2012. júl. 16. 18:51 - írta Desmond Wallace

A sikeres első rész után nem volt meglepő, hogy elkészül a folytatás. Az első résznél nem voltam mindennel kibékülve, de alapvetően egy szórakoztató alkotás volt. A második felvonás nagyjából azt a szintet hozza, amit az elődje, így nagy panasz nem lehet a látottakra.

Sherlock Holmes: Árnyjáték

Holmes és Watson ismét együtt dolgoznak, pedig utóbbi inkább a feleségével foglalkozna, de a Moriaty által kikényszerített sakkjátszában neki is fontos szerep jut. Röviden így foglalnám össze a sztorit, ami ezúttal nem csak Londonra koncentrálódik.

A film akciódús és látványos, illetve a poénokkal sem fukarkodik. Számtalan helyszínt felvonultat, ami kellő tempót ad a történetnek, de a forgatókönyv nem tudja tartani vele a lépést. Túlságosan nagy horderejű ügyet akartak bemutatni a filmben, ami nem annyira jött össze. Így lett az Árnyjáték okoskodó, noha okos történetnek szánták.

Robert Downey Jr. játékára továbbra is remek. Napjainkban két közönségkedvenc karaktert is remekül formál meg a karrierjét remekül újraindító színész. Jud Law szintén jó Watson szerepében. A kettejük közötti kapcsolat viszont itt-ott már túlságosan elment a homorománc irányába.

Sherlock Holmes: Árnyjáték

Noomi Rapace cigánylánya is a történet szerves része. Rapace alakítása pedig jobban tetszett, mint az első részben Rachel McAdamsé. Megjegyzem, Hollywood-nak még mindig fogalma sincs arról, hogy hogyan néznek ki a cigányok.

Összességében a film élvezetes volt, de kevésbé tetszett, mint az elődje. A fejben előre, lassítva lejátszott bunyók még mindig idegesítének, és ezt sajnos többször is elkövetik a filmben. A Sherlock Holmes: Árnyjáték szórakoztató kosztümös krimi, amelyben a sok akció elfedi a forgatókönyv hiányosságait. Értékelésem: 70%


Kategóriák

film

Címkék

akció, kaland, krimi, sherlock holmes 2

Eddig 2 komment érkezett ()

  • 1.  Koimbra (Válasz erre)
    2012. 07. 17. 11:17

    Kevésbé volt szórakoztató, mint az első rész. Igazán jó, emlékezetes jelenet alig akadt. Rapace karaktere meg csúnyán hanyagolva volt, ott koslatott a szereplőkkel, de lényegében nem csinált semmit.

  • 2.  Benjy (Válasz erre)
    2012. 07. 17. 13:31

    Tetszeni tetszett, de szerintem csöppet alulmúlta 1.részt.Egyrészt túl sok akciót akartak belenyomni a filmbe, ami a nyomozásból vette el az időt.Meg kéne találniuk az egyensúlyt, és a megfelelő adagokat az összetevőkből, mert nem jó dolog, hogy a Sherlock Holes filmről az akcióra asszociálok.
    BTW Adlerrel hamar elbántak.

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.