Seth McFarlane nem győzött meg, pedig van ebben a sorozatban potenciál, de az első évad nem győzött meg arról, hogy ezt nekem folytatnom kell.

Az első évad eléggé rövidke volt, így talán még ekkor nem találta meg az igazi hangját a sorozat, de a poénok nagy része nekem nem jött be. Hiába van benne irónia és magasabb műveltségre is igényt tartó humor, mégsem tudtam élvezni az epizódokat. A családfő kifejezetten idióta, és rendszerint csak idegesített a hülyeségeivel. A többiek pedig eddig eléggé semlegesek voltak számomra.
Egy karakter viszont kimagaslott a pár rész során, ez pedig a világuralomra törő kisbaba, Stewie. A legjobb jelenetek és a legnagyobb dumák is az ő nevéhez kötődnek. Nem tudom, hogy a későbbiekben kap-e nagyobb szerepet a gyerek, de én egyértelműen őt állítanám a középpontba.
Szóval eddig nekem nagy csalódás a Family Guy, de talán Ti majd meggyőztök arról, hogy érdemes folytatnom ezt az animációs családregényt.
)Szerintem se hagyd abba, bár az rossz jel, ha az első évad nem tetszett, én már azon is fetrengtem. Később egyébként minden évaddal csak jobb és jobb lesz - aztán úgy talán a 7-8. évadra már kicsit elfárad, de attól még nagyon állat egy sorozat ;)
Az első évad nekem se jött be, újranézés után se, de a második évadban (már nem emlékszem pontosan melyik résznél) nagyon ráéreztek a karakterekre és a 7. évadnál érezhető először, hogy némi ötlettelenség pár részbe becsúszott. A 8-9. évadnál azt éreztem keresi magát a sorozat és akadnak már olyan részek, ami nem igazán telitalálat. 10. évad kiegyensúlyozottabb lett. Sokkal jobbnak érzem a mai napig a Family Guy-t, mint amivé az aktuális South Park részei váltak, így azt már tíz hónapja egyáltalán nem nézem.
@Skate: A South Parkkal valahol a 14. évadban maradtam le, de már a 8-9. évad körül eléggé megfáradtak Cartmanék.
@Desmond Wallace: A South Park 10-14. évad között a részek közti hullámvölgyek a legerősebbek, de a 15. évadra úgy éreztem, hogy beletörődött Stone és Parker, hogy nem tud szinte semmi érdekes sztorit kitalálni, így jöttek a nagy hányadrészt az egyhangú részek. Szimpla öncélú polgárpukkasztás meg már kevés, 15x01-nél és ezen a ponton már ez erősen zavaróvá vált.
Jelenlegi animációs komédiák közül a Family Guy-on akad még olyan, mely már nem a fénykorát éli, de készülnek élvezetes részei: Futurama (első 5 évad nagyon jó, főként a piás robot, Bender miatt), Simpson család (mindenki a 14.évadtól számítja a romlást, de a 17. évadnál érezhető inkább romlás), Kertvárosi Gettó (egy a hibája, hogy a mai napig nem tudni, mikor lesz a 4. évad)
Na nem azért mert írtam róla (3 helyre is..:D), de az animációk között feltétlen megemlítendő a prosztó, ám zseniálisan szórakoztató Archer. Igaz, nincs hozzá szinkron.
Ott van még a beteg humorral ellátott Drawn Together (Firka villa) is. Igaz csak 3 évados meg az utolsó részek elég lagymatagra sikeredtek, de az is megér szerintem egy próbát.
Family Guy-t meg szerintem folytasd mert nekem se jött be annyira az első évad, (nálam is a 2-3. évadtól kezdett beindulni) de ha tényleg nagyon nem adja ez a fajta humor akkor felejtős.
A South Park és a Family Guy számomra csak néhányszor 20 percre szuperálnak - értsd, ha elkapok 1-1 részt valahol. Viszont az Archert bátran ajánlom, míg az előbbi kettő állítólag fárad, ez utóbbi masszívan tartja magát 8-9-10-es pontszámon részről részre :))
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
Tessék kitartani ,a második évad második felére fog igazán kiforrni...:)
A második évad harmadik részét feltétlen nézd meg, én azzal tudtam téríteni, és mert jó..:)
Stewie sokat fog szerepelni, 5-6 évadig tartani fogja még a Lois/világ ellenes vonalat. Briannak is lesz sok dumája, Quagmire is király lesz.
Peter az Peter, ő vagy nagyon jó, vagy nagyon idegesítő, ez hozzátartozik a csomaghoz. Egy buta, korlátolt valaki, pont mert hogy ő a családfő, a "hagyományos" családmodell szerint. Irónia, miként maga a sorozat is az, hála égnek..:)