2012. júl. 27. 19:24 - írta Desmond Wallace

Általában azt szokták mondani, hogy napjainkban már nincsenek jó horrorok. Én ezzel az állítással most szembemennék. A 80-as évekre nosztalgiával szoktunk visszatekinteni, hiszen sok klasszikus horror ekkor készült el. Igen, születtek nagyon jó és emlékezetes horrorfilmek, de nem több, mint az azt megelőző, vagy a későbbi évtizedekben. Én azt mondom, hogy igazából sose egyik korszakban sem készült sok jó horror.

A legtöbb horrorfilm nem ér el egy bizonyos színvonalat a filmek között, de a rajongók (mint én is) megnézik szinte az összes vackot, amivel a műfaj szolgálhat. A sok rossz horror között pedig mindig akad néhány gyöngyszem, ahogy a 21. században is készülnek jó horrorok. Ezeket szedtem most össze egy kis csokorba.

A horror és a thriller között nem lehet éles határvonalat húzni, különösen az utóbbi években, így a listára felkerült néhány olyan film is, ami nem igazán horror, hanem inkább brutális thriller. A listáról még annyit, hogy a horror-vígjátékokat nem vettem számításba. A Tovább után találjátok a listát, amelyben évekre lebontva szedtem össze azokat a horrorfilmeket, amelyek számomra kiemelkedtek a horrormocsokból.

2001

Aki bújt, aki nem /Jeepers Creepers/: Victor Salva filmjében egy testvérpár (Gina Philips és Justin Long) menekül egy emberevő lény elől. Trailer.

2002

A harag /Ju-on/: Igazi félelmetes japán horror, amelyben borzongató légkör uralkodik. Trailer.

Kabinláz /Cabin Fever/: Eli Roth első mozifilmje volt ez, amelyben rögtön letette a névjegyét. A félelem forrása ezúttal egy húsevő vírus. Trailer.

2003

A texasi láncfűrészes /The Texas Chainsaw Massacre/: Merész vállakozás volt ez a remake, de Marcus Nispel az eredetihez méltó filmet rendezett. A főszerepben Jessica Biel látható, akit akkoriban még csak a tévéből ismerhettünk. Trailer.

Halálos kitérő /Wrong Turn/: Az erdei mutánsok első akciója is vérbeli slasher volt, amelyben Eliza Dushku sikoltozott. A folytatások már felejtősek, de az első rész mindenképpen emlékezetes alkotás. Trailer.

Freddy vs. Jason: 2003-ig kellett várni, hogy a két horrorikon összecsapjon a vásznon, de megérte. Kritika. Trailer.

2004

Fűrész /Saw/: "Kezdődjön a játék! Élsz, vagy meghalsz? Te döntesz!" James Wan és Leigh Whannell egy sikeres sorozatot indított útjára 2004-ben. Brutális, de csavaros történet, a végén egy igaz WTF-fel. Trailer.

Holtak hajnala /Dawn of the Dead/: Ismét egy remake, amely megállta a helyét. Zack Snyder már az első rendezésével nevet szerzett magának, és letette az asztalra az egyik legjobb zombifilmet. Trailer.

2005

Ördögűzés Emily Rose üdvéért /The Exorcism of Emily Rose/: Ezt a filmet először moziban láttam, és nagyon ütött. Igazából ez egy drámába oltott horror, ami a kevés horrorjelenettel hozza rád a frászt. Számomra ez a legjobb ördögűzős film. A kiváló történethez remek karakterszínészek dukálnak: Tom Wilkinson, Laura Linney, Jennifer Carpenter. Trailer.

Fűrész 2 /Saw II/: A második rész elhozta nekünk a filmtörténelem egyik legjobb gonoszát, aki csak közvetett módszerekkel gyilkol. Persze a döntés még mindig a "játékos" kezében van. Majdnem volt olyan jó, mint az első rész. Trailer.

Motel /Hostel/: Eli Roth második rendezése, amely nem fest túl kedvező képet Szlovákiáról. Az erőszak néhol már túlmegy bizonyos határokon, de a történet jó, és lehet drukkolni amerikai barátainknak. Trailer.

2006

Sziklák szeme /The Hills Have Eyes/: Ismét egy remake, ami jól sikerült. Ez is eléggé brutális, de kifejezetten izgalmas darab, így simán újra lehet nézni még jó párszor. Alexander Aja első amerikai filmje, ami nekem jobban tetszett, mint a Magasfeszültség. Trailer.

Hideg préda /Fritt Vilt/: Norvég slasher, amelyben egy csákányos gyilkos szedi az áldozatait. Izgalmas kis horror ez. Kritika. Trailer.

Fűrész 3 /Saw III/: Még a 3. rész is simán a jobb részek között van. A történet és a csavar is egész jó volt, de a folytatásokból már elszállt a kreativitás. Trailer.

A balta /Hatchet/: Adam Green egy olyan slashert hozott össze, amely tiszteleg a 80-as évek hasonló alkotásai előtt. A gore mellett vannak benne apró poénok is, amelyek kiemelik az átlagból. Sajnos a folytatás már elég vacak lett. Trailer.

2007

Adsz vagy kapsz /Trick 'r Treat/: Az utóbbi évek egyik legjobb horrorja, ami csak nagy nehez jutott el a széles közönséghez. A forgatókönyv zseniális, a hangulat pedig nyomasztó. Michael Dougherty emlékezetes horrort rendezett, amely megidézi Halloween szellemét. Kritika. Trailer.

Halálos hallgatás /Dead Silence/: Remek atmoszférájú horror a Fűrész alkotóitól, amely tényleg tartalmaz néhány ijesztő jelenetet. Kritika. Trailer.

Árvaház /El orfanato/: Remek helyszín, egyedi hangulat és jó forgatókönyv. Nem túl ijesztő, így könnyen fogyasztható spanyol horror. Kritika. Trailer.

2008

Gyilkos kilátások /Eden Lake/: Ez egy angol film, ami elég kemény társadalomkritikát is tartalmaz. Michael Fassbender ekkor még nem volt olyan ismert név, mint manapság. A film elgondolkodtatóan sokkoló. Trailer.

Hideg préda 2 /Fritt Vilt 2/: A második rész is majdnem olyan jó lett, mint az első. A hegyi Jason ismét lecsapott. Kritika. Trailer.

2009

Pokolba taszítva /Drag me to Hell/: Sam Raimi a Pókemberek után visszatért a gyökereihez és levezényelt egy egész jó horrort. Ráadásul a cigányasszony még magyarul is átkoz. Kritika. Trailer.

Az utolsó ház balra: Izgalmas thriller, de a brutalitása miatt a listán van a helye. Egy banda csúnyán ellátja egy fiatal lány baját (bandavezér: Garret Dillahunt), aztán pont a lány családjánál találnak menedéket a vihar elől. Kritika. Trailer.

Péntek 13. /Friday the 13th/: Ez a reboot nem sikerült annyira remekre, de a hokimaszkos csávó miatt mindenképpen szerepeltetnem kellett. Kár, hogy még mindig nem készült el a folytatás. Kritika. Trailer.

2010

I Spit on Your Grave: Ez is egy brutális thriller, amelyben egy nő áll kegyetlen bosszút a bántalmazóin. Kritika. Trailer.

2011

Sikoly 4 /Scream 4/: Wes Craven és Kevin Williamson újra együtt dolgoztak, hogy megalkossák a msáodik legjobb Sikoly-filmet. Az első szintjét nem érhették el, de ez a negyedik rész nagyon jó lett. Igazi meta film. Kritika. Trailer.

Frászkarika /Fright Night/: Az utóbbi évek legjobb vámpíros filmje, amelyben a vámpír tényleg olyan teremtmény, amiylennek eredetileg kitalálták. Itt bizony folyik a vér, nincs idő romantikázásra. Kritika. Trailer.

Ennyi lett volna. Ezeket a filmeket szerintem mindenképpen érdemes megnézni az elmúlt évekből. Remélem, hogy találtok a listán olyan filmet, ami elnyeri majd a tetszéseteket.


Kategóriák

film

Címkék

horror, kedvencek, lista

Eddig 11 komment érkezett ()

  • 1.  papoca (Válasz erre)
    2012. 07. 27. 21:23

    Hú, jól összeszedted.
    Persze van ami nekem nem jött be annyira (Hostel, Péntek 13, Frászkarika) párat meg még nem láttam, ezeket mindenképp pótolni fogom, és van 2, amit én még biztos beírtam volna, de ezek gondolom neked nem jöttek be, vagy nem láttad őket:

    Descent 2005 - még egy ilyen klausztrofób hangulatú filmet nem láttam. Én nagyon kész voltam tőle. (A második része már elég kommersz lett)

    Rec 2007 - Ennek is a hangulatát bírtam leginkább, meg volt egy-két jól irányzott beszaratós rész is benne. (A folytatás itt is felejthető, sőt a 3.résznek simán ott a helye a top 10 leggagyibb horror listán.)

  • 2.  Desmond Wallace (Válasz erre)
    2012. 07. 27. 21:26

    @papoca: A Descent majdnem felkerült a listára. A Rec nekem nem jött be. Lehet, hogy a kézikamera allergiám miatt.:)

  • 3.  khaos (Válasz erre)
    2012. 07. 27. 21:35

    nekem is a descent ami hiányzik a listáról,a szűk helyekkel,sötét képekkel eléggé nyomasztó hangulatot adott
    a másik meg a kör
    (és ha fűrész-sikoly befért, még esetleg egy végső állomás,első nézésre még fiatalabban néha magam mögé kellett pillantani nincs e ott egy rejtélyes árny)

    viszont jó látni végre egy listát ahol nincs fenn a paranormal activity,de valószínűleg csak az említett kézikamera allergia tehet róla

  • 4.  Desmond Wallace (Válasz erre)
    2012. 07. 27. 21:42

    @khaos: A Végső állomás 1 szerintem is jó volt, de az még a múlt században készült, ezért nem fért fel a listára.

  • 5.  khaos (Válasz erre)
    2012. 07. 27. 21:53

    basszus,tényleg,egy évvel pont lecsúszik,bocs :D

  • 6.  Dani (Válasz erre)
    2012. 07. 28. 0:54

    A harag /Ju-on/ kivételével mindet láttam, de most már valamiért nem vagyok oda a japán horrorokért. A Végső állomás 2 még jó volt, a későbbiek nem annyira (az 5. is jó lett, bár kissé lassú volt), a Barlang meg nagyon hiányzik a listáról.
    Valamint ott van még a Rémálom az Elm utcában remake is, ami elég klassz lett, igaz kár, hogy kihagyták a jó humor részét.
    De még említhetek párat:
    Halloween 1, azt ott vannak az Underworld filmek is (igaz azok inkább akciók), a silent Hill, az Orphan (bár ez inkább thriller volt egy két horrorelemmel), Resident Evil 1, 30 days of Night, Halális Hullák Hajnala, Boogeyman, stb...

  • 7.  Somhow (Válasz erre)
    2012. 07. 28. 1:55

    egy szó: Prometheus.

  • 8.  koka (Válasz erre)
    2012. 07. 28. 2:30

    A Frászkarika trailere helyett Sikoly trailer van csak gondoltam szólok :D

  • 9.  Desmond Wallace (Válasz erre)
    2012. 07. 28. 9:24

    @koka: Köszi! Javítottam.
    @Somhow: 2012-es filmeket (mivel még csak az év felénél járunk) nem vettem számításba. A Prometheus, bár vannak benne horror elemek, sokkal inkább sci-fi. Ellenben az Aliennel, ami igazi űrhorror.

  • 10.  stargatelost (Válasz erre)
    2012. 07. 29. 10:18

    Hát ez kicsit mainstream-es lista lett :) Persze nem azt mondom, van ezek között is sok jó film, de azért érdemes a kevésbé ismertebbek felé is kitekinteni, mert nagyon sok zseniális film születik.

    - A Lonely Place to Die
    - Kidnapped (Secuestrados)
    - Hush
    - Julia's Eyes (Los ojos de Julia)
    - Inside (À l'intérieur)
    - Pandorum
    - The Collector
    - In Their Sleep (Dans ton sommeil)
    - The Cottage
    - Martyrs
    - The Road
    - The Divide

    A Kidnapped, Julia's Eyes, In Their Sleep külön kiemelendő, eszméletlenül jók. Szerintem mindenképp tekintsd meg őket :)

    Ja és örülök, hogy Fűrészek is felkerültek a listára, de szerintem mindegyik rész zseniális, egybe megnézve akkorát üt, hogy lehet keresgetni az állunkat egy darabig :D Egyáltalán nem fogyott el a kreativitás, amit Jigsaw sztorijában összecsavargattak, hát brutális.

  • 11.  Desmond Wallace (Válasz erre)
    2012. 07. 29. 16:48

    @stargatelost: A felsoroltak nagy részét tényleg nem ismerem.
    Pandorum: ez nagyon tetszett, gondolkodtam is rajta, de aztán úgy voltam vele, hogy nem illik a listára.

    Mártírok: Kifejezetten utálom ezt a filmet. Ez nem horror, hanem egy óda a brutalishoz. A film feléig kb. még azt mondom, hogy emlékeztet a film egy horrorra, de amit a végén műveltek... az már csak sima öncélú brutalitás. Beteg egy film.

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.