nem tetszik benne? Miből szeretnétek többet, miből kevesebbet?

Most tehát a tiétek a terep, kommentekben lehet válaszolni a feltett kérdésekre, illetve nyugodtan lehet kritizálni is. Kíváncsi vagyok.



2010. márc. 31. 20:12 - írta Desmond Wallace

Az elmúlt napokban nem foglalkoztam a bloggal. Ennek egy oka volt. Vírusos volt a gépem, így rendbe kellett rakni. Nem is nagyon voltam gépközelben, így a netre is csak ritkán tudtam felnézni. A géptelenségből következik, hogy még jobban lemaradtam a sorozatokkal meg a filmekkel, mint eddig. Még például a legutóbbi Seeker-t se láttam, pedig kíváncsi vagyok már rá, mert sok rosszat írtatok róla. A Spartacust viszont még sikerült megnéznem vasárnap este. Erről majd írok is mert van miről. Egy pozitív hozadéka volt a géphiánynak, tegnap megnéztem a True Blood pilotot, és bejött.

Holnap valószínűleg már értelmesebb poszt is várható, de még fel kell hoznom magam, minden téren.



2010. jan. 29. 17:42 - írta Desmond Wallace

A tavalyi év látogatottsága, a freeblog statgépe szerint, diagramban kifejezve.

Tovább »



2009. dec. 6. 9:32 - írta Desmond Wallace

Vagy lehetne stílszerűen, a következő rész tartalmából is a bejegyzés címe. Van pár elmaradásom, amiknek már ki kéne kerülnie a blogra. Leginkább azért írom le, hogy számba vegyem ezeket és ne felejtsem el őket. Bővebben az "Elolvasom" után.

Tovább »



2009. okt. 4. 7:33 - írta Desmond Wallace

Pont egy éve indítottam útjára a blogot. Egy év alatt 555 bejegyzés és 1171 komment született.

A filmek és a sorozatok világa már régóta érdekelt. Filmes magazinokat (Vox, Cinema, Total Film) valamikor a 90-es évek végén kezdtem venni, onnan frissítettem a filmes ismereteimet, majd jó három éve (mióta van itthon netem) a különböző blogok olvasásával már naprakésszé váltam a filmes, sorozatos hírek világában. Aktív kommentelő is lettem néhány helyen, főleg a sorozatjunkie-n (többet kommenteltem, mint manapság) meg egy sorozatos fórumon.

A blog indításán már sokat gondolkoztam, mert nem elégedtem már meg azzal, hogy pár sorban leírom erről-arról a véleményemet. Szerettem volna kicsit bővebben is megosztani a gondolataimat az interneten, s erre kiváló lehetőség a blogolás. 2008. október 4-én így útjára indult a Desmond Wallace blog. Kezdetben csak néhány tucat ember tévedt ide naponta, de aztán szépen növekedésnek indult a látogatottság. 2009 márciusától nőtt meg jelentősebben a látogatottság, és mostanában naponta 500 körül van az egyedi látogatók száma. Úgy gondolom, ez nem olyan rossz szám.

Leginkább képkeresővel szoktak ide tévedni az egyszeri látogatók. Ezt bizonyítják a leggyakoribb kereső kifejezések is: Odette Yustman, Julianna Guill, Nicki Aycox, Kaley Cuoco, Jessica Marais, Leah Cairns, Alkonyat, Diane Kruger, Bridget Regan, Keira Knightley, Katie Cassidy, Summer Glau. Az meg külön öröm, ha külföldi fórumon hivatkoznak az emberre.

Az gondolom látszik, hogy a Legend of the Seeker sorozat kiemelt fontossággal bír a blogon. Goodkind rajongóként persze ez nem meglepő. Persze azért a többi kedvencemet se hanyagolom (Lost, Supernatural), na meg a filmélményeket se szoktam szó nélkül hagyni.

Nem ígérhetek mást, csak azt, amit már eddig is megszokhattatok tőlem. Sorozatokról, filmekről, esetleg könyvekről fogok írni a jövőben is, na meg néha egy-két énblog bejegyzés is születik majd. A zenék és a videók is maradnak, na meg a sorozatlányok kategória.

A blogolást még élvezem - bár néha sok időt elvesz egy-egy bejegyzés (főleg a sorozatlányok) - így egy ideig még biztos, hogy naponta frissül majd a blog. Maximum egy-egy nap marad majd ki.

Az új fejléc nem az én érdemem. Sajtosrolót illeti a dicséret. Még egyszer köszönöm! SpockCooper is jó bannert készített, köszönöm ezt is, a későbbiekben valószínűleg majd fogom használni.



2009. máj. 4. 19:39 - írta Desmond Wallace

Van néhány poszt, amit meg kéne írnom mostanában, de nem nagyon van kedvem. Nagyon jó az idő, szóval inkább kint vagyok a természetben, mint a monitor előtt. Mondjuk vagy 30-40 mm csapadék elférne már, mert rettenetesen száraz a talaj.

Szóval kéne már írni az Alkonyatról valamit, aztán a legutóbbi Legend of the Seeker is megérdemel egy bejegyzést. A Dollhouse 11. részét a tervek szerint ma este megnézem, így arról is várható egy poszt. A Fringe-ből is fel kéne már hoznom magam, mert jövő héten finálé.

A képregényfilmekről is ígértem már korábban egy irományt, de még azzal se állok sehogy se.

Ez volt akkor a következő részek tartalmából bejegyzés. Ha valamit mégis kihagynék, tessék számonkérni! Vagy lehet kommentben jelezni, hogy mit hiányoltok a blogról.

Most meg megyek futok vagy 2-3 km-t.:)



2009. márc. 12. 19:03 - írta Desmond Wallace

Néhány gondolat, infó, kulisszatitok kicsiny blogommal kapcsolatban. De csak az "Elolvasom" után annak, akit érdekel.

Tovább »



2008. dec. 22. 17:18 - írta Desmond Wallace

   Az előző bejegyzés volt a 100. Ebből az alkalomból gondoltam, hogy szentelek eme "jeles" eseménynek egy külön posztot. Egy kis visszatekintés, összegzés, statisztika. Október 4-én kezdtem neki a blogolásnak. Ennek egy lényeges oka volt: kevés infót találtam a magyar oldalakon a Legend of the Seekerről, így gondoltam, amit magamnak összeszedek, azt megosztom másokkal is. Ez így magában elég unalmas lett volna, így szinte minden van itt, amit írhatok, inkognitóm felfedése nélkül.:)

80 nap alatt sikerült összehozni ezt a 100 bejegyzést. Ez azt jelenti, hogy voltak napok, amikor 4-szer is jelentkeztem, de előfordult az is, hogy két napig semmit sem írtam. Az olvasottság alapján (nyílván ez nem teljesen pontos adat, mert ha csak a főoldalon olvassa az ember az adott posztot, ez nem jelenik meg plusz olvasóként) a legnépszerűbb bejegyzések a következőek voltak:

Az olvasók száma szépen lassan növekszik. A kommenteket szeretem olvasgatni, ezért köszönet illeti a kis számú, de lelkes hozzászólókat.  Arra kíváncsi lennék még, hogy vannak-e olyan olvasók, akik rendszerint visszajárnak, csak nem szólnak hozzá a bejegyzésekhez. Vannak ilyenek? Jelentkezzetek!:)
Röviden ennyi. Ilyen bejegyzés - terveim szerint - a közeljövőben nem várható. Én itt leszek, majd írkálok, akit érdekel olvashatja a gondolataimat a sorozatokról, filmekről és egyéb számomra fontos dolgokról.


2008. nov. 26. 16:10 - írta Desmond Wallace

   Szoktam nézegetni a blogom statisztikáját. Látogatók száma, kereső hivatkozások stb. Nem árulok el azzal nagy titkot, hogy nincs nagy látogatottság. Ami viszont számomra meglepő, hogy milyen sokan látogatják a blogot az USA-ból. A tegnapi nap a következő volt a helyzet:

USA 51,02%
Magyarország 38,78%
Ismeretlen      10,2%

Ilyenre még nem volt példa. Eddig is 20-30%-on állt az Egyesült Államok, de eddig még nem  előzte meg hazánakat. Érdekes.