Az időjárás azért még próbálkozik, de már végérvényesen itt a szeptember, tehát elmúlt a nyár. Véget ért a mozikban a blockbuster-szezon, tévében pedig lassan indulnak az új sorozatok, valamint visszatérnek a nagy kedvencek.
Az elmúlt három hónapban is próbáltam (filmes és sorozatos) szempontból is a legtöbbet kihozni az időmből, így nincs is okom panaszra, hiszen láttam jó filmeket és a nyári darám is egész jól sült el.
A filmek közül kiemelném A téglát, A remény rabjait, a 127 órát, és az X-Men előzményt. Ide kapcsolódik még a mozivarázs játék, ahol sokan megneveztétek a kedvenceiteket.
Nyár elején befejeztem azokat a sorozatokat, amelyekkel elmaradtam (Nikita, Camelot, Outcasts, Chicago Code, Nevelésből elégséges), valamint befejeztem a True Blood 1. évadát és a Halottnak a csók 2. évadát. Már nyáron, vagyis júniusban ért véget két újonc sorozat is: a Trónok harca remek volt, míg a The Killing lehetett volna sokkal jobb is.
Ledaráltam a Strike Back 1. évadát, majd a nyár végén már a 2. évad is elindult, illetve már megnéztem a Sons of Anarchy első két évadát, most pedig már a harmadik elején járok. Újra nekiálltam az Egy rém rendes családnak is, és jelenleg már a 4. évadban járok.
Nem volt tehát nyáron sem uborkaszezon, hiszen volt mit nézni, a megnézendő filmek és sorozatok listáját pedig csak egy kicsit sikerült csökkenteni. Nektek hogy telt a filmes/sorozatos nyár?
)A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.