Legutóbb a sorozatjunkie-n írtam az 1×02-ről. Azóta voltak jobb és rosszabb adások is a műsor történelmében. A szilveszteri műsor például elég gyenge lett, de az 1×05 se volt túl erős adás. A majdnem egyetlen értékelhető elemet viszont sikerült átemelni a mostani műsorba, ahol szintén jól kamatoztatták a Király L. Norbi paródiát. Ez telitalálat volt.

Legutóbb hangot adtam azon véleményemnek, hogy nem kéne erőltetni az igazi vendégek jelenlétét, de így utólag belátom, hogy nem volt igazam. Azóta finomítottak a műsor ezen részén, és sokkal szórakoztatóbb is ez a blokk, mint az elején volt.
A paródiák többsége nagyon ütős volt. Kezdve Fábrytól, folytatva Győzikén át egészen A dalig. Szinte mindegyik nagyon találó volt. Különösen tetszett Orbán Viktor beszéde, de említhetném A dal paródiát is, ahol jól kifigurázták Wolf Kati és Kapócs Zsóka szerencsétlenkedéseit, bár Csiszár Jenőnél már kicsit túlzásba estek a gagyogással.
Győzike és Bea asszony is emlékezetes pillanatokat okozott számomra. A cigányos beszédet meg egyébként is nagyon eltalálták a műsorban, ahogy az átkozódásokkal kapcsolatban is a leleményességről tett tanúbizonyságot a humorista páros.

Harsányi Levente ismét beugrott egy kis vendégszereplésre; gondolom, nagy cimborája lehet a Bagi-Nacsa párosnak.
Összegezve az eddigieket, már csak annyit írnék, hogy talán ez volt az évad legjobb Szálkája. A nézettséget kicsit sokat emlegetik a műsorokban. Gondolom, a következő műsorban ez elmarad, mert most jóval szerényebb nézettséget sikerült produkálniuk, mint legutóbb. Aki szereti a műsort, de valamiért nem látta volna ezt a legutóbbi műsort, itt tudja visszanézni a múlt pénteki poénáradatot. Érdemes. Nálam ez megért egy 7/10-es élményt, több paródia pedig újranézős lesz; vagy már meg is történt.
Többen hiányolták már, hogy Caroline-ról miért nincs rajta a posztereken, promó képeken. Hát most megtört a jég, a csinos szőke vámpírlány két 3. évados képet is kapott, amelyen csakis őt láthatjuk. Vélemény?
Erre vártam már az első részektől, de most úgy néz ki, hogy végre tényleg beindul az évad. Nem értem egyébként, hogy miért kell arra jó néhány epizód, hogy azt a minőséget tudja produkálni a sorozat, amit elvárhatunk tőle. Kétség kívül most láthattuk a 2. évad eddigi legjobb epizódját. Spoileresen folytatom.

Úgy gondoltam, hogy itt az idő arra, hogy felállítsam az erősorrendet a jelenleg nézett sorozataim között. A listán csak azok a sorozatok szerepelnek, amelyekből még tart az aktuális évad. Ezen kívül a tízes mezőnybe csak olyan sorozat kerülhetett bele, amelyiket az amerikai vetítéssel párhuzamosan nézek. A következő sorozatokat kedvelem jelenleg a legjobban.
1. Justified
Egyértelműen a legjobb idei dráma. Az eddigi részek alatt nem sikerült hibáznia a sorozatnak. Sikerült javítani az előző évad gyengeségeit, agy Raylan újra a régi formáját hozhatja. Kár, hogy sorozatos körökben nem annyira felkapott, mint például a Sons of Anarchy.
Tavaly is szinkronnal kezdtem el nézni a sorozatot, így most is magyar nyelven folytatom a Raisong Hope-ot. A tengerentúli és az itthoni finálé között pedig egyébként se lesz egészen két hónap, szóval július elejéig meglesz a heti humoradagom.

Az első évad vége óta sokat nőtt a kis Hope, de ahogy az lenni szokott, most sem ő, hanem becses családja állt a középpontban. Az epizód elején szépen eldalolták nekünk az elmúlt szezon legfontosabb eseményeit, aztán jöhetett az a bizonyos felvétel Jimmy gyerekkorából.
Nem volt igazán kiemelkedő az évadnyitás (ennél fergetegesebb részeket láthattunk tavaly), de még így is bőven akadtak vicces pillanatok az epizódban. A család még mindig nagyon szerethető, hiszen lökött kis átlagemberek ők, akiken jókat lehet derülni. Néha elég egy-egy arckifejezés, és máris mosolyt csalnak az ember arcára.

Szóval visszatért a Chance família, akikben még rengeteg lehetőség van, és remélem, hogy ezeket a lehetőségeket ki is aknázzák majd az írók az évad során. A kezdésre 7/10-et adnék. Továbbra is ez a kedvenc szitkomom. (Sarbrina hajával viszont kezdhetnének valamit.)
A Schwarzenegger-fél két Conan-film mára már klasszikussá vált, de az amerikai producerek úgy gondolták, hogy erről a rókáról még le kéne nyúzni még egy bőrt. Mivel Schwarzenegger még nem találta meg a fiatalság forrását, illetve éppen a kormányzói teendőkkel volt elfoglalva, így egy fiatal színészt kerestek Conan szerepére, akivel újraindíthatják a kimmériai kalandjait.
%2001.jpg)
A rendezéssel a rutinos remake-elő, Marcus Nispelt bízták meg, aki A texasi láncfűrészessel már bizonyított, de azóta nem igazán tudott kiemelkedő filmet készíteni. A Conan, a barbár se lett az. Tisztes iparosmunka, de hiányzik belőle az élet.
Jason Momoa (Csillagkapu: Atlantisz) remek választás volt a szerepre, de ezt már a Trónok harcában is lekönyvelhettük, hiszen van némi hasonlóság a két karakter között. Ezen a téren tehát rendben lenne a film, csak éppen Conan karaktere annyira egydimenziós, hogy az már fáj. A forgatókönyv tehát egy nagy nulla. Pedig az első 25 perc még egészen jó volt, de miután Conan felnőtt, csak egy buta kalandfilmet láthatunk. Conan elindul a bosszúhadjáratára, hogy megölje apja gyilkosát. Közben van kötelező romantika is, hiszen mindig meg kell menteni egy szüzet.
Jól megírt karakterekről tehát nem beszélhetünk, női karakterekről meg pláne nem. Rachel Nicholst azért ki kell emelnem, mert mégiscsak őt kell megmentenie Conan-nek, na meg dögös is a színésznő. A szanészek közül még Ron Perlmant kell kiemelnem, aki jobb alakítást nyújtott, mint a legtöbb filmbéli kollégája.
Volt azért pár jó jelenet a filmben, de inkább azt érzem, hogy ez egy összecsapott munka lett. Főleg a forgatókönyvön kellett volna még dolgozni. A világ - amit könyvek olvasó bizonyára jobban ismernek, mint én - nekem nagyon tetszett, csak nem igazán sikerült kibontani a játékidő alatt. Az látszik, hogy vannak benne lehetőségek.
%2002.jpg)
Összességében egy közepesnél valamivel jobb filmként tekintek 2011 Conanjára. Főleg az első 25 perc miatt ér meg nálam 60%-ot a film. Egy folytatásra azért vevő lennék, ha egy normális történetet írnának hozzá, bár a bukás miatt ez nem túl valószínű.
u.i.: Az elején azért vicces volt, hogy Conanék talpig bundában szaladgálnak, de az ellenség egy szál gatyában.
A hideg hetek után úgy néz ki, hogy idén korán köszönt be a tavasz, ami tök jó. A mai napon már igazi tavaszi időjárás volt: napsütés és 10 fok feletti hőmérséklet. Ez pedig azt jelenti, hogy itt a jó idő, lehet menni a szabadba. Jöhetnek a szabadtéri sportok. Lehet menni futni, túrázni, biciklizni, na meg a kertbe veteményezni.
Ha ilyen marad az időjárás a következő hetekben, akkor valószínűleg tényleg fel lehet készíteni a bringát a tavaszi tekerésekre. Erre vártam már november óta. Egy ilyen túra például nálam is tervbe van véve idén nyárra.
Megérkezett a legújabb 2. évados előzetes is, ami rengeteg új jelenetet tartalmaz. Még bő egy hónap a premierig. A videó minősége sajnos nem a legjobb. Ha lesz jobb verzió, akkor majd cserélem. A legutóbbi promót egyébként itt nézhetitek meg újra, a magyar nyelvűt pedig itt.
Február 27. 21:57: Megérkezett a jobb minőségű videó is.
Magyar sorozatokkal nem igazán vagyunk túl jól ellátva az utóbbi években, de talán most megmozdult valami az országban. Az HBO és az m1 is derekasan próbálkozik, hol kevesebb, hol több sikerrel. A Hacktion negatív példa a jelenlegi hazai sorozatgyártásból, a Társas játék pozitívabb, a Szájhősök pedig egy határozottan kellemes meglepetés az m1-től.

Igaz, hogy a Poén Péntek keretében debütált a sorozat, de eléggé kilóg a péntek esti sorból. Igaz, hogy a Szájhősökben is van némi humor, de egyáltalán nem a poénok dominálnak a sorozatban, hiszen ez nem egy szitkom. Itt sokkal inkább a zene a lényeg, hiszen az egész epizód erre volt felfűzve.
Franci (Debreczeny Csaba) egy énekes, aki a budapesti éjszakában szórakoztatja a vendégeket. Igazi nőcsábász figura, aki minden nőt meg akar hódítani, és ezek az akciók rendszerint össze is jönnek neki. A történet szerint át akarják csábítani egy másik helyre, ahol talán jobban tudja kamatoztatni a tehetségét.
A sztori gyakorlatilag ennyiben ki is merül, de így elsőre abszolút nem tudom emiatt lehúzni a pilotot, hiszen a hangulat remekül kompenzálta a történetbeli hiányosságokat.
Debreczeny Csaba jó választás volt a főszerepre, bár hangilag nem mindig van topon, de a játéka élettel teli, ezeknél a daloknál meg egyébként se a tökéletes hangzás a lényeg. Nem számoltam, de jó pár dalt hallhattunk az epizódban, amelyeknek a többsége nekem bejött.

A színészek alakításáról még nem igazán lehet nyilatkozni, de Reviczky Gábort legtöbbször jó látni a képernyőn, és most sem okozott csalódást. Kapócs Zsóka egyelőre mellbedobással hódít, a többiekre viszont még kevés idő jutott ebben a bevezető részben.
Szóval én jól szórakoztam. Hangulatos, szórakoztató és vidám volt ez a pilot. Részemről ez megér 6/10-et. Kíváncsi leszek a folytatásra is, de egy jobb időpontot találhatnának neki a pénteknél, mert egyszerűen nem illik a Poén Péntekbe.
Az angol nyelvű verziót már láthattuk, de most itt van a Trónok harca 2. évados promójának magyar változata is.
Sokat kellett rá várni, de március 11-én, az előkelő éjfél utáni időpontban (0:50) indul magyarországi hódító útjára A hős legendája, amely sorozatnak elévülhetetlen érdemei voltak abban, hogy ez a blog megszületett.
Még március 11-én délután, egy sokkal kedvezőbb időpontban (14:50) azért megismétlik a dupla részes pilotot. Erre vártunk már nagyon régen, hiszen az 1. évad már 2010 őszen megjelent idehaza is DVD-n.
A sorozatot azt hiszem, hogy nem kell bemutatnom, hiszen rengeteget foglalkoztam vele a blogon. Ha a címkére kattintotok, akkor erről meg is bizonyosodhattok. Itt pedig egy kis nosztalgikus írás olvasható a két évadot megélt fantasy sorozatról.
Azért most csak újfent eszembe jutott, hogy sajnálom én ezt a hivatalosan soha be nem jelentett kaszát. A 2. évad alatt már sokat bosszankodtam a hülyeségek miatt, de hiányzik a Seeker.
Március 11. 0:50. A hős legendája 1×01-02, Cool
Március 11. 14.50. A hős legendája 1×01-02 ismétlés, Cool
Az októberi megújulással jó irányba indult ez az m1, de az utóbbi hetekben több buta hibát is vétettek, amit több odafigyeléssel el lehetett volna kerülni. Az alábbiakban néhány műsorra, valamint a nézettségekre térnék ki. Az utóbbi hónapokban leginkább csak dicsérni tudtam az új műsorstruktúrát, de most inkább a kritikus hangnem fog dominálni.
Itt van rögtön a Hacktion 2. évadának a berendelése. Az 1. évad fináléja még viszonylag elfogadható nézettséget hozott, de a 2×01 már nem nagyon érdekelte a nézőket. Azt hiszem, hogy ezúttal a minőség és a nézettség egymásra talált. Az első pár rész még simán nézhető volt, de utána olyan gyenge epizódokat kaptunk, hogy elment a kedvem a folytatástól. Az évadzárót azért megnéztem, de inkább csak röhögni tudtam az egyes fejleményeken. Óriási hiba volt berendelni a 2. évadot. Nem tudom, hogy mi alapján hitték azt, hogy megéri folytatni a sorozatot, de biztos, hogy nem a nézettséget vették figyelembe.
A Fábry 1×02 - miközben semmivel nem volt rosszabb, mint az 1×01 - nézettsége nem volt túl acélos múlt csütörtökön. (Persze még mindig csatornaátlag fölött teljesít, de sokat esett a nézettség.) Ehhez hozzájön még az, hogy a rendes promót csak csütörtök kora este láthatta a néző, így nem is nagyon tudhattuk addig, hogy kik lesznek aznap este a vendégek. Ha jól tudom, akkor Fábry nagyon aktuális akar lenni, ezért keddenként veszik fel az aktuális műsorokat (teljesen fölösleges ez a sietség, mert semmit sem számítana az aktualizálás), de így alig marad idő az utómunkára, amit az ajánló hiánya is jelezhet. Sokkal jobban járnának, ha már hétfőtől kezdve tudnák promózni a közelgő műsort.
Múlt pénteken láthattuk a Szájhősök első részét, ami a Poén Péntek keretében került műsorra. Csakhogy nem a megszokott Híradó utáni időpontban, hanem egy órával később. Ennek az oka az volt, hogy 16-os karikával nem adhatnák este 8-től a sorozatot. Így viszont felborítottak a nézők által már megszokott műsorrendet, ami szerintem hozzájárult a szerény nézettséghez. Az meg más kérdés, hogy semmi keresnivalója nincs a Szájhősöknek péntek este. Attól, hogy van benne némi humor, még köze nincs a másik három műsorhoz, ami tényleg a Poén Péntekbe való. A Szájhősök szerintem sokkal jobban működne vasárnap este, a Magyarország, szeretlek! után. A Van képünk hozzá, a Szálka és a Banán, pumpa, kurmpli mellé pedig negyediknek bevethetnék a Retró kabarét, amire a nézők is vevők lennének. A Szájhősökről egyébként lesz majd külön írás is.
Péntek esténként van két szitkom is, ami teljesen lehetetlen időpontba került a Négy szellem érkezésével. Korábban se volt túl kedvező számukra a műsorsáv, de ez az éjfél körüli időpont már tényleg vicces. Oké, hogy szombat kora délután ismétlik őket, de ez így mégse túl korrekt megoldás a nézőkkel szemben. A Négy szellemet én meg átraknám az m2-re, esetleg a Dunára. Ott inkább helye lenne, mint péntek este az m1-en, ahol így a humor folyását törik meg.
Március 5-étől főműsoridőben csodálhatjuk majd hazánk harmadik szappanoperáját, a Marslakókat. Szerintem teljesen felesleges (mondom ezt úgy, hogy teljesen hidegen hagy a BK és a JR is), de a legbosszantóbb az, hogy a Híradó utáni sávot kapja meg, így félórával tolódnak majd az esti műsorok (pl. a Fábry és a Poén Péntek is később kezdődik majd). Nagyon kíváncsi leszek majd a márciusi nézettségekre. Az meg külön vicc, hogy a szerződés szerint semmilyen nézettségi elvárás nincs az első évaddal szemben, szóval már zsebben a 2. évad. A dupla részes (vasárnap esti) premiert azért majd megnézem, de azt nem tudom elképzelni, hogy minden hétköznap este követnék egy szappanoperát.
A csatorna leggyengébb napja egyébként a szombat este, amikor messze rosszabb nézettséget könyvelhet el az m1, mint a többi napon. A dal nagyon jól hozott, de egyelőre nincs olyan műsor az m1 tarsolyában, ami méltó utódja lenne. Talán ide hozhatnák a nívós filmeket. Például a Gladiátor is emberibb időpontban kezdődhetne szombat este 20:15-től, mint vasárnap 21:30-tól.
Hát röviden ennyi lett volna. Persze ezeket a kritikákat senki nem fogja olvasni az MTVA vezetőségénél, pedig talán érdemes lenne őket megfontolni.
Már megint jó pár epizód halmozódott fel, aminek az oka ugyanaz, mint máskor is. Ez a bejegyzés csak azért íródott meg, hogy összeszedjem egy helyre a pótolnivalót. Lássuk!
A kommentek és az olvasottság alapján nem sokan nézitek A törvény emberét, pedig jelenleg nem tudnék ennél jobb sorozatot megnevezni. Tavaly nem mindig voltam elégedett a sorozattal, de most, 4 rész után, azt mondom, hogy eddig hibátlan ez a szezon. Nem csak az évadnyitó volt kimagaslóan jó epizód, hanem a folytatásban is tartani tudták a színvonalat.

Gyakorlatilag ugyanazokat az erényeket lehet felvonultatni a sorozat mellett, amelyeket már a szezonkezdéskor is megtettem. Továbbra is remek párbeszédeket hallhatunk, valamint az alakításokról is csak jót lehet mondani. Pár spoilerre azért még kitérek a Tovább után.
Az utóbbi hónapokban már nem nagyon szoktam külön bejegyzést szentelni a promóknak, de most muszáj vagyok. A 2×04 egyébként tetszett (most nem lesz róla külön írás), azt a szintet hozta, mint az előző rész, de még mindig van hova fejlődnie az évadnak. A 2×05 viszont vérbeli Spartacus-epizód lehet. A promó alapján pont az jön majd, amire számítottam. Nagyon várom már. Természetesen spoileres a videó, így a Tovább mögé rejtettem.
Azt már az elején leszögezném, hogy nem szeretem a kézikamerás filmeket. Nekem erősen rombolja az élményt, ha ide-oda rángatják a kamerát, és végeredményben alig láthatunk valamit a képernyőn. Még keresem a kivételt, de eddig nekem se az Ideglelés, se a Paranormal Activity (és még sorolhatnám) nem sűrűn jött be. Ilyen előítéletekkel ültem le megnézni A folyó első két részét.

A történet egyébként érdekelt. Amazonas, eltűnt tudós, meg némi természetfeletti, ami megbolondítja ezt a mentőakciót. Elvileg tehát horrorral van dolgunk, de azért azoknak sem kell félniük, akik nem kedvelik a műfajt. Van benne egy-két ijesztgetés, de nem igazán fajsúlyos a dolog. Nyilván főműsoridőben nem is adhatnának igazi horrort.
A helyszín remek. A Föld legnagyobb folyója kiváló hátteret biztosít a történetnek. A trópusi környezetről asszociálhatunk a Lostra is, de nekem sokkal inkább a szép emlékű Amazon ugrott be, ami sajnos csak egy évadot élhetett meg. Szóval a környezettel nem lesz probléma.

Két rész alapján úgy tűnik, hogy a szellemek erősen jelen lesznek a történetben. Kicsit unom már ezt a témát, de jelen esetben úgy nyúltak a kísértetekhez, hogy tetszett az eredmény. A babás rész különösen érdekes volt. Ez volt a két epizód legjobb momentuma is. Nem minden esetben működött az ijesztgetés, de itt bejött.
A negatívumok közé tudom még sorolni a kisípolásokat, amelyekből van jó pár, de számomra rontják az összképet. Persze így valósághűbbnek hat az egész, csak éppen nagyon mesterkélt az egész.

A színészek között van több ismerős arc is. Közülük Leslie Hope-ot emelném ki, akit anno a 24-ben nagyon csíptem. 10 év alatt nem sokat öregedett a színésznő. Aztán itt van még Bruce Greenwood, aki nagyon hosszú filmográfiával rendelkezik, de számomra a Neve: Senkiben alakított karaktere a legemlékezetesebb. Rajtuk kívül is van még pár ismertebb színész, kivéve a fiatalokat, akiket eddig nem nagyon láttam máshol.
Összességében nem volt rossz ez a két rész. Érdekes a történet, a kézikamerás felvételek nem annyira zavaróak, szóval maradok, és megnézem, hogy mit tudnak még kihozni a maradék 6 részből. Messze nem volt tökéletes ez a másfél óra, de az 1×01-02 nálam 6/10-et érdemel. Téged körülvesz a varázslat?
A múltkor azt írtam, hogy gyengébb részt kaptunk, mint egy hete. Nos, ez az állítás most is megállja a helyét. Kicsit úgy éreztem, hogy túl sok eseményt akartak belezsúfolni ebbe a részbe. A történet sodrása többnyire erény a TVD esetében, de most inkább hátrány volt ez a gyors tempó. Spoileresen folytatom.

Ez eléggé soványka epizód volt így a visszatérésre. Az előző esztendőt ütősen zárta a sorozat, de most megint egy eléggé lassú epizódot kaptunk, amelyben még a feszültségnek se sok nyoma volt. Spoileresen folytatom.

Március 7-én végre itthon is megjelenik a Trónok harca 1. évada. A DVD tartalmáról itt olvashattok bővebben. Az biztos, hogy számomra kötelező vétel lesz. Már csak a Spartacust kéne elhoznia valamelyik magyar kiadónak. A törvény emberéről már nem is merek álmodni.

Ez az epizód is elég lassan indult be, de aztán a második felére rendesen felpörgették az eseményeket. Az évad első két része számomra nem hozta azt a minőséget, amit korábban megszokhattam, de a 2×03 valamelyest már jobban tetszett. Ez epizód második fele meg különösen. Spoileresen folytatom.

Idén tavasszal a Viasat3-on is bemutatkozik a New York-i igazságosztó, vagyis itthon is képernyőkre kerül a legjobb őszi újonc, a Person of Interest. Ehhez van már egy promónk is.
Tavasszal megszállják a mozikat a Holdról visszatérő nácik, akik újra megoldást kínálnak a válságra. Teszik ezt viccesen az Iron Sky című sci-fi vígjátékban. Szerintem két lehetőség van: vagy végigröhögős lesz a film, vagy nagyon rossz. A trailer mindenesetre nem lett rossz.

Sajnos csökken az Alcatraz színvonala. A pilot minőségét eddig egy rész se tudta megközelíteni, ez a mostani meg kifejezetten gyenge volt. Több főszál kéne ide ahhoz, hogy ne csak egy misztikus köntösbe burkolt nyomozós sorozat legyen az Alcatraz. Spoileresen folytatom.

Most egy kis bálra jöttek össze a vámpírok. Kicsípték magukat rendesen, de ez a rész nekem kevésbé jött be, mint a múltkori. Spoileresen folytatom.

A trailer után jó pár új kép is kikerült a netre, amelyeken már az új szereplőket is láthatjuk. Brienne, Davos, Balon, Melisandre és Stannis is látható a képeken. Brienne szerintem telitalálat, de Melisandre elég fura így elsőre. Szerintetek? További képeket errefelé találhattok.

Jövő pénteken - a Poén Péntek keretein belül - újabb sorozat indul az m1-en. A történet "a budapesti éjszakai élet és revük flitteresen csillogó világába vezet". A főszereplő egy bárénekes (Debreczeny Csaba). További szereplők: Reviczky Gábor, Gáti Oszkár, Kapócs Zsóka. A sorozat "atyja" Kapitány Iván (Kútfejek, Üvegtigris, Mindenből egy van). A Szájhősök havonta egyszer kerül adásba, és talán van arra remény, hogy jobb lesz, mint a borzasztó Hacktion.
Újabb előzetes érkezett az új Pókember-filmhez. Ez alapján elég ígéretesnek tűnik a film.
Legutóbb a 10. részről írtam, ami tetszett, de most egy negatívabb hangvételű írát találhattok a tovább után. Spoileresen folytatom.

Úgyis rég' volt már szó a Lostról.
Sokat kellett várni rá, de február 28-án végre megjelenik Magyarországon is a Sikoly 4 DVD. Ráadásul még az első rész is kijön normális kiadásban, amelyen már extrák is lesznek, akárcsak a 4. részhez készült korongon.

A filmről egyébként itt áradoztam.