2010. febr. 4. 18:24 - írta Desmond Wallace

Megkezdődött hát az utolsó felvonás. Erre vártunk már tavaly nyár óta, de többet nem kell böjtölnünk, mert ezek lesznek az utolsó epizódok a Lost történetében. Egyszer minden véget ér. Május végén pedig azt is megtudjuk majd, hogy hogyan végződik a szigetlakók históriája. Na, de ne szaladjunk ennyire előre, hiszen csak most láthattuk a dupla évadnyitót, így a fináléig még bőven áll rendelkezésünkre elég idő, hogy kombináljunk, teóriákat állítsunk fel, de mindenekelőtt élvezzük ki a sorozat minden egyes percét.

Bevallom őszintén, hogy én egy picit többet vártam ettől az évadnyitótól. Nem, nem azt akarom ezzel mondani, hogy nem tetszett ez a 80 perc, csupán nagyobb katarzisra számítottam, mert valahogy ez a két epizód nem volt rám akkora hatással. Természetesen még így is teljes mértékben lekötött a Lost, de szerintem ez még csak az évad felvezetése, és nem látunk még mindent tisztán ahhoz, hogy reálisan értékelhessük a látottakat. Igaz, hogy kaptunk válaszokat (leginkább csak megerősítették az eddigi teóriákat), de újabb kérdések is megfogalmazódtak bennünk. Innentől már spoileresen folytatom.

Nemezis

Egyelőre még nem tudom, hogy mit akarnak kihozni ebből az alternatív valóságból, de érdekesen alakulnak az események ott is és a szigeten, a jelenben is. A 70-es évekből ugyanis visszajutottak Jackék a 21. századba, ahol ugye Jacob meghalt, de azért valamilyen formában mégis jelen van, hiszen Hugót ellátta némi infóval. Juliet nem halt meg az évadzáróban, így most is találkozhattunk vele, de nem sokáig élvezhette Sawyer az ő társaságát.

Azt nagyon sajnálom, amit az alkotók tettek szegény Locke-kal, mert az egyik kedvenc karakterem volt. Legalább az alternatív valóságban láthatjuk azért. Kíváncsi leszek arra, hogy miként alakulnak majd az események a szigeten. Azt megtudtuk, hogy a Nemezis - aki nem akarja elárulni a nevét - haza kara jutni. A templom lenne az otthona? Vagy esetleg a szigetről akar kijutni? Az mindenesetre biztosnak látszik, hogy a templom felé készül, mert a többiek nagyon szórni kezdték a hamut. A Nemezis és Ben közötti beszélgetés a 2. rész végén zseniális volt. Számomra ez volt a csúcspont. Sayid feltámadásában eléggé biztos voltam, de vajon tényleg ő tért vissza? Lehet, hogy Jacob szállta meg a halott testet. Tiszta porhüvely dolog, akárcsak a Supernatural-ben.

James

Desmond sajnos keveset szerepelt, de azért az eléggé erős momentum volt, hiszen a repülőn találkozott Jack-kel, akinek nagyon ismerősnek tűnt a skót fickó. Talán a stadionból? Ebben nem lehetünk teljesen biztosak, mivel egy-két dolog megváltozott az alternatív (vagy hívjuk párhuzamos univerzumnak?) valóságban. Remélem azért a különleges emberünk még sokat fog szerepelni az évadban.

Az tetszett még nagyon, hogy az alternatív világban rengeteg utalás volt az elmúlt öt évad eseményeire. Például Locke és Boone beszélgetése. A főcím előtti CGI viszont elég gyenge volt.

A véleményem tehát az, hogy nem volt tökéletes a premier, nem ütött akkorát, mint ahogy vártam, de még így is simán veri a többi sorozatot. Mindent összevetve ez most csak 8/10 volt. Azért csak, mert Lost szinten a 8 pont az kevés. Várom a jövő hetet. Lehet agyalni, és ez a lényeg a Lost kapcsán, hiszen itt nem ér véget az epizód a LOST felirattal, hanem csak akkor, amikor már nem gondolkodunk többet az elmúlt 40 percen. Namaste!


Kategóriák

sorozat

Címkék

lost

Eddig 4 komment érkezett ()

  • 1.  zs93
    2010. 02. 04. 19:10

    Nem tudom, de a 4. évadtól nagyon gáz a CGI. Már a hajó CGI-je is rossz volt. A füst meg ezek korábban élethűbbek voltak. Még a repülő kettétörése is.

  • 2.  Haky
    2010. 02. 04. 19:39

    Szerintem azért ilyenek a CGI-k mert a készítők nem arra akarják elkölteni a pénzt, talán a hatásosabb sziget dolgokra. De én úgy vagyok vele, mivel a Lostról van szó, nem a CGI a lényeg, itt inkább mennek a történetre a készítők, hiszen ez a Lost lényege.

  • 3.  kchris
    2010. 02. 11. 9:16

    Hát nem tudom..a LOST az egyetlen sorozat ami nem veszített érdekességéből és még mindig tele van titkokkal...
    Várom hogy lássam a végét - de sajnálni is fogom mikor véget ér.

  • 4.  Kóczy
    2010. 02. 12. 1:14

    @kchris: Nemhogy mindig tele van, hanem mintha egyre több titok lenne. :)
    Ha kapunk egy kérdésre választ, akkor mindjárt még vagy 5 másik kérdés pluszban. De épp ezért jó. :)
    Én is sajnálni fogom ha véget ér, de azért az evidens, hogy ezt sem lehet a végtelenségig húzni. És van egy olyan érzésem is, hogy az évad végén sem kapunk mindenre választ.

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.