Most van a legtöbb sorozat, így a bőség zavarával küszködök. Szinte mindenből van mostanában friss rész. Persze nem indult még el a Trónok harca, meg a Camelot se, illetve a The Event-ből sincs még új rész. Félő, hogy néhány évaddal nem leszek majd naprakész. Muszáj vagyok már összeszedni, hogy hogy is állok a sorozataimmal. Meg úgy veszem észre, hogy ti is szeretitek az ilyen bejegyzéseket.
A V és a Pretty Little Liars az a két sorozat, amit már passzoltam. Előbbit már a Laura Vandervoort miatt sem érdemes nézni, mert egyszerűen nem halad semerre a történet. Két rész után legalábbis így látom. A PLL-ből egyelőre csak az 1×11-et láttam, így ebből már elég nagy az elmaradásom. Ez a rész nem igazán győzött meg, ezért tettem félre a sorozatot.
Az Episodes első két részét láttam, de nem jött be, így valószínűleg nem fogom folytatni Matt LeBlanc új sorozatát. Ugyanígy vagyok a The Cape-pel is. Hiába van benne Summer Glau, ha a sorozat nagyon mellément nálam.
Van ezek kívül azért még így is sok olyan sorozat, amivel szinten vagyok, esetleg egy-két részes lemaradásom van.
Most éppen a Gods of the Arena a kedvencem, amiből legutóbb a 3. részt láttam. A Fringe-ből szintén a múlt heti résznél (3×12) járok, ahogy a Supernatural (6×12), a Nikita (1×13) és a TBBT (4×14) esetében is. A Blue Bloods-ból már két részes a lemaradásom. A TVD-vel meg naprakész (2×14) vagyok.
Aztán itt van még az új Justified is, aminek még nem láttam az évadnyitóját, de előtte az Outcasts pilotot nézem majd meg. Valamint van még itt egy Chicago Code pilot is, amiről eddig csak jót olvastam. Na meg még a Shameless pilotot is meg kéne nézni, de ez szerintem nekem nem fog tetszeni.
Szinkronnal meg még nézem a Nevelésből elégségest, a Gyilkos elméket, és neki kéne állni a Totál szívásnak is. Szóval van mit nézni, de közben azért a darával is haladni kéne. Ti hogy álltok a sorozataitokkal?
)Nekem a héten volt pár szabad napom, így szintre tudtam hozni a sorozataimat :)
Jelenleg naprakész vagyok a GG-ből és Greekből. És egy részes lemaradásom van (főleg felirat miatt): a Parenthood, Raising Hope, Skins, TBBT, Nikita és Supnat.
A TVD-vel kb 4 részes lemaradásom van, de azt közösen szoktuk nézni, így várnom kell még. A Episodest és a PLL-t már én is kaszáltam, de elkezdtem helyette a Mr Sunshinet :)
Szinkronosan csak a tvben szoktam nézni a Gyilkos Elméket, a Bonest és a Döglött Aktákat.
Plusz próbálom magam felhozni Being Ericából :D
Azt hiszem régen álltam ennyire jól sorozatok terén, de az csak a pár hetes szünet miatt van, nem sokára mindennel lemaradok :D
Én most jól állok..:)
Másfél hónap után megnéztem a Dexter finálét, 2 nappal az új évad előtt a Justifiedét is, igaz az új évadkezdő még nálam is vár.
Fringe idei 4 részét elvileg ma este nézem, barátnőmmel ,így ez nem csak rajtam múlik.
Darának jön majd a 24. 4. évadtól (nem túl rohanósan), és vsz. az Archer, majd az American Dad, olykor Top Gearrel fűszerezve. De mindezek előtt HD filmnézés jön, mert hely is kell a fentieknek..:)
A Shameless-t nagyon ajánlom
ja az Outcast iszonyat rossz, időpocsékolás, pedig nagyon vártam, kidolgozatlan, idegesítően béna karakterek, a történetet...zs kategóriában is a legrosszabb
Tényleg a Smallville-ről mondjatok pár szót, mert annyit lett dicsérve hogy gondolkodok a bepróbálásán, és miután tudom hogy mi lesz a 10. évad végén,így nagyon jónak kell lennie hog megtegyem. Nos?
@elwindly: Én belekezdenék a helyedbe, mivel utolsó évad, és azért illik lezárni egy ilyen történelmű (10évad) sorozatot azzal, hogy végignézed ha már eddig követted. :)
Én már nem is tudom számon tartani. :S
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
Nálam is az egy-két részes lemaradások vannak és az évben indult újoncokba még bele se néztem eddig. Mostanában tv-zek. Minden nap akad valami sorozat, ami éppen megy, de a többség kifutó már, így nem fog már sokáig tartani ez az állapot. Naprakész jelenleg csak a Smallville-ből vagyok egyedül.